A súlyos vádakkal élő Messi a bronzérmét sem volt hajlandó átvenni

A súlyos vádakkal élő Messi a bronzérmét sem volt hajlandó átvenni

Argentína 2-1-re legyőzte a címvédő chileieket a labdarúgó Copa América bronzmérkőzésén. A két csapat 2015-ben és 2016-ban egymás ellen játszotta a döntőt, mindkétszer tizenegyesekkel kikapott az Albiceleste. Mégsem ez a szenzáció, hanem Lionel Messi kiállítása.

A találkozó 37. percében, a chilei kaputól balra, az alapvonalon túl már, Gary Medel, a chileiek védője, aki úgy érezte, hogy Messi hátulról megrúgta, lökdösni kezdte a Barcelona szupersztárját. Az beleállt, de kézzel nem érintette ellenfelét. A meccs paraguayi játékvezetője, Mario Diaz de Vivar azonnal kiállította mindkettőjüket.

Lionel Messi mindössze másodszor kapott piros lapot a pályafutása során, emlékezetes, hogy először 2005 nyarán Budapesten, az első válogatottsága alkalmával bűnhődött, miután könyökkel visszaütött az őt szerelni igyekvő, s megrángató Vanczák Vilmosnak. Azóta sem az argentin válogatottban, sem 687 mérkőzésen a Barcelonában nem állították ki. Jövője egyelőre bizonytalan az argentin válogatottban – nyilván a saját szándéka dönt majd, ennek nincs köze a kiállításhoz – mindenesetre különleges lenne, ha úgy köszönne el az Albicelestétől, hogy az első és az utolsó válogatott meccsén kiállították.

Hírdetés

Messi a meccs után kritizálta a Conmebolt, azaz a dél-amerikai futballszövetséget, s korruptnak nevezte a tornát, amelyhez szerinte az argentinoknak nem kell asszisztálnia. Szerinte Medel mindig feszegeti a határokat, most is ez történt, de egy-egy sárga lappal mindkettőjük számára vége lett volna a történetnek.

Az argentin szupersztár nem volt hajlandó átvenni a mérkőzés után a bronzérmét, s vádaskodott a döntővel kapcsolatban: „Azt remélem, a bíró és a VAR se nyúl bele majd a mérkőzésbe, s megadják az esélyt a peruiaknak. De ezt az eddigiek alapján nehezen tudom elképzelni.”

A Copa América döntőjét ma este tíz órától játssza a brazil és a perui válogatott a riói Maracanában. A mérkőzést a Sport 1 közvetíti.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »