Körbenyalták a Balatont

Körbenyalták a Balatont

Tizenhárom nevező cukrászda huszonhatféle fagylaltját kóstolták meg az ítészek az idei Balaton Fagyija verseny zsűrizésén.

A Balatoni Turizmus Szövetség hat évvel ezelőtt indította Nyitott Balaton programsorozatát, amelynek része a Balaton Fagyija is, hogy megmutassa a turistáknak már tavasszal is várja őket a Balaton és vannak nyitva szolgáltatók a tó körül – írja a sonline.hu.

Hírdetés

A hazai gasztroforradalomnak a Balaton az egyik motorja, és a szövetség szerette volna, ha a fagylaltkészítők is aktívan kiveszik ebből a részüket. A Balaton Fagyiját jövő héten jelentik be, stílszerűen egy balatoni hajó fedélzetén, s emellett különdíjakat is megítél a szakmai és társadalmi tagokból álló zsűri.

Tavaly a sült almás, linzeres Annabáli Csemege, a balatonfüredi Bagaméri Fagylaltozó terméke lett a Balaton Fagyija.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »