Példátlan diplomáciai lépés: az oláh nagykövet "megtagadta a párbeszédet"

Példátlan diplomáciai lépés: az oláh nagykövet "megtagadta a párbeszédet"

Bekérették a Külgazdasági és Külügyminisztériumba (KKM) az úzvölgyi események miatt a budapesti román nagykövetet, de ő a diplomáciában példátlan módon megtagadta a párbeszédet – mondta Magyar Levente, a KKM parlamenti államtitkára pénteken Budapesten.

Az államtitkár kiemelte: miután csütörtök este román szélsőségesek feldúlták a magyar katonai temetőt, magyarellenes provokáció történt, tiltakozó jegyzéket küldtek és bekérették a román nagykövetet, aki "minden udvariasságon és barátságon túlmenően", központi utasításra hivatkozva megtagadta ezt. Románia elállt a párbeszéd lehetőségétől – jelentette ki.

Magyar Levente hangsúlyozta: Magyarországnak továbbra is elsődleges érdeke a "korrekt és jó viszony" Romániával, hogy "magyarok és románok békében élhessenek Erdélyben". Ennek érdekében az elmúlt időben komoly kompromisszumokat kötöttünk, amit az vezérelt, hogy mi szolgálja leginkább az erdélyi magyarság boldogulását a szülőföldjükön – mutatott rá.

Hírdetés

Az államtitkár szerint most felmerül a kérdés: hogyan tovább, "megkérdőjeleződik Románia szándéka a jó kapcsolatok építése mellett". A román rendvédelmi erők passzívan szemlélték a sírgyalázást, azt, ahogy felingerelt román támadók ütlegelik a békés magyar tiltakozókat – közölte. Hozzátette: egyelőre három-négy könnyebb sérültről tudnak.

Emlékeztetett: mindez abban az országban történt, amely jelenleg az EU soros elnöke, és ahova néhány napja a pápa látogatott el ("testvéri együttélést" ajánlgatva – a szerk.).

Magyar Levente kiemelte: Magyarország azt várja Romániától, hogy alaposan vizsgálja ki ezt a gyalázatos esetet, és adjon hiteles magyarázatot arra, hogyan kerülhetett sor a történtekre.

(MTI nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »