Puzsér kontra Karácsony – egyre durvább a helyzet

Puzsér kontra Karácsony – egyre durvább a helyzet

Ámokfutás, amit Puzsér Róbert csinál – ezt mondta a Párbeszéd társelnöke vasárnap azok után, hogy Puzsér Róbert szombaton olyan embernek nevezte Karácsony Gergelyt, aki minden nap hazudik valamit. A szintén Karácsonyt támogató DK-nak sem tetszik, hogy a főpolgármesterségre pályázó publicista válogatott módon szidalmazza ellenfelét. Az LMP-s – vagyis Puzsért támogató – Demeter Márta szerint azonban belefér, ahogy a publicista elmondja véleményét az ellenfeleiről. A hírek szerint két hét múlva kezdődne a baloldali előválasztás, egyelőre viszont nem látszik, hogy lesz így közös ellenzéki jelölt – közölte az M1 Híradója.

Az MSZP-s Horváth Csabát például beteges hazudozóként, a DK-s Niedermüller Pétert szektás Gyurcsány-fanatikusként tüntette fel egy szórólapon, amelyet azután adtak ki, hogy a baloldal felosztotta egymás között a budapesti kerületeket. Az egyezkedésből kihagyták az LMP-t és a Jobbikot. A baloldali pártok azonban továbbra sem jelezték, hogy változtatnának a listájukon. Az a véleményük, hogy nem sértegetni kell egymást, hanem tárgyalni.

Hírdetés

A Demokratikus Koalíció szerint konfliktus helyett megállapodásra kell törekedni. Rónai Sándor szóvivő szerint pártja már éppen elég áldozatot hozott ez ügyben. Demeter Márta, az LMP társelnöke ugyanakkor úgy véli: nem meglepőek Puzsér Róbert szókimondó megnyilvánulásai.

A legutóbbi hírek szerint a főpolgármester-jelölti előválasztást már az európai parlamenti választás másnapján elkezdenék az ellenzéki pártok. Az elmúlt hetek üzengetései miatt azonban kétséges, hogy erre valóban sor kerül.

M1

Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »