Gazdasági hidegfront érkezik Németország felől. A szlovák ipar már érzi

Gazdasági hidegfront érkezik Németország felől. A szlovák ipar már érzi

A Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint a szlovákiai ipari ágazatok megrendelése ha összességében nőtt is, az autóipar, a gépipar és a kohászat területén már megjelentek az első intő jelek.

Májusban a gépjárműgyártás megrendeléseinek száma az előző év azonos hónapjához képest alig nőttek, az autóipar, a gépipar és a kohászat együtt pedig májusban a leggyengébb hónapot produkálta az évben. A számok még nem mindenhol fordultak mínuszba, ám a lassulás szemmel látható.

A gépiparnak az idei május 5 százalékkal kevesebb megrendelést hozott, mint a tavalyi. A Hospodárske Noviny elemzése szerint a német gazdaság gyengélkedése miatt gyűlnek a fellegek a szlovákiai ipar felett is.

Az ellátási lánc elején lévő kohászat pedig már meg is kongathatná a vészharangot. Egy olyan szektorról van szó, amely a gépjárműiparnak, a gépiparnak is szállít be féltermékeket, így az ágazat állapotából szokás következtetni a másik kettő kilátásaira.

Márpedig a kohászat egy év alatt elvesztette megrendelései volumeneinek 7,5 százalékát. A gépipar és a fémipar lassulása pedig néhány hónap múlva megmutatkozik a többi ipari szektor teljesítményén is.

Gyűlnek a sötét fellegek a szlovák autóipar felett.  Mennyire kérdéses a pozsonyi Volkswagen jövője?

Hírdetés

Német recesszió? Van rá esély

A szakértők többsége nem tart recessziótól Szlovákiában. Ám tekintve, hogy ez elsősorban nem tőlünk, hanem a németektől függ, nem kizárt, hogy az ipari termelés növekedése (és vele a foglalkoztatottság bővülése) megtorpan. Németországban a negyedéves mutatók a vártnál ugyan jobban alakultak, de a kereskedelmi háború, a kínai autóvásárlás rekordnagyságú megzuhanása és az EU-ban várható fiskális lazítások híre komoly problémákat jelentenek majd a német gazdaságnak. A másik ország, amely elsősorban az Eurózónát fogja kihívások elé állítani, az Olaszország, ahol a bankrendszer roskadozik már évek óta, de amely a német mintájú fiskális szigor miatt nem tudott kilábalni a mélyvölgyből.

Németország gazdasági növekedése jelenleg a nullához közelít, és az egyik leggyengébb az Európai Unióban. A lassulás hátterében a németek exportérzékeny gazdasága áll. A német GDP felét ugyanis az export adja, vagyis ha az export visszaesik (pl. mert Kínában nem veszik az autókat), akkor csökken a GDP növekedése is. 10 százalékos exportcsökkenés 5 százalékos GDP csökkenést produkál – és ez a német gazdasági modell Achilles-sarka.

Számszerűsítve, a német GDP évi 3400 milliárdos összegéhez az export 1600 milliárd dollárral járul hozzá. Ez a többi fejlett országgal összehasonlítva nagyon durva kiszolgáltatottságot jelez. Az USA exportja a GDP 13 százalékát teszi ki,a japánok exportja csak 18 százalékát adja a bruttó hazai összterméküknek, és a még az árudömping hazája, Kína is csak 20 százalékban függ exportjától. Németország egy rendkívül nyitott ország, és bár nem annyira, mint Szlovákia vagy vagy Csehország, az világ egyik legnagyobb gazdaságaként nagyon ingatag helyzetbe került.

!function(e,t,s,i){var n=”InfogramEmbeds”,o=e.getElementsByTagName(„script”)[0],d=/^http:/.test(e.location)?”http:”:”https:”;if(/^\/{2}/.test(i)&&(i=d+i),window[n]&&window[n].initialized)window[n].process&&window[n].process();else if(!e.getElementById(s)){var r=e.createElement(„script”);r.async=1,r.id=s,r.src=i,o.parentNode.insertBefore(r,o)}}(document,0,”infogram-async”,”https://e.infogram.com/js/dist/embed-loader-min.js”);

Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »