Nagyon okos szemüvegeket kapnak az amerikai katonák

Gigászi pénzt, kb. 137 milliárd forintnak megfelelő dollárt fizetett az amerikai hadsereg a Microsoftnak azért cserébe, hogy a katonák a Windows-gyártó tulajdonában álló HoloLens 2 szemüvegeket használják. Ezek azok az eszközök, amelyek viselőjét extra képességekkel ruházzák föl.

Bár az USA hadereje és a Microsoft már tavaly novemberben összeállt, arról igen keveset lehetett hallani, hogy halad a munka. Az amerikai CNBC nemrég lehetőséget kapott, hogy közelebbről is megnézhesse a fejlesztést, és képet kapjon a szemüveg az elmúlt hónapok alatt kifejlesztett funkcióiról.

Az első és legfontosabb változás, hogy a szemüveg hadseregnek szánt verziója új nevet kapott, IVAS-nak, Integrated Visual Augmentation Systemnek nevezik. Külsőre ugyanúgy néz ki, mint a HoloLens 2, tudásban azonban fejlettebb: a katonák egy teljesen új felületet látnak, amikor hordják. Egyrészt látható az irány, amerre haladnak, a csapat mozgása, de a képernyőn a célkereszt is megjelenik, hogy a katona más megközelítésből is lássa, merre fordítja a fegyverét. Az újságíró beszámolója szerint a látvány olyan, akárcsak egy videojátékban. A sisak fejlesztői a speciális módokat szintén megtartották, így viselői a bokrokon, füstön is átlátnak vele, illetve természetesen éjszaka is használhatják. És ez még mindig csak a tesztverzió.

Több katona elmondása szerint néhány funkciót eleinte zavarónak találtak, de mostanra hozzászoktak, a sisak viselése pedig természetessé vált. Egy magasrangú tiszt szerint a jelenlegi éjjellátó technikánál sokkal forradalmibb megoldást jelent a módosított HoloLens 2, ami a harcmezőn is (sokkal) jobb esélyekhez juttatja a katonákat.

Hírdetés

A sisak ráadásul nem csak a kivezényelt egységek dolgát könnyíti meg, a fejfedők ugyanis folyamatosan mérik a viselője szívverését és más egészségügyi adatait, így a katonákat irányítók távolról is követni tudják embereik fizikai állapotát – szükség esetén pedig, akár rádiókapcsolattól és megerősítéstől függetlenül is, erősítést küldeni a területre.

https://player.cnbc.com/p/gZWlPC/cnbc_global?playertype=synd&byGuid=7000073725&size=530_298

Here’s how Microsoft’s augmented reality headset will make Army soldiers deadlier from CNBC.

(HVG)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »