Magyarok adatait juttathatta külföldre Hadházy Ákos – így járt, aki aláírt ennek a szélhámosnak!

Magyar állampolgárok személyes adatai juthattak külföldre Hadházy Ákos aláírásgyűjtési akciója miatt, hiszen Hadházy adatfeldolgozóként kanadai és amerikai cégeket is bevont – derül ki a Magyar Nemzet pénteki cikkéből. A lapnak a független országgyűlési képviselő által folytatott aláírásgyűjtési akcióról nyilatkozott Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke.

A NAIH elnöke elmondta, hogy számos másik adatkezelési probléma is felmerült az aláírásgyűjtéssel kapcsolatban, így például a pártok szerepe, az aktivistákkal kötött szerződések, valamint a közjegyzőhöz kerülő ívek sorsa. A Magyar Nemzet szerint a számos tisztázatlan részlet miatt felmerül a gyanú, hogy a hangzatos jelszavak mögött valójában csak az adatbázis-építés szándéka húzódott meg.

Mint ismeretes, Hadházy Ákos hosszú hónapok óta folytatott aláírásgyűjtést Magyarország európai ügyészséghez való csatlakozása érdekében, amely a nagy erőlködés ellenére sikertelennek bizonyult, hiszen nem sikerült a szükséges aláírásszámot összegyűjtenie az LMP-ből kilépett, most már független országgyűlési képviselőnek.
Viszont az aláíró 600 ezer ember adatai – így név, e-mail-cím, telefonszám, pontos cím és az aláírás – Hadházy birtokába jutottak.

Problémás az a tény, hogy az adatok külföldre kerülhettek – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke. Az aláírásgyűjtés interneten fellelhető adatkezelési tájékoztatójában ugyanis az egyesült államokbeli The Rocket Science Group LLC és a kanadai Sync.Com Inc. céget jelölték meg adatfeldolgozókként.

Az előbbi cég az atlantai Georgiában, az utóbbi a kanadai Torontóban van bejegyezve. A The Rocket Science Group internetes marketingtevékenységet végez, a Sync.Com pedig felhőszolgáltatásokat nyújt, vagyis adatok tárolásában segíthet. Ez pedig azt jelenti, hogy EU-n kívüli országokba jutottak a magyar aláírók adatai. Péterfalvi Attila szerint a cégek pontos szerepének tisztázatlansága miatt komoly aggályok merülnek fel.

A cikk arról is ír, hogy az adatokat Magyarországon a DotRoll Kft. dolgozta, dolgozza fel.

A NAIH elnöke szerint nem világos a közjegyző szerepe sem, hiszen nem derült ki, hogy pontosan mit lehet hitelesítés alatt érteni. A közjegyző legfeljebb a leadott aláírások számát tudja hitelesíteni, de például azt már nem vizsgálhatja, hogy egy aláírás szerepel-e többször is az íveken. – Ebben az esetben tehát nem tudjuk, hogy mit jelent a hitelesítés – emelte ki Péterfalvi.

Hírdetés

Problémás továbbá, hogy nincs feltüntetve a közjegyző neve, valamint a NAIH elnöke szerint, ha az aláírásgyűjtésbe már közjegyzőt vontak be, akkor annak külön adatkezelési tájékoztatást is kellett volna nyújtania az aláíróknak.

Péterfalvi Attila szerint az sem tisztázott, hogy az aláírásgyűjtésben közreműködő Momentum és MSZP milyen jogviszony alapján végezte a tevékenységét.

Péterfalvi szerint Hadházy Ákosnak az aktivisták esetében adatfeldolgozási szerződéssel kellett volna konkretizálnia, hogy miként gyűjthetik az adatokat, és mit kezdhetnek azokkal.

További problémát okoz, hogy nem lehet tudni, mikor semmisítik meg az íveket. Egy aláírásgyűjtés esetében az adatokat tartalmazó íveket végül meg kell semmisíteni közjegyző jelenlétében. Sem erről, sem pedig ennek határidejéről nincs szó az adatvédelmi, adatkezelési útmutatókban – nyilatkozta lapunknak Péterfalvi Attila.

A Magyar Nemzet szerint a számos tisztázatlan részlet miatt felmerül a gyanú, hogy a hangzatos jelszavak mögött valójában csak az adatbázis-építés szándéka húzódott meg.

Az aláírásgyűjtésből akár a Momentum Mozgalom is profitálhatott a cikk szerint, ugyanis nem tudni, hogy a pártok mihez kezdtek a maguk gyűjtötte aláírásokkal, csupán annyit tudunk, hogy azok egy része biztosan Hadházy Ákoshoz került. Az EP-választás során Hadházy szívélyes viszonyt alakított ki a Momentummal, a voksolás estéjén ott volt a párt eredményváróján is.

A Momentum végül több százezer ellenzéki szavazót tudott átcsábítani magához, és kérdés, hogy milyen direkt eszközökkel hajtották végre ezt a műveletet. Kétségtelen, hogy az aláírásgyűjtés adatbázisa az európai parlamenti választásig hiánytalanul Hadházy rendelkezésére állt – írja végezetül a cikk.

magyar nemzet


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »