15 éves elrabolt lány hívta többször is a román rendőröket, de azok bevárták a házkutatási engedélyt

15 éves elrabolt lány hívta többször is a román rendőröket, de azok bevárták a házkutatási engedélyt

Klaus Iohannis román elnök a nemzetbiztonsági kérdésekkel foglalkozó Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) keddi ülésén fog kivizsgálást kérni arról, hogy a hatóságok hogyan jártak el annak a lánynak az esetében, akit feltételezhetően egy sorozatgyilkos ölt meg különös kegyetlenséggel.

A román elnöki hivatal pénteken adott ki közleményt, miután az egész országot megdöbbentette a dél-romániai Caracalon különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosság. Egy férfi elrabolt szerdán egy 15 éves lányt, akinek sikerült ugyan felhívni háromszor is a segélyhívó számot, de a román média szerint a hatóságok túl későn azonosították a helyszínt, így későn érkeztek a helyszínre.

19 óra alatt értek ki a helyszínre

Emellett az a gyanú is felmerült, hogy a rendőrök már pénteken hajnalban 2 óra után tudomást szereztek a helyszínről, ahol a férfi fogva tartotta a lányt, de csak négy órával később hatoltak be a házba. A rendőrök arra hivatkoztak, hogy nem volt házkutatási engedélyük. Ugyanakkor Bogdan Licu legfőbb ügyész úgy vélte, amennyiben valakinek veszélyben forog az élete, a rendőröknek nem kell házkutatási engedélyre várniuk. A hatóságok által közölt adatok szerint a lány által leadott telefonhívás és a rendőröknek a helyszínre való érkezése között 19 óra telt el.

Hírdetés

A rendőröket kegyetlen látvány fogadta a férfi gazdaságában, hiszen fagyasztott emberi húst és elégetett emberi csontokat találtak egy mellékhelyiségben. Megtalálták a 15 éves lány ékszereit és ruháit is, így feltételezik, hogy az emberi maradványok a lányé. Hasonló forgatókönyv szerint tűnt el áprilisban ugyanazon a környéken egy 19 éves lány is, a hatóságok feltételezik, hogy ő is a 66 éves férfi áldozata lett.

Iohannis és a kormány is lépett a botrány miatt

Az elnöki hivatal közleménye szerint Iohannis felháborodását fejezte ki amiatt, hogy a hatóságok képtelenek voltak megmenteni a lány életét, ezért a CSAT ülésén kérni fog egy átfogó vizsgálatot. Az elnök szerint szigorú büntetést kell kiszabni amennyiben bebizonyosodik, hogy a hatóságok hibásan vagy későn intézkedtek.

Az ügyben megszólalt Viorica Dancila miniszterelnök is, aki a helyszínre küldte a belügyminisztert és azt ígérte, gyorsan kivizsgálják az ügyet. Pénteken leváltották az Olt megyei rendőrség vezetőjét, akinek a hatáskörébe tartozik a dél-romániai település.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »