Még be sem engedték a nyomozókat a Notre-Dame-ba, de már rövidzárlatról hablatyolnak

A francia bűnügyi rendőrség egyik vezetőjének véleménye szerint feltehetően rövidzárlat okozta a párizsi Notre-Dame székesegyházban hétfőn este keletkezett tüzet. A rendőri vezető, aki nevének elhallgatását kérte, az AP amerikai hírügynökségnek elmondta, hogy a nyomozókat biztonsági okokból még mindig nem engedték be a székesegyházba.

A Notre-Dame rektora, Patrick Chavet püspök azt javasolta, hogy építsenek egy kisebb, ideiglenes templomot a székesegyház előtti téren, hogy a hívők ott imádkozhassanak, amíg a 12. századi épületet restaurálják. A párizsi Városháza jóváhagyását adta csütörtökön az elképzeléshez, feltéve, hogy a műszaki feltételek ezt lehetővé teszik. A tér alatt az ókorból származó romokat őrző altemplom húzódik, valamint földalatti parkoló is működik alatta. Emmanuel Macron elnök kedden megígérte, hogy a székesegyházat öt éven belül felépítik. Párizs lesz a házigazdája a 2024. évi nyári olimpiai játékoknak, ennek szellemében a Nemzetközi Olimpiai Bizottság is támogatja a restaurációt.

Hírdetés

(MTI)


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »