Nagy megtiszteltetésben részesült Bálint György

Nagy megtiszteltetésben részesült Bálint György

Nagyszabású ünnepségen avatták Várda díszpolgárává Bálint Györgyöt.

Várdán töltötte a szombatot Bálint György, hogy megnézhesse, milyen változások történtek a településen a legutóbbi látogatása óta. A csaknem 100 éves kertészmérnök legutóbb 2008-ban járt a községben, de azóta folyamatosan tartotta a kapcsolatot a faluval – írja a Sonline.

„Neki köszönhetjük, hogy az országban elsőként Madárbarát Település lettünk”

– mondta az ünnepségen Varga András polgármester. Mint kiemelte: ő volt a madárbarát mozgalom arca és azzal a prospektussal dolgoztak, amelyben az ő képe szerepelt. Aztán Bálint gazda – a Virágos Magyarország Mozgalom pályázatának zsűritagjaként – többször járt a településen.

Hírdetés

A település helyi rendelete szerint legalább száz ajánlás kellett ahhoz, hogy Bálint Györgyöt díszpolgári címre jelöljék. Ez egy nap alatt összegyűlt.

A századik születésnapját júliusban ünneplő Bálint György meghatódva vette át a díszpolgári oklevelet, s fogadta az őt ünneplő vastapsot.

„Azt ígérhetem, hogy jó díszpolgára leszek Várdának”

– mondta Bálint gazda. „Rendkívül nagy örömmel tölt el engem, hogy ezzel az elismeréssel kitüntettek. Jó látni, hogy milyen rendezett Várda, milyennek kellene lennie minden magyar községnek” – tette hozzá. Ígérete szerint, ha „a sors élnem enged és tudok még tenni valamit a társadalom érdekében, addig Várda javára mindent el fogok követni”.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »