Ujhelyi Trócsányiba rúgott egy jókorát

Ujhelyi Trócsányiba rúgott egy jókorát

Köhög a bolha…

Mocskos módszerekkel mószerolja a nemzetközileg is ismert és elismert politikust, diplomatát, jogászt, professzort, pedig – finoman fogalmazva – a poros lába nyomába sem érhet…

Penészszagú politikai pályafutása egyik leggusztustalanabb és legaljasabb nyílt levelével rukkolt elő július 14-e alkalmából Ujhelyi István. Hogy a nagy francia forradalom heve ragad(tat)ta-e el a kérészéletű patkánykormányozásáról hírhedtté vált, Szeviép-aromájú, futottak még szoci keretlegényt, vagy csak a szombati bulika sikerült túl jól, azt nem tudni, mindenesetre

Nem zavartatta magát, hogy kettejüket nem lehet egy lapon említeni, a rókavigyorú RED-közkatona finggal telt fegyverét hazája egy tiszteletreméltó képviselője ellen irányította, hogy megpróbálja őt lejáratni, bemocskolni a hírnevét, egyúttal megakadályozni európai előmenetelét.

Vasárnapi minősíthetetlen irományában Ujhelyi Trócsányi László „közelgő bukásáról” vizionál. Miközben arcán már előre ott a (remélt) káröröm, minden szánalmas erejét latba vetve lobbizik azért, hogy ne válasszák meg korábbi igazságügyi minisztert az Európai Bizottság magyar uniós biztosának. „Az már régóta tudható, hogy fajsúlyos portfólióra nem számíthat, az is csoda lesz, ha átmegy majd a meghallgatásán a jogállamiság lebontásához vígan asszisztáló, a közigazgatási bíróságok rendszerét visszaépítő, az Európai Ügyészséget vadul elutasító közig-stróman” – firkálja, és azon lelkendezik, hogy elhalasztották a Trócsányi alkotmányügyi bizottsági alelnökségéről szóló szavazást az EP-ben. Mert ők, magyar balliberók jól megtorpedózták – nesze neked, nemzeti összetartás…

„Ha Trócsányi ezt sem tudja megugrani, akkor uniós biztos sem lesz belőle. Annál nagyobb blama pedig nincs, hogy Orbán Viktor nagytiszteletű indiánfőnök személyes potentátja már a rajt előtt elhasal. Ez még a nagyobb óvodai játszótereken is rém ciki” – ezt is van pofája lekörmölni a szebb napokat is látott szocialisták két lábon járó pofátlanságának.

Amikor a Maszop brüsszeli bölcsis ketrecharcosának ezen, gondolatoknak nem nevezhető agyalágyultságait ízlelgetjük, érdemes a mérlegre tenni az elvileg a szegedi jogi karon diplomát szerzett Ujhelyi elvtárs eddigi teljesítményét, valamint az ugyanott nem középiskolás fokon tanító Trócsányi professzor életművét!

Hírdetés

Trócsányi László (1956) magyar jogtudós, ügyvéd, diplomata, egyetemi tanár; 1985 óta a Budapesti Ügyvédi Kamara tagja; 1989 óta oktat és kutat a szegedi egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Alkotmányjogi Tanszékén. 2000-től az SZTE tanszékvezető, majd intézetvezető egyetemi tanára, professzora, 2004-től az SZTE Nemzetközi és Regionális Tanulmányok Intézet igazgatója, 2005-től a francia nyelvű európai jogi MA képzés szakfelelőse, a magyar nyelvű nemzetközi tanulmányok BA és MA szak szakfelelőse. 2006 és 2009 között a Jean Moulin Lyon 3 Egyetem Jogi Karának vendégprofesszora, a Louvain-la-Neuve-i Katolikus Egyetem vendégoktatója. Az összehasonlító alkotmányjog, a közjogi bíráskodás, a közjogi (közigazgatási) bíráskodás és az európai közjog, ezen belül a nemzeti alkotmányjog és az európai integráció kérdésének nemzetközileg ismert és elismert kutatója. 2000 és 2004 között brüsszeli nagykövetként a Belga Királyság, illetve a Luxemburgi Nagyhercegség területére kiterjedő hatállyal képviselte a Magyar Köztársaságot. 2015-től 2013-ig az Európa Tanács Velencei Bizottság póttagjaként tevékenykedett. 2007 februárjában alkotmánybírónak választották meg, ezt a tisztséget 2010-ig töltötte be, amikor is Magyarország párizsi nagykövete lett. 2014. június 6-án Magyarország igazságügyi miniszterévé nevezték ki, az igazságügyi tárcát 2019. június végéig vezette, 2019. júliustól európai parlamenti képviselő. Példaértékű munkáját, erőfeszítéseit számos elismeréssel honorálták. Kiérdemelte a francia kormány Palmes académiques díját, a II. Leopold tiszti főkereszt belga állami kitüntetést, az SZTE Pro Universitate díját, Csongrád megye díszpolgári címét, valamint a Budapesti Ügyvédi Kamara Eötvös Károly-díját is.

Kicsoda ehhez képest az MSZP egyetlen és utolsó brüsszelitája, mit tett le a magyarság, a magyar haza asztalára? Mivel gazdagította a magyar közéletet? Mit mutathat fel a politikában, pláne azon kívül? A nagy büdös semmit. Avagy: lószart, mama!

A fasorban sincs, és akkor még túlértékeltük az értékelhetetlent. Hiszen ez a pitiáner alak szóra és egy sorra sem érdemes. Egy fogak nélkül vicsorgó papírkutya, egy huszadrangú műmájer, egy nímand, megélhetési internacionalista lótifuti (ha tetszik: egy bármikor bárkivel pótolható Soros-potentát). Egy elvek és értékek, valamint tartalom és forma nélkül szűkölő balliberális tucatpolitikus, egy futottak még Zuschlag-árva (by Szanyi Tibor), pont mint az összes többi.

Uff, én beszéltem!

https://ezatuti.blogstar.hu/

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »