Čaputovát hamarosan megkeresik a Beneš-dekrétumok ügyével

Az egykor kitelepített felvidéki magyarok jogainak helyreállítását szorgalmazza a szlovák és a magyar köztársasági elnöknél a magyar parlament külügyi bizottságának fideszes elnöke.

Németh Zsolt a kitelepített magyarok pénteki emléknapja alkalmából a Rákóczi Szövetség budapesti rendezvényén arra hívta fel a figyelmet, ha Szerbiával sikerült elérni a kollektív bűnösség kiiktatását a jogrendszerből, akkor ez Szlovákiával is lehetséges.

„Mindazok a kérdések, amelyektől megfosztattak a felvidéki magyarok, állíttassanak helyre: a tulajdonuk, az állampolgárságuk, a kisebbségi, közösségi jogaik és az alapvető emberi jogaik”- fogalmazott. Hozzátette: arra biztatják a két köztársasági elnököt, hogy álljanak ennek a folyamatnak az élére.

A fideszes politikus szerint a szlovák köztársasági elnöknek fontos szerepe lehet abban, hogy a nehéz, „érzékeny” kérdésekhez is hozzányúljanak végre. Ezek között említette a kollektív bűnösség kérdését, amire szerinte megoldást kell találni.

Hírdetés

Szerinte ebben a kérdésben „a szlovák térfélen pattog a labda”, ehhez Magyarország részéről a türelem, a megértés, az empátia évek óta adott.

Németh Zsolt arra utalva, hogy Szlovákiában nemrég választottak köztársasági elnököt, Zuzana Čaputová nyilatkozatára emlékeztetett, eszerint a szabadságra, a szabadság értékének az elvére kívánja felfűzni politikai hitvallását. Örömét fejezte ki, hogy a szlovák államfő azt vallja, minden közösségnek, így a szlovákiai magyarságnak is szabadságot kell biztosítani, hogy a szülőföld és az otthon újra találkozzon.

Szóba jött a „himnusztörvény” is, a Fidesz az MKP szekerét tolja

A közelgő európai és szlovákiai választásokkal kapcsolatban, a szlovák „himnusztörvény” megszavazására utalva azt mondta, a szlovákiai magyaroknak erős és minőségi képviseletre van szüksége, amelyik „tisztában van azzal, hogy éppen milyen kérdésben van szavazás a szlovák parlamentben, és tisztában van azzal, hogy mire mond igent és mire mond nemet”.

Németh Zsolt hangoztatta, hogy a Magyar Közösség Pártja élvezi a magyar kormány és a felvidéki magyarok széles köreinek támogatását, ahogy a Csemadok is egy olyan szervezet, amely a kultúra területén lát el a hiteles és minőségi képviseletet.

(MTI)


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »