A nyugat-európai kereszténység végleg összeomlott

A nyugat-európai kereszténység végleg összeomlott

A Kereszténydemokrata Néppárt budapesti értelmiségi találkozóján Kövér László házelnök tartott előadást. Ezt követően készült vele interjú.

Nyugat-Európa keresztény alapzata már javíthatatlanul megrepedezett – derült ki a Kereszténydemokrata Néppárt értelmiségi rendezvényén Budapesten, a Városliget Café és Étterem nagytermében. A júniusi alkalommal Kövér László, az Országgyűlés elnöke volt a vendég. Jelen volt többek között Latorcai János, a parlament alelnöke, Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője, Süli János atomminiszter. Az Országgyűlés elnöke, Kövér László az előadása után adott interjút a kdnp.hu portálnak.

Hogyan értékeli az úzvölgyi magyar katonatemetőben történt eseményeket?

Két tanulsága van ennek a történetnek: Egyrészről, hogy még várni kell arra az időre, amikor a román politikai elitben megérlelődik az a politikai felismerés és meggyőződéssé alakul, hogy a közép-európai együttélés az egy sors által rendelt körülmény , amit el kell tudnunk viselni és egymás erejéből nem elvennünk kell, hanem egymás erejéhez hozzá kell adnunk ahhoz, hogy helyt tudjunk állni a 21. század kihívásaival szemben. A másik tanulság pedig az, hogy a magyar közösségnek mindig képesnek kell lennie megvédeni magát, most már a temetőit is, úgy tűnik, nemcsak a jelenét, hanem múltját is meg kell tudni védeni. Mert ha nem sikerül, akkor nem lesz jövője sem.

Hírdetés

Megmarad-e Európa kereszténynek?

Európa abban a formában, hogy kereszténynek kéne lennie, már ma sem az. Ezt, akik velünk vitatkoznak, jól látják, csak természetesen az állításuk mégis hamis, mert Európa a mi felfogásunkban abban az értelemben is keresztény, hogy a keresztény vallás tanításai, erkölcsi parancsai egy kultúrává alakultak, és ma Európában ahogy mondani szokták, még az is keresztény módon viselkedik, aki egyébként tagadja Isten létezését. De sajnálatos módon bármelyik értelmét is vesszük a kereszténységnek, Európa egyre inkább távolodik ettől, főleg Európa nyugati fele, nem utolsó sorban a tömegessé vált migrációnak, bevándorlásnak – ami egyébként nem egy-két éve, hanem inkább egy-két évtizede zajlik és feltartóztathatatlannak tűnik Európa nyugati felében – tehát ahol még van esély arra, hogy Európa megőrizze a maga kétezer éves kulturális karakterét, az itt van a környezetünkben, Közép-Európában. Még talán Németország keleti fele, Olaszország északi fele is ide tartozik, és mindenképpen ide tartozik Románia és Magyarország is. Tehát visszatérve az előző kérdésre, ha a románok meg akarják tartani Romániát románnak, Erdélyt persze a románok és magyarok közös szülőföldjének, akkor jól teszik, ha a békejobbunkat fogadják el, nem pedig állandóan provokálnak bennünket.

Képek: KDNP-fotó, Váli Miklós


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »