Változhat a médiatörvény: Semjén Zsolték feloldanák a pornótilalmat

Változhat a médiatörvény: Semjén Zsolték feloldanák a pornótilalmat

Változtatna a médiaszolgáltatásokra vonatkozó szabályozáson a kormány. A Semjén Zsolt által kedd este beterjesztett javaslat szerint maximalizálnák a híradók hosszát, illetve több bulvártartalmat engedélyeznének a hírműsoroknak –  írja az Azonnali.hu.

A törvénymódosító javaslat „a legalább tizenöt százalékos éves átlagos közönségaránnyal rendelkező” médiaszolgáltatók hírműsorait fogja érinteni. Ezek közé tartozik a TV2, az RTL Klub, de a közmédia is.

A metódus szerint teljesen eltörli a reggeli kötelező tájékoztatást a tévékre nézve, az esti időtartamát azonban korlátozza legalább húsz perc, legfeljebb negyvenöt perc hosszúságban.

Hírdetés

A rádiók terén is változtatnak: a reggeli idősávban valamennyi munkanapon reggel fél 7 és fél 9 között legalább tizenöt perc önálló hírműsorszámot voltak kötelesek egybefüggően szolgáltatni korábban, mostantól azonban ez legalább tíz, míg legfeljebb negyvenöt percben szabályoznák.

A javaslat szerint azonban több lehet a bulvártartalom. Míg eddig ez legfeljebb 20 százalék lehetett, addig ezentúl a hírműsorszám időtartamának 35 százaléka lehet olyan, amely nem szolgálja a demokratikus közvélemény tájékoztatását.

Módosulna az is, hogy ki hány rádió felett rendelkezhetne. Az eddigi szabályozás szerint egyvalaki vagy egy országos, vagy két körzeti és négy helyi, vagy tizenkét helyi rádiós médiaszolgáltatásra lehetett jogosult. Ezzel szemben most már akár négy körzeti és hét helyi, vagy tizenkilenc helyi rádiós médiaszolgáltatásra is lehet egyszerre jogosultságot szerezni. A szabályozás ráadásul pl. a kormányközeli Retró Rádióra nem is vonatkozna, mondván a tematikus rádiók kivételt képeznek a szabályozás alól.

Vége a pornótilalomnak?

Enyhítenék a pornográf tartalmakat sújtó tilalmat is. Ugyanis ezeket a tartalmakat 2011 óta nem lehetett lineáris szolgáltatásban, tehát a hagyományos tévés műsorfolyamban közzétenni. Mostantól azonban szigorú feltételek mellett, de bizonyos regisztrációs kóddal elérhetővé tennék 18 éven felüli előfizetők számára.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »