Nagy vadászat kezdődik az autópályákon

Nagy vadászat kezdődik az autópályákon

Új típusú ellenőrzésekkel lép fel a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató a bliccelők kiszűrésére. Bartal Tamás, az állami cég vezérigazgatója az InfoRádiónak elmondta, hogy 2020-tól a környezetvédelmi besorolást is kamerákkal figyelik.

Az állami cég vezetője az InfoRádiónak elmondta 2014 óta negatív trend figyelhető meg a visszaélések tekintetében, amelyek zömét külföldiek követik el. Miközben a magyarok egyre inkább megtanulták és betartják a szabályokat, az összes nem fizetők körében a kamionosok esetében a belföldi szabálytalankodók aránya 40-ről 20 százalékra csökkent, addig a külföldi szabálytalankodók aránya 60-ról 77 százalékra nőtt. Ugyanez a tendencia figyelhető meg a személyforgalomban is,

az e-matricásoknál a visszaélések 70 százalékát külföldiek követik el.

Ennek visszaszorítására fokozzák az ellenőrzéseket. Egyebek között az autópálya-pihenőkben, a hosszú hétvégéken megállításos ellenőrzéseket végeznek. Ezt eddig inkább a személygépkocsiknál tették meg, most azonban a kamionokra is kiterjesztik. Jellemző példaként Bartal Tamás elmondta, hogy húsvétkor csináltak egy ellenőrzési kampányt, háromszázalékos volt a bliccelési ráta, tehát a megállítottak három százaléka bliccelt, és ezeknek a potyázóknak a 93 százaléka külföldi volt, tehát ezentúl a külföldiekre fognak fókuszálni.

Hírdetés

A NÚSZ vezérigazgatója arról is beszélt, hogy áprilisban teszt alatt volt, májustól pedig élesben megy a menet közbeni ellenőrzés, amikor a járőrkocsival lényegében a szembe jövő sávot pásztázzák a kamerákkal, és azonnal képet készítenek minden szabálytalankodóról.

A megoldás lényege, hogy

a bliccelők bármelyik pillanatban, bárhol találkozhatnak a különleges kamerákkal felszerelt, speciális szoftvereket alkalmazó NÚSZ-os ellenőrautókkal,

a bliccelők nem tudnak kitérni, elbújni a ellenőrzés elől, a technológia kivédhetetlen, megkerülhetetlen, háromszor, négyszer nagyobb a lebukás esélye, mint a fixkapus ellenőrzésnél.

Egyelőre öt autót szereltek fel ezzel a technikával és Bartal Tamás szerint az eredmény igazolta a döntésüket: februártól május végéig száz szellemkamiont, vagyis olyan járművet lepleztek le, amelynél úgy trükköznek, hogy eltakarják vagy lebillentik a rendszámtáblát.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »