A bevezetőt követően (amely erre a linkre kattintva olvasható) környezetünk ösztrogénhatású szennyezőiről kell szót ejtenünk. Vágjunk is a közepébe, mint a harcias sebész: egyszer régen, mikor még szex előtt a férfiak borotválkoztak, 1992-ben egy dán kutatás – E. Carlsen és N. E. Skakkebæk – hívta fel talán először szélesebb körben a figyelmet arra – amit egyébként 10-20 évvel korábban már az andrológusok folyamatosan tapasztaltak, csak megfigyeléseik nem álltak össze egységes egésszé –, hogy a megfigyelt férfipopuláció spermiumszáma és ezzel együtt megtermékenyítő képessége folyamatosan csökken Dániában. Tegyük hozzá, egyébként az egész nyugati világban, de akkor még csak ott észlelték. Dán spermabankok 15 ezer mintát megvizsgálva az 1940-es évektől folyamatos csökkenést figyeltek meg, ami 1966 után felgyorsult. Ennek okai után már akkor sem csak tapogatóztak, de vonakodtak azt határozottan, nyíltan kimondani. Egyidejűleg a férfiak tesztoszteronszintje is egyre inkább világszerte csökkenést mutat, és az ösztrogén-tesztoszteron aránya is az ösztrogén irányába tolódik el. Nagyon leegyszerűsítve, sarkítva a dolgokat a férfiak tesztoszteronszintje ideális esetben 19-20 éves korra nő a legmagasabbra, de nagyjából 30 éves korig változatlan marad, majd utána ökölszabályként évi kb. egy-két százalékkal csökken. Ha az európai populációt vizsgáljuk, azt kell látunk, hogy korosztályom (egészséges) átlagának a tesztoszteronszintje 40-45 évesen is magasabb, mint a mai 20-25 éveseké, annak nemcsak megtermékenyítőképesség-beli, hanem általános másodlagos nemi jellegbeli következményeivel együtt is. Tehát ezek a kétméteres, de girhes, vékonycsontú, tyúkmellű, kifejezetten eunuchoid testfelépítésű telefonnyomkodók nem véletlenül olyanok, amilyenek. Ma már ott tartunk, hogy a dán férfiak csak mintegy egynegyede rendelkezik megfelelő megtermékenyítő képességgel, a többi vagy kezelésre szorul(na) vagy úgy sem ér vele semmit.
Nem csoda, hogy Európának arab kanokat kell importálnia. Sajnos, hosszú távon ez sem fog segíteni, mert ma már ez többé-kevésbé világjelenség, és hiába fogják a szűk farmerre és a dohányzásra. Míg hetven éve egy átlagos ejakulátum 300-400 millió spermiumot tartalmazott, ma jó ha százmilliót (30 Mdb/ml) és ezek életképessége, mozgékonysága is csekélyebb. A kilencvenes években francia adatok szerint a Párizsi-medencében 1300 spermadonor mintáját vizsgálták 20 éven át, és azt tapasztalták, hogy a minták évről évre szignifikánsan 2%-al kisebb ondósejt-tartalmat mutatnak az ejakulátumban. Hát, ez így nem fog menni. Szokták volt mondani, hogy Európában drasztikusan csökken a születésszám, és nem kell messzire menni megtalálni ennek társadalmi, szociológiai, lélektani okait. De ne feledkezzünk meg arról sem, hogy ma már a házaspárok 20-25 %-a meddő, vagy csak mesterséges megtermékenyítéssel lehet gyermeke. Régebben a házasság meddőségéért mindig az asszonyt okolták, ha a férj „tudott”, azaz nem volt impotens, ma már ez koránt sincs így. Mindez azonban csak a jéghegy csúcsán a pingvinszar…
Mi lehet ennek az oka? Ok és okozat vizsgálata nem egyszerű, pusztán az egyidejűség nem elegendő, kapcsolatnak is lennie kell. Mondhatjuk, hogy nagyjából azóta van globális felmelegedés, mióta mikrohullámú sütő, a mikrosütő melegít is, mégis kevesen hiszik (legfeljebb a harp-chemtrail-laposföld szinten) hogy a globális felmelegedés oka a mikrohullámú sütők elterjedése lenne. Azonban nehéz lenne nem észrevenni az elférfiatlanodás és az ösztrogénhatást mutató vegyületekkel történő környezetszennyezés közötti több mint valószínű ok-okozati viszonyt. De mellékesen azért tegyük hozzá, a globális mindentösszemocskolás csak az egyik súlyos tényezője a feminizálódás problémájának.
Kezdjük a legeslegelején. Mi az az ösztrogén, és hogy kerül a vízbe? Most egy alapos bocsánatkérést kell megejtenem, mert feltételezem, hogy az olvasók többségének nem a kémia volt a kedvenc tantárgya a középiskolában (mikor még volt ilyen a magyar középiskolákan – mert ma már éppen csak a gimnáziumokban maradt) és főleg nem a biokémia, molekuláris biológia érdeklődésük középpontja, (akinek pedig igen, annak valószínűleg nem mondok most új dolgokat), de a jelen cikk megértéséhez, erősen, már-már végletesen leegyszerűsítve (a szakmabeliektől ezúton elnézést kérve) elengedhetetlen pár dolgot tisztázni. Először is: mindkét nem termeli mindkét nem nemi hormonjait, csak nagyon eltérő arányban, ez is példázza a jing-jang ábra igazságát, miszerint minden feketében van egy kis fehér, és viszont; és mindkettő kölcsönhatásban áll egymással.
Az emberi szervezet – és a legtöbb emlős is – háromféle ösztrogént termel, melyek hatásukban a különböző receptorokon, célszerveken kismértékben eltérnek, ezért hoznak létre komplex, árnyalt nemi jelleget.
Másrészt az összes emlős, bármennyire is buta feminista szövegnek tűnik ez, alapkonfigurációban lány szeretne lenni. Ahhoz, hogy egy melegvérű élőlény, még aprócska, sérülékeny embrió (félőlény) korában fiú pályát válasszon, hímhormonok, un. androgének jelenléte, éspedig folyamatos jelenléte szükséges. Ettől lesz nagy, erős és szőrös, gondolunk itt a tesztoszteronra (testis = here) és az androszteronra (Androsz – görögül – András – férfit jelent. Alex androsz , azaz Sanyi pedig „férfiak védelmezőjét”). Ha az ember azon részét, amely ezt termeli, apró korában lenyisszantják, ami egyébként a történelmi idők nagyobbik részében nem volt egy ritka dolog, akkor egy nagy termetű gyerek lesz, gyermeki hanggal, testalkattal, testaránnyal és pszichével. Gyakran nagyon nagy gyermek is lehet, mert az összhormonális átrendeződés miatt a csontszerkezet fejlődése hosszan kitolódik, így gyakran 30 éves koráig is nő az eunuch, ahogyan Cseng Ho, Kína híres, ellenben kigolyózott admirálisa is így érte el a kínaiak között szó szerint is kiemelkedő kétméteres testmagasságot. Mindeközben fizikumuk mégis gyengék, betegségekre, gyulladásokra hajlamosabbak, és lelkiekben és szellemiekben általában eléggé férfiatlanok maradnak, maradtak, a „töketlen viselkedés”, mint olyan, nem véletlenül fogalomszerű.
Bizáncban és a Távol-Keleten (és ha valaki ismeri a Bibliából Fülöp történetét, tudja, hogy az ókorban pl. Etiópiában is) a kasztráltak jó eséllyel pályáztak köztisztviselői életpályára. Tény, hogy ez az alkalmazási szempont sikeresen előzte meg a korrupciót, és vadkeleten mindig is ez volt fő szempont (család híjján pénzre, más vágy híjján nőre nem igazán hajtottak, ugyanakkor a „felfelé nyal, lefelé tapos” szolgalelkű viselkedésük tökéletes volt), de a kapcsolt áru, a hivatalnoki kar fantáziátlansága, merevsége, eredendő gyávasága, rugalmatlansága, önállótlansága nem volt éppen főnyeremény. Bár, ezt mindig meg kell jegyezni, a történelem feljegyzett nagyon sikeres kasztráltakat, elég talán Khadim Alira, Herculaneusra vagy Narsesre utalni. Az egy tapasztalati tény, hogy a kasztráltak tovább élnek, egyrészt, mert férfiatlan voltuk miatt kevésbé élnek veszélyesen (nem úgy, mint például Narses, aki hetvenhat csatát vívott meg majdnem százéves élete során), másrészt, a hímségnek ára van: magas vérnyomás, magasabb vérlipidszint, nagyobb hajlam számos betegségre, önpusztító szokásokra (drog, alkohol, cigaretta, autóverseny), és a férfias alapgondolkodás miatt kevesebb hajlam a nyavajgásra, és az egészségügyi szolgáltatások igénybe vételére, azaz a legtöbb férfi „nem beteg”, nem panaszkodik, mint a nők, hanem „egyszercsak felbukik”, és akkor már nem megy az orvoshoz, hanem viszik, de többnyire már eredménytelenül.
A múlt század első felében folyamatosan sikerült megfejteni a hormonrendszer alapvető szabályzóit, és a legtöbb nem-peptid hormont előállították és szerkezetét megfejtették. A természetes androgén hormonok félszintézisével, majd szerkezetük bátor módosításával a hatvanas évek közepére sikerült egy rakás olyan félszintetikus androgén hormont, úgynevezett anabolikumot előállítani, amelyek kevésbé virizálnak, férfiasítanak, azaz kevéssé okoznak reggeltől estig, de még inkább másnap reggelig tartó kangörcsöt, baromi méretű gennyes pattanások tömegét (amelyek a tizenhat évesek reggeli merevedését hivatottak lelombozni ébredés után két perccel a fürdőszobatükör előtt „ilyen fejjel sose szerzek nőt” felszólamlással) és jókora nyílttengeri prosztatarákot, de annál hatásosabb fehérjeszintézis-fokozók és izomtömeg-növelők. Nagyjából 1958-ig nemigen állt rendelkezésre olyan csodaszer, amellyel baromi nagy izomzatot lehetett növeszteni, így, jobb híjján, maradt a az óriási fehérjefogyasztás és a testedzés. Vagy esetleg az arzén. Nem vicc, mivel az arzén, persze, apró adagokban, erőteljes roboráló és testtömeg-növelő hatású anyag, ami miatt ősidők óta alkalmazták, persze ez, ma már teljességgel elavult módszer. Az, hogy nagy izomtömeghez sok fehérje kell, alap, az ógörög pankrátorok némelyike naponta 10-12 kg (!) húst is bekebelezett (aztán elvitte őket a vesebaj). Az anabolikumok kidolgozásával viszont a gyógyszervegyészet értékes szerekhez jutott, amelyek segítségével égett és traumás sérültek, leromlott állapotú betegek állapotát viharos eredményességgel lehetett javítani. Talán mondani sem kell, hogy az új szerek fő profilja mégsem ez lett, hanem már az 1964-es tokiói olimpián megcsodálhattuk az enyhén szakállas, de oszloptermetű NDK úszó-, és atlétalányokat, (meg persze, fiúkat is, de ők azért nem mentek ebbe annyira tönkre) és aztán az anabolikus szteroidok tömeges alkalmazása a versenysportban egészen az 1988-as szöuli olimpiáig tartott, amikor azonban Ben Johnsontól is elvették az aranyérmet, mert gyanússá vált, hogy kétszer akkora, mint egy gorilla, csak gyorsabban fut, mintha oroszlánok edzették volna, Ekkor a doppingszakembereknek más eszközöket kellett keresniük és természetesen megoldották. Hasonlóképpen épültek fel egész hadseregek (személyi állománya) szteroidokon, jól példázva, hogy a hidegháború éveiben minden csúcskutatás katonai célokat szolgált. (Bezzeg ma, nyilván a kiscserkészek számháborúit, naná…) Meg kell még jegyezni, hogy az andrgénhormonok szerkezetének módosításával sikerült előállítani olyan anyagokat is – ezek közül a cyproteron-acetát vált be legjobban – amelyek lekókasztják a tulipánt, azaz, amelyek antiandrogén hatásúak. Ezekkel ideiglenesen aszexualitást és impotenciát lehet kiváltani, amelyek egyrészt elég jól beválnak bizonyos prosztatarákok kezelésére, másrészt a tapasztalatok szerint nemi erőszakolók és pedofilok felfokozott nemi vágyának megszüntetésére is, ezt nevezik sok kérdőjelet felvetve „kémiai kasztráció”-nak.
A lányok persze, mint mindent, ezt is bonyolultabban adják elő. Míg a férfiak egyszerűen serdülőkoruktól vén szakállas aggastyán korukig termelik a hímhormont, ezzel folyamatosan hímek, és megtermékenyítő képesek (hajaj, az régen volt, sóhajtja erre a nyolcvanhét éves Kohn bácsi), addig a nők ebből a szempontból is komplikáltabbak. Középiskolai biológiatanárom, Farkas István releváns megállapítása szerint, „ha a nőknek a nemi ciklust tudatosan kellene vezérelniük, nyolcvan-kilencven százalékuk terméketlen lenne, de egyébként ez a fajta agyi szelekció nem is lenne feltétlenül káros az összemberiségre”. A nőknél nem folyamatos és egyféle hormon termelése folyik, hanem az (az erszényes és méhlepényes) emlőshölgyek esetén peteérési ciklusok folynak le, amelyet bonyolult visszacsatolási folyamtokkal a hipotalamusz (agyalap) idegi ingerei és a hipofízis (agyalapi mirigy) peptidhormonjai szabályoznak, ezek közzé véve a tejelválasztást (a férfi emlőben is…) kiváltó prolaktint is, mivel annak is van vagonnyi egyéb funkciója is. A kislányból funkcióképes női nemi szervek létrejöttéért, a mell megnövekedéséért és a női másodlagos nemi jellegek – szőrzet, hajzat, zsírpárnázás, csípő/derék arány, testalkat, stb. – és psziché fenntartásáért az un. ösztrogének a felelősek. Közrejátszanak az anyagcserében is, kalcium-, és foszfátvisszatartó hatásúak, a menopauza után, mikor az ösztrogéntermelés csökken, a idősödő hölgyek ezért vesztenek csonttömeget. Enyhe értágítók, növelik a perifériás keringést, ezért alacsonyabb a nők vérnyomása általában, és egészen addig, míg szét nem stresszelik és formátlanra nem hízzák magukat, ezért kevésbé hajlamosak a nők az szív-, érrendszeri megbetegedésekre.
Az ösztrogének nem azért vannak többesszámban, mert királynők, hanem mert tényleg többen vannak, az emberben konkrétan hárman (ösztron, ösztradiol és az ösztriol). Az ösztrogének a szervezetben androgénekből keletkeznek, ezért, a női szervezet, ha akarna se tudna férfihormon nélkül létezni, mert az ösztrogén is ebből készül. Biológiai meghatározásukat első ízben 1923-ban egy Allen és egy Doisy nevű brit kutatópáros végezte, kísérleti patkányok hüvelyhám-megvastagodását vizsgálva, azaz reggeltől estig patkánypunciban turkáltak. Kb. 100-130 éve még nem igazán tudták kristályosan kinyerni a hormonokat, a felébe-harmadába« tisztított készítményeket ezért biológiai módszerekkel kellett standardizálni, amelyet mellékesen a vitaminok és az antibiotikumok alkalmazásánál is használtak. Tiszta anyag hiányában nehéz volt szerkezetet meghatározni, szerkezeti képlet hiányában pedig szintézist sem lehetett kidolgozni, ezért a korabeli kutatóknak általában vágóhídi hulladékot kellett feldolgozniuk nagy türelemmel, hogy jófajta hormonokhoz jussanak. Nyilván nem lehetne ezer olimpikont doppingolni, ha egy gramm tesztoszteronhoz harminc tonna pulyka-, és kakasherét kellene feldolgozni, hiszen akkor az ára horribilis lenne. Az ösztrogéneket legjobb hatásfokkal vemhes kancák vizeletéből tudták beszerezni, mondani sem kell, hogy hordószámnyi lóhúgyra volt szükség pár milligramm termékhez az elhivatott és nyilván kellemes illatú biokémikusoknak. Ekkoriban nem lehetett csak Európában 30-50 millió nőt fogamzásgátlóval etetni, mert egy középiskolai lányosztály igényét se lehetett volna kielégíteni a világ összes lópisájával se. Ma azonban van már annyi ösztrogén a bolygón, gazdátlanul, széthagyva a természetes vizekben, hogy az már felettébb sok a jóból.
Egy kitérő: A másik női nemi hormon, amelynek, mint környezeti tényezőnek, nemigen van szerepe, a progeszteron, amely a petefészekben lévő sárgatestben termelődik, a terhesség alatt pedig a méhlepény termeli. Ciklikus képződését már 1903-ban megfigyelték. A progeszteron és az ösztrogének hatásai részben kiegészítik egymást, de részben egymás ellen hatnak. Durván leegyszerűsítve a progeszteron a terhesség hormonja, a magas progeszteronszint tartja fenn a méhnyálkahártya azon állapotát, hogy be tudja fogadnia megtermékenyült petét, az beágyazódjon és fejlődjön. Ha nincs pete, folyamatos progeszteron-adagolással fenn lehet tartani az állapotot, mert addig nincs is peteérés, míg van progeszteron. Ha nem következik be megtermékenyülés, a sárgatest a ciklus huszonikszedik napján szépen abbahagyja a progeszteron termelését, a megvastagodott méhnyálkahártya, progeszteron hiányában, nem marad a helyén, és teliholdkor, mikor a vérfarkas tisztára ebszerű pofáját a Holdra emeli, minden hónapban egyszer az egész vérzés és görcsös hasfájás és tányércsapkodás közepette kilökődik. Ekkor fellépő hirtelen ösztrogéntúlsúly a szokottnál is nőiesebb női viselkedést okoz, amelyet bölcs férjek megfigyelnek, hogy ez évente 12 x hány falhoz vágott tányér családi költségvetésbe állítását és a kritikus időszakban ipari védősisak viselését jelenti. Tapasztalati megfigyelés, hogy a poligámia a nagyszámú anyós mellett már csak azért sem célszerű, mert nőközösségekben (apácakolostorok személyi állománya is) ezek a ciklusok rendszerint összehangolódnak. Ilyenkor püspök legyen a talpán, aki beteszi a lábát a szerzetesnővérekhez. Ha pedig bekövetkezik a megtermékenyülés, a placenta egészen addig nyomja a progeszteront, míg az szükséges, hogy a terhesség fennmaradjon (vagy ha nem, nem is marad fenn…) majd mikor a baba azt a felettébb logikátlan döntést hozza, hogy a meleg, puha és jó világból ki akar jönni erre a valósra, küld egy hormonjelet anyuci agyalapi mirigyének, amely megkezdi egy ciklikus peptidhormon, az oxitocin elválasztását (ezzel egyidejűleg keletkezik egy csomó prosztaglandin, meg mások is..) amely beindítja a szülést és az anyai ösztönt, azaz ez is hat a központi idegrendszerre. Másképpen nem is nagyon lehetne tudni levezényelni egy olyan bonyolult és fájdalmas folyamatot, mint egy ekkora fejű magzat szülőcsatornába illesztése és kipréselése, ami finoman szólva sem egyszerű. (És az Úr mondá Évának: „fájdalommal szülöd gyermekedet”. – Kellett neked emberré válni.) Viszont az ember, szemben pl. a nyulakkal, a szülés után nem eszi meg a méhlepényt. Kivéve Kínát…
Még egy kitérő: Alapkérdésnek mondható, hogyha az izompor-gyártás legalább akkora üzlet, mint a narkó, és nem kevésbé illegális, miért nem tolja ezerrel az illegális laborok világa, és miért az ezzel foglalkozó gyógyszergyártó vállalatok állnak inkább szoros hatósági ellenőrzés alatt? (Kívéve megint csak Kínát… – pontosabban ott is állnak, csak más szemléletű alatt.) Miért van az, hogy egy valamirevaló gyógyszergyártó cégnek saját referense van a nemzetbiztonságnál? A válasz kézenfekvő: míg heroint vagy amfetamint csinálni nem bonyolultabb, mint csúzlit, addig az anabolikus és egyéb szteroidhormonok előállítása komoly szakértelmet és felszerelést igényel, és nem is egykönnyű kitalálni. Piciny szervezetünk is sokat pepecsel az ilyesmivel, a négy gyűrűből álló és megfelelő térszerkezetű szteránvázat nem lehet csak úgy összecsapni. Maga a „szteroid” kifejezés a közismert „koleszterin” kifejezésből ered (tehát nem a fiú kolesz Terézia nevű kollektív barátnőjére kell gondolni), és a nevet egy Chevreul nevű francia bácsi adta ennek az azóta elhíresült és a közmédiában és a közgondolkodásban patás ördögként lefestett vegyületnek, mikor azt 1815-ben epekőből kivonta (kholé = epe, sztereosz = szilárd, állhatatos, alaposan megtámogatott). Jó közelítéssel és általánosságban szólva a gaz gerincesek valamennyi szteroidhormonjukat, a nemi hormonokat ugyanúgy, mint a mellékvesekéreg anyagcsere-szabályzó hormonjait koleszterinből állítják elő. Ezt a vegyületet nagyon frappáns módon az állati szervezetekben egy szkvalén nevű többszörösen telítetlen szénhidrogénből, ecetsavmaradékokból rakja ki a biokémiai kirakós, és mellesleg a növények hasonló alapon gyártják illatos terpénjeiket, de egyébként a kaucsukfa az ő természetes gumiját is. A koleszterint az ember nemcsak több forrásból eszi, hanem maga is szintetizálja, és belőle a hormonok mellett epeösszetevőket gyárt. Az érelmeszesedéshez és a szívinfarktushoz a koleszterinnek kis túlzással nagyjából annyi köze van, mint pingvinnek a harangöntéshez, az, hogy kinek meddig tart a szíve, az öröklött tényezők mellett elsősorban az edzettségi állapot, az életmódbeli aktivitás, a lelki egészség és az elhízás mértéke befolyásolja, na meg, hogy természetes, valódi élelmiszerekhez jut, vagy nyomelem-, és vitaminhiányosan, ugyanakkor üres kalóriákkal fullig nyomott junck food-on él-e.
Harmadik, ígérem, egyenlőre, utolsó kitérő: bármennyire hihetetlen a növények – legalábbis sok növény – is termelnek ösztrogénhatású vegyületeket. Ez nem egészen világos, hogy ezt miért teszik. Például a sárguló karbolszagú csiperke (Agaricus xanthoderma) olyan hatóanyagot termel, amely a központi idegrendszerre hatva tartós gombaundort okoz, ami egy praktikus biokémiai megfogalmazása annak, hogy „Öreg, én full rendes vagyok, ezért nem nyírlak ki, de lécci, ne egyél meg többé”. Lehetséges, hogy az ösztrogéntermelő növények olyan mezei növényfajok (többnyire) akik ráadásul a tavaszi időszakban, frisshajtásos állapotukban ontják a legtöbb ösztrogént, ha magyarázni akarjuk, arra kell következtetnünk, hogy a növények így kérik meg a legelésző tulkocskákat, hogy lehetőleg akkor szerelmeskedjenek és gyártsanak kisborjúkat, mikor a legelő növényei a legkönnyebben tudják magukat pótolni, nem pusztulnak ki a túllegelés és a tiprás következtében. A Teremtő szemmel láthatóan semmit sem bízott a véletlenre, és az elbarmolást sem a (legelésző) barmok számlájára kell írnunk. Ebben az esetben sem. Paradox, hogy a növények esetén a női hormon a herefélékben van (nem vicc), pl. a lucerna, a fehér here (Trifolium repens) és a vörös here ösztrogéntartalma olyan magas, hogy Haraszti doktor (Mérgező növények, növényi mérgezések – Mezőgazdasági kézikönyv, 1985) azt írja, hogy a vemhes teheneknek nem is szabad adni adni ezekből, mert elvetélnek. Ezeken kívül a rekettye, a csillagfürt és és a szója(!) is sok ösztrogént tartalmaz. Nemcsak szteroidok, hanem ösztrogénhatású izoflavonok is vannak bennük, melyek orálisan gyorsabban és jobban felszívódnak. Számos legelészőnél okoz spontán vetélést, méhvérzést a fuzáriumos gombafertőzés, mert a fuzárium mikotoxinjainak egyik fajtája szintén ösztrogénhatású. Ezért nem szabad rothadt szénát adni a tehénnek, ahogy az öreg paraszt megfigyelte egykor, de aztán jött a modern világ, és a paraszti tudást kinevezték korszerűtlennek, hogy aztán pár évtized elmúltával kiderüljön, hogy a hülye parasztjának ebben (is) igaza volt.
A komló (Humulus lupulus) növényt a legtöbb ember a sörből ismeri csak. Számos növényfaj tartalmaz ösztrogénhatású összetevőt, un. fitoösztrogéneket, ezek egyike a komló. Tehát a sör nem férfiasít, hanem éppen ellenkezőleg.
Gondolkodó ember hamar felteszi a kérdést: hogyha a világ tele van ösztrogénnel, a nőstény állatok fel-alá pisálják össze a bolygót, a bálnák és a delfinek eleve belebrunyálnak az óceánba, de ez nem elég, a mezőn terem az ösztrogén, mint a gomba évmilliók óta, és ha a világnak évmilliókon át semmi baja nem volt mindezzel, akkor mégis, mi a gond? Miféle ösztrogénszennyezésről beszélünk most egyáltalán? Nos, arról van szó, hogy a természetes ösztrogének és az ösztrogénhatású növényi vegyületek értelemszerűen környezettel egyensúlyban vannak, a környezetbe jutva gyorsan lebomlanak, mert a talajban és a vízben élő gombák és baktériumok szépen elfogyasztják őket reggelire. A természetes ösztrogénhatású vegyületek – legyenek azok valódi ösztrogének, azaz szteroidvegyületek vagy ahhoz közelálló szerkezetű flavonok – a talaj és a természetes vizek mikroszervezetei számára enzimatikusan bonthatóak. A baktériumok és a gombák számára ezek a melegvérű-hormonok hormonhatással nem bírnak. Számukra ez kaja, egyszerűen szénforrás. A mesterséges szteroidhormon-származékok jelentős része halogénezett vegyület, ezért enzimatikusan nem vagy nehezen bonthatóak, és egy csomó mesterséges, de ösztrogénhatású vegyület pedig, részben a gyógyászatban használtak, részben egészen más, technikai célokra alkalmazott olyan vegyületek, amelyek „tök véletlenül” rendelkeznek ösztrogénhatással – egyáltalán nem szteroidok, csak mondjuk, hasonlítanak rájuk. Ezekkel a természetes lebontó szervezetecskék és folyamatok nem tudnak mit kezdeni, kb. az történik, mint mikor az amazóniai indiánok lelkesen lőnek nyíllal helikopterre. Ennek egyenes következménye ezen vegyületek nagyfokú feldúsulása a talajban és a természetes vizekben, végül pedig az óceánok vizében. Márpedig egyrészt a gyógyszeripar sokkal több női nemi hormont állít elő, mint hímhormont – lévén a termelés kb. 99%-a mesterséges fogamzásgátló – ezenkívül nemcsak tonnában, hanem biológiai hatásban mérve is jelentősebb az egyéb ösztrogénhatású vegyületek környezetbe jutása, ezért ez a környezeti szennyező „női irányba” tolja el a hormonális egyensúlyt.
Hamarosan folytatjuk…
Forrás:ferfihang.hu
Tovább a cikkre »
