Amikor azt hittük, rosszabb már nem lehet, Tusk bedobta, hogy Timmermans legyen a kompromisszumos jelölt

Amikor azt hittük, rosszabb már nem lehet, Tusk bedobta, hogy Timmermans legyen a kompromisszumos jelölt

Frans Timmermans szociáldemokrata csúcsjelöltet javasolta kompromisszumos megoldásként az Európai Bizottság élére Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke az európai parlamenti (EP-) frakciók vezetőivel folytatott vasárnapi egyeztetésén – közölte egy bennfentes illetékes.

Tobias Teuscher német EP-tisztségviselő, aki részt vett az ülésen, arról számolt be sajtójelentések szerint, hogy a Tusk által javasolt megállapodás alapján a májusi választást megnyerő Európai Néppárt adná az Európai Parlament elnökét, illetve az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselőjét, az Újítsuk meg Európát – Renew Europe – névre keresztelt centrista-liberális frakció pedig az Európai Tanács elnökét.

Hírdetés

Tájékoztatása szerint az Európai Központi Bank elnöki posztjáról nem esett szó. A tagországok állam- és kormányfői vasárnap este rendkívüli csúcstalálkozót tartanak Brüsszelben, egyetlen napirendi pontként a főbb EU-intézmények vezetői tisztségeinek betöltéséről tárgyalnak.

A Financial Times brit napilap pár napja arról írt, hogy egy pártcsaládok közötti kompromisszum keretében Timmermans kerülhet előtérbe, de arra is rámutattak, hogy ez könnyen elbukhat egyes kelet- és közép-európai államok ellenállásán.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »