Hunvald György nagy döntésre jutott

Hunvald György nagy döntésre jutott

A volt VII. kerületi polgármester jelezte, nincs benne rossz érzés, nem haraggal távozik.

Hunvald György Facebook-oldalán jelentette be, hogy kilép az MSZP-ből 26 év után.

A volt erzsébetvárosi polgármester azt írta, hogy egy meghurcolt politikus csak akkor tud rehabilitálódni, ha a választók rehabilitálják, például úgy, hogy egy választáson szavazhatnak rá. Ezért megkérdezte a helyi választókat, mit gondolnak az esetleg indulásáról, és több mint ötezer kerületi lakos az ajánlásával kérte azt, hogy ne hagyja abba a kerületi politizálást. Mindez erőt adott neki abban, hogy a helyes úton jár.

„A helyi ellenzéki politikai pártok tárgyalásai során előállt az a politikai helyzet, hogy az összefogott ellenzéki pártok némelyike kizárta azt a lehetőséget, hogy megmérettessem magam. Ezzel, az MSZP nem tudott mit kezdeni és nem tudta megoldani a problémát.

Hosszasan töprengtem, mit tegyek, és úgy döntöttem, hogy nem leszek gátja az ellenzéki összefogásnak, hogy a kerületi MSZP szervezet a személyemen keresztül blokkolja azt. Mindent megtettem, hogy az összefogás létrejöjjön. A mai naptól, azonban már a saját utamat fogom járni, és ezt az utat tiszteletben kell tartani mindenkinek”

Hírdetés

– írta.

Hunvald György jelezte, hogy civilként folytatja a politizálást.

Június végén letöltendő szabadságvesztést kért hűtlen kezelés miatt a volt országgyűlési képviselőre és erzsébetvárosi polgármesterre az ügyész vádbeszédében a Pesti Központi Kerületi Bíróságon.

A vádhatóság ebben a perújítási eljárásban – amelyet 2016 júniusában kezdeményezett – több mint tíz évvel ezelőtti megbízási, illetve munkaszerződések miatt kéri Hunvald György megbüntetését. Az ügyészség szerint a vádlott VII. kerületi polgármesterként színlelt szerződéseket kötött ismerőseivel, barátaival, ami után nem történt teljesítés, munkavégzés, és ezzel mintegy 45 millió forint kárt okoztak Erzsébetvárosnak.

Hunvald György 2010 körül mintegy két és fél évet töltött előzetes letartóztatásban, eddig jogerősen egy év letöltendő szabadságvesztést kapott, tehát ha az ügyészi indítványnak megfelelő büntetést kapna, akkor az előzetesben töltött idő beszámításával még mintegy másfél évre kellene börtönbe vonulnia.

Hunvald György az eljárás során mindvégig tagadta bűnösségét.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »