Isten ajándékaihoz zarándokolt Szijjártó Jew Yorkban – útlevelet is vitt a magyarul nem beszélő rabbinak

Isten ajándékaihoz zarándokolt Szijjártó Jew Yorkban – útlevelet is vitt a magyarul nem beszélő rabbinak

Szijjártó Péter New Yorkban találkozott a haszid zsidó közösség képviselőivel, akikkel a magyarországi zsidó temetők "romló állapotáról" tárgyalt – írja a Neokohn nyomán a Zsindex. A külügyminiszter megígérte, hogy lépéseket fog tenni az ügyben. (Miközben már így is régóta számolatlanul költik erre a magyar adófizetők pénzét – a szerk.)

A külügyminiszter a brooklyni haszid közösség egyik vezetőjének magyar útlevelet adott, amit azzal magyarázott, hogy Moshe Leib Rabinovits Munkácson született 1940-ben. A munkácsi rebbe nem is beszél magyarul, de "fontos számára a magyar identitás". (El tudjuk képzelni, mennyire…)

A munkácsi rebbével és a haszid közösség képviselőivel legutóbb három éve találkozott a magyar komány képviselője. Akkor az Amerikában magánúton tartókodó Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Kumin Ferenc New York-i főkonzul látogatott el Brooklynba. (Az ottani zsidók egyébként nemrég azzal szerepeltek a hírekben, hogy végre találtak egy életformát, amely szereti őket – a szerk.)

Hírdetés

Izrael über alles

Szijjártó Péter külügyminiszter interjút adott New Yorkban az i24 News nevű izraeli hírcsatornának, amiben többek között azt mondta, hogy Egyesült Államok és Magyarország ugyanazon az oldalon áll, ha arról van szó, hogy Izraelt illetően "tisztességes és kiegyensúlyozott álláspontra kell helyezkedni".

Szerinte az Európai Unió számos témában nem ilyen álláspontot foglal el, és Magyarország ilyenkor kész megtörni az egységet, és vétót emel. Szijjártó példaként hozta fel az ENSZ Emberi Jogi Tanácsát, ahol Magyarország szintén többször szembehelyezkedett a többséggel, ha az "nem foglalt el kiegyensúlyozott álláspontot szerinte Izraelről".

Szijjártó Péter kijelentette, hogy Magyarország Izraellel stratégiai szövetséget és baráti kapcsolatokat ápol. Az antiszemitizmussal szemben pedig a zéró tolerancia politikáját alkalmazza, és büszke is lehet ennek eredményeire. A "holokauszttagadásért" Magyarországon börtön is járhat, továbbá a kormány nemcsak Magyarországon, hanem a határokon kívül is támogatja zsinagógák újjáépítését, felújítását.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »