A Momentum politikusa szerint a fideszes nem ember

A Momentum politikusa szerint a fideszes nem ember

Bangóné Borbély Ildikóhoz hasonlóan a Momentum főpolgármester-jelöltje sem tolerálja a másként gondolkodókat, akiket közösségi oldalán becsmérelt. Az ellenzék folyamatosan megsérti a kormánypárti szavazókat.

Kerpel-Fronius Gábor, a Momentum főpolgármester-jelöltje droidoknak nevezte a Fidesz–KDNP szavazóit egy Facebook-bejegyzésében 2018 márciusában.

– Így is van az országban mintegy 3 millió droid, aki csak azért rá szavaz, mert ő azt mondja, hogy szavazzon rá, függetlenül attól, hogy ő mit mond – fogalmazott az azóta politikussá avanzsált Kerpel-Fronius annak kapcsán, hogy Orbán Viktor nem kívánt miniszterelnök-jelölti vitán részt venni a 2018-as országgyűlési választásokat megelőzően.

Hírdetés

Kerpel-Fronius Gábornak ők csupán droidok Fotó: Kurucz Árpád

A Momentum főpolgármester-jelöltje indulásának bejelentésekor – mindezek ellenére – úgy nyilatkozott, hogy azért ő a Tarlós István kihívására alkalmas személy, mert meg tudja szólítani a baloldali és a jobboldali szavazókat is, sőt az 1998-ban a Fideszre voksoló, de azóta kiábrándult budapestieket is szövetségesül hívta.

Nem volt egyedi eset, hogy Kerpel-Fronius Gábor a saját honfitársait becsmérelte. Egy másik Facebook-bejegyzésében a Horvátország–Franciaország futball-világbajnoki döntő után nemes egyszerűséggel agyhalottnak titulálta Magyarországot.

– Mennyi gusztustalan, rasszista ismerősöm van. És menyire agyhalott ez az ország – írta akkor a Momentum politikusa.

Az utóbbi időben egyre több ellenzéki politikus enged meg magának minősíthetetlen kijelentéseket. A közelmúltban például a szocialista Bangóné Borbély Ildikó patkánynak nevezte a Fidesz–KDNP szavazóit.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »