Így búcsúztatták el a Hableány kapitányát és matrózát

Így búcsúztatták el a Hableány kapitányát és matrózát

Hajós tiszteletadás keretében búcsúztatták el a május végén a Dunán elsüllyedt Hableány sétahajó személyzetét, kapitányát és matrózát pénteken a folyó budapesti szakaszán.

A szertartás során a folyóba engedték azt az urnát, amely a Hableány matrózának, Pethő Jánosnak a hamvait tartalmazza, míg a kapitány, Lombos László földi maradványait máshol helyezik örök nyugalomra.

A búcsúztatás keretében koszorút engedtek a vízbe a baleset koreai áldozatainak emlékére.

A búcsúztatásban 15 hajó vett részt, amelyek alakzatba rendeződtek a Margit híd és az Árpád híd között.

A központi szertartás a Halászbástya sétahajón zajlott; a hamvakat tartalmazó papírurnát a hajó harangjának megkondulását követően egy egyenruhás matróz engedte a folyóba.

Ezután katonai tiszteletadás keretében három díszlövés is eldördült, majd a korábban felderítő katonaként szolgáló Pethő János emlékére elhangzott az "Il Silencio".

Végül már csupán a hozzátartozók részvételével tartottak búcsúztatót a hajón, Lombos László esetében egyházi, Pethő János esetében pedig polgári szertartás keretében.

Hírdetés

A szertartást nagy tömeg kísérte figyelemmel a pesti rakpartról. Sokan, a Hableányt üzemeltető Panoráma Deck Kft. kérésének megfelelően, virágszirmokat szórtak a vízbe.

A búcsúztatás alkalmával elhangzott, hogy Lombos László gyerekkora óta a hajós pályára készült. Bejárta a világtengereket, ám igazán a Dunán érezte otthon magát.

Tapasztalt, határozott kapitány volt és gépészként fokozott figyelemmel kísérte a rábízott járművek műszaki állapotát; 58 évet élt.

Pethő János a tragédia előtti napon ünnepelte 53. születésnapját. Korábban a katonai pálya mellett kötelezte el magát, ám a víz mindig vonzotta. Tervei között szerepelt, hogy hajóvezetői képzést követően, az ehhez szükséges szolgálati idő letelte után maga is kormányállásba áll – ismertették a temetésen.

A cég, amely mindkét magyar áldozatot saját halottjának tekinti, már korábban bejelentette, hogy a Hableány roncsát emlékmű céljára felajánlja egy olyan szervezetnek, amely jogosult emlékhely állítására.

 

https://content.jwplatform.com/players/Zj9JPh7v-Hp0mRubH.html

 A balesetben részes szállodahajót üzemeltető Viking River Cruises pénteken a gyászszertartás alkalmából az MTI-hez nyilatkozatot juttatott el, amelyben azt írták: mélyen együttéreznek a Hableány legénységének hozzátartozóival. "Őszinte részvétünket fejezzük ki a családoknak, barátoknak, hajóstársaknak. Megrendülve gyászoljuk a hajósokat."

A Hableány sétahajó május 29-én süllyedt el Budapesten, a Margit híd közelében, miután összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval. A Hableányon 35-en utaztak, 33 dél-koreai turista és a kéttagú magyar személyzet. A balesetet követően hét koreait sikerült kimenteni, illetve hét holttestet találtak meg. Azóta újabb 20 holttest került elő, egy koreai utast azonban még keresnek a hatóságok.

(MTI; videó: HVG)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »