Kétségbeesett manőverrel próbálta elkerülni a katasztrófát a Hableány legénysége

Kétségbeesett manőverrel próbálta elkerülni a katasztrófát a Hableány legénysége

A Hableányt üzemeltető Panoráma Deck Kft. képviselője szerint többen is túlélhették volna a balesetet, ha időben kezdődik a mentés. A hatósági szemlén jelenlévő Sógor Zsolt az InfoRádiónak azt is elmondta, hogyan próbált kitérni a Hableány a jóval nagyobb szállodahajó útjából.

Sértetlen volt a kormánylapát és 11 fokkal jobbra állt. A többi között ez derült ki a Hableány 26 órán át tartó helyszíni szemléje során – erősítette meg az InfoRádiónak Sógor Zsolt, a sétahajót üzemeltető Panoráma Deck Kft. sértetti képviselője.

A szemle során

semmi olyan adat nem merült fel, hogy a Hableánynak bármilyen műszaki hibája lett volna, bármi, ami arra utalna, hogy a sétahajó hibájából következett volna be a tragédia

– hangsúlyozta Sógor Zsolt. Az is egyértelműen kiderült a hajótesten keletkezett sérülésekből, hogy hol következett be az első ütközés, majd a második ütközés.

Hírdetés

A Hableányt üzemeltető Panoráma Deck Kft. jogi képviselőjének az az álláspontja – a tragédiáról készült kamerafelvételek alapján –, hogy

a Viking elmulasztotta a segítségnyújtást,

Sógor Zsolt hangsúlyozta, hogy ez az ő álláspontja, és véleményét nem kell osztania sem az ügyészségnek, sem a rendőrségnek. Hozzátette, „azonnal le kellett volna rakniuk a mentőhajókat (…). Ha időben elkezdődik a mentés, akkor még több ember életét meg lehetett volna menteni” – fogalmazott.

Sógor Zsolt arról is beszélt, hogy megkapták a szemle jegyzőkönyveit, amelyeket jogukban áll észrevételezni, azokkal kapcsolatban kérdéseket feltenni. Ez a munka már kedden elkezdődött. „Úgy gondolom, elég korrekt a rendőrséggel a viszonyunk, és jó az együttműködés is” – tette hozzá az ügyvéd.

A hajókatasztrófa további híreit ITT találja.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »