Most kaptuk a hírt, hogy az úzvölgyi katonatemetőbe román provokátorok törtek be, és rongáltak meg magyar síremlékeket. Csütörtök délután ugyanitt kövekkel dobálták meg a temető körül élőláncot alkotó magyarokat. Cikkünk folyamatosan frissül…
Ortodox szertartás keretében felszentelték csütörtök délután az úzvölgyi katonatemetőben létesített román emlékművet és parcellát.
A karhatalmi erőknek alig fél óráig sikerült pajzsot képezniük a lakatlan hegyi település temetője előtt élőláncot képező székelyföldi tiltakozók és a több ezer román megemlékező között. A temető oldalsó, hátsó részén futballhuligánoknak látszó fiatalok bejutottak a sírkertbe, belülről kitépték a székelykapu szárnyát, így a tömeg benyomulhatott.
A székelyeknek el kellett távolodniuk a kerítés mellől, mert belülről zászlórudakkal bántalmazták őket.
Ezután került sor az ortodox szertartásra, amelynek keretében – a papok szóhasználata szerint – felavatták és felszentelték az onnan húsz kilométerre lévő Dormánfalva polgármesteri hivatala által önkényesen állított emlékművet.
A magyar tüntetők elvonultak a helyszínről.
MTI
18.00 – Csendőrségi felügyelet alatt marad az úzvölgyi temető – közölte az Országos Csendőr-főkapitányság az Agerpres hírügynökséggel, ugyanakkor civilizált magatartásra szólította fel a helyszínen lévő személyeket. Arról tájékoztattak, hogy a felvételek alapján minden törvénysértőt azonosítanak és megbüntetnek.
szekelyhon.ro
A temetőkapu bákói oldalán maradt magyarokat a csendőrök dupla sorfalat állva kellett átmenekítsék a csíkszentmártoni oldalra. A magyarok félnek, többen sírva fakadtak. Több román is felmászott a kerítésre, ahol zászlókat lengetnek, közben pedig ünnepelni kezdtek, a hangfalból ünnepi beszéd hallatszik. Közben a magyarok egy része autóba ült és dudálva próbálják megzavarni a románok ünneplését.
Kép: Pinti Attila/szekelyhon.ro
A románokat ez látszólag nem zavarja. A csendőrök ismét sorfalat állnak, mert állítólag jönnek ki az ultrák a temetőből.
szekelyhon.ro
A történtek előzményeként csaknem ezer székelyföldi civil és közszereplő vont élőláncot az úzvölgyi katonatemető elé csütörtök délután, hogy megakadályozza az ortodox egyházi szertartásnak és koszorúzásnak a megtartását, amelyet Dormánfalva polgármesteri hivatala hirdetett meg a hősök napja alkalmából. A székelyföldiek székely zászlókkal és transzparensekkel sorakoztak fel tömött sorokban a lakatlan hegyi település első világháborús katonatemetője előtt a csepergő esőben. Transzparenseiken azokat a román hatóságok által kiállított iratokat mutatták be, amelyek szerint Dormánfalva polgármestere törvénytelenül járt el, amikor a település közvagyonába vette a temetőt és építési engedélyt adott magának a temetőbeli román parcella kialakítására.
A tüntetők transzparensen mutatták be azt a temetőrajzot, amelyet a román Hősök Emléke Társaság készített 1927-ben a temető korabeli rendezése után, és amelyen a román társaság öt magyar, egy német és egy osztrák parcellát jelölt be. A rendőrség és a csendőrség nagy erőkkel tartózkodik a helyszínen, hogy elejét vegye egy esetleges román-magyar összecsapásnak. Amint Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke az MTI kérdésére tréfásan megjegyezte: a második világháború óta nem tartózkodott ennyi katona Úzvölgyén.
A politikus elmondta, a Hargita megyei tanácsnál jelentették be, hogy a Kovászna megyei tanács magyar képviselői kihelyezett rendkívüli ülést tartanak a temető előtt elhaladó úton helyi idő szerint 16 és 18 óra között. Erre hívták Székelyföld településeit is. Borboly Csaba, a Hargita megyei tanács elnöke elmondta: senki nem vonja kétségbe, hogy a temető előtt elhaladó út Hargita megye tulajdonában van.
maszol.ro
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »