…Bergoglio tehát nem Székelyföldön lesz, amikor Csíksomlyóra látogat, hanem Romániában! Nem a székely és magyar katolikus híveket látogatja, hanem a Romániában élő híveket! Nem magyar vértanúkat avat boldoggá, hanem román, görög-katolikus román vértanúkat, ráadásul a balázsfalvi helyszín sem véletlen, hiszen ott kiáltották ki a „nagy egyesülést”…
Ezekben a napokban a világ keresztény, keresztyén része a Húsvétra készülődik. Készülünk a Feltámadás megünneplésére, lelkünk üdvözülésére, várjuk a csodát, amely Krisztus szenvedése és halála után a Feltámadással, az ő halál fölötti győzelmével válik teljessé. Minden hívő tisztában van azzal, mekkora az áldozat, amelyet Krisztus értünk, emberekért vállalt. Nekünk csak tanításait kéne betartanunk, és megbánnunk bűneinket. Mennyire egyszerűnek tűnik… és valóban az is.
Mi magunk azonban nem így éljük meg az ünnepet, mert így élünk. Bonyolítjuk, magyarázzuk és félremagyarázzuk, vagy talán figyelembe sem vesszük ezeket a tanításokat. A mai kor emberét úgy lefoglalják a világi dolgok, történések, hogy elfelejti, figyelmen kívül hagyja ezt az örök és megtartó törvényt, vagy eladja a saját lelkét is.
Húsvétra készülünk mindannyian, de a Feltámadásban csak kevesen hisznek. Aztán Pünkösdre várunk, de a Szentlelket mégsem fogadjuk be lelkünkbe. Pedig milyen egyszerű volna…
Az emberek azonban egyébre is készülnek. Választásokra, szavazásra, mert hisznek a demokráciában. A demokráciában, amivel olyan régóta áltatnak minket, hogy talán már azok is elhiszik a létezését, akik nap, mint nap ezt az üres, jelentés nélküli fogalmat ismételgetik. Hiszünk a „jogállamban”, amelynek alapja a római jog, és amelynek alkotói egy pogány, kegyetlen, korrupt birodalom kiszolgálói voltak, éppen úgy, mint a maiak. Csodálkozva nézzük, hogy nem működik, hogy nem igazságos, hogy egyeseknek kedvez, míg másokat sárba tipor, s közben nem és nem akarunk tanulni a történelemből, de még a saját hibáinkból sem. Próbáljuk védeni értékeinket, hagyományainkat, keresztény hitünket, de amíg egyesek teljes mellszélességgel kiállnak ügyünkért, addig mások csak saját érdekeiket érvényesítik.
Valóban szavaznunk kell, hiszen a kormányunk egyike azon kormányoknak az Unión belül, ha nem az egyetlen(!) ma Európában, amely kiáll a kereszténység és a keresztény értékek védelmében. Ez azonban nem egyszerű, szinte erejét meghaladó feladat, hiszen folyamatosan támadják kívülről és belülről egyaránt. Árulók hada lesi az alkalmat, hogy árthasson, belülről pedig behízelgő haszonlesők, semmihez sem értő dilettánsok, saját zsebüket tömni szándékozók gyengítik sorait.
Szavaznunk, tehát kell, sőt kötelező, hiszen ez az egyetlen esélyünk. Keresztény mivoltunkat azonban nem elég hangoztatni, meg is kell élnünk azt. Nem mondhatjuk azt, hogy keresztények vagyunk, amíg nincs hitünk. Erős hit és Krisztus nélkül az a háború, amit sötétség ellen, a világot elnyelni szándékozó sátáni erő ellen vívunk, reménytelen.
Ezt a sötét erőt ma, divatosan, úgy hívjuk, hogy liberalizmus, de ez az erőszakosan uralomra törő, az emberek lelkét pusztító hatalom nem új keletű. Talán éppen olyan régi, mint maga az emberiség, hiszen maga a bennünk élő rombolni akarás, pusztítási és birtoklási vágy, a káosz, az erkölcs hiánya. Ez az, aminek manapság egyre inkább utat engedünk. Talán félelemből, talán kényelemből és megszokásból, talán, mert félrevezetnek bennünket még azok is, akikben bíznunk kellene, és akik visszaélnek bizalmunkkal.
Sötét időket él meg ma a kereszténység, talán még sötétebbet, mint egykor az első keresztények. Néma holocaust folyik napjainkban, olyan rettenetes népirtás, amelyben óránként 11 keresztény fizet életével a hite miatt. A gyilkosságoknál azonban még rettenetesebb a hallgatás.
Néma cinkossággal tűri, sőt asszisztál hozzá a „művelt, civilizált nyugati világ” összes „demokratikusan” választott vezetője, szervezete, sőt maguk a keresztény egyházak is. A világ vezetőit egyéb, „fontosabb” problémák foglalkoztatják. Fő szempontjuk a fenntarthatóság, amelynek érdekében bárkit és bármit feláldoznak. Ezt az érdeket szolgálja a migráció erőltetése, a multikulturalizmus népszerűsítése, a fajok, sőt a nemek erőszakos elegyítése. Ezért kell a fehér fajnak pusztulnia, keverednie, vagy más úton eltűnnie. Az eszközöket tekintve nem válogatósak: abortusz, betegségek, mérgezés, nekik mindegy… csak céljaik elérése lebeg a szemeik előtt.
És mi a céljuk? Homogén rabszolgatársadalmat szeretnének létrehozni, ahol mindenki befolyásolható, semmiben, senkiben sem bízó és hívő, chippel nyomon követhető, megfélemlíthető és kihasználható. Ez a diktatúra, amelyet most készítenek elő, sokkal veszélyesebb minden eddig az emberiség által megélt diktatúránál, hiszen ez maga a gondolat, a lélek diktatúrája – volna.
Hogyan illeszkedik ebbe a tervbe a keresztények üldözése és kiirtása? A keresztény-keresztyén hívő ember Krisztusban és az ő tanításaiban látja az egyedüli reményt, amely által a világi hatalmak hazugságai nem ejthetik rabul a lelkét. A család és a gyermekei fontosabbak számára, mint a külvilág kísértései. Utódait is erre igyekszik nevelni, és ami a legfontosabb, hogy Istennek kell állnia életük középpontjában.
Ez pedig a mai korban, világban, a hatalom megrészegült urainak szemében bűn. Ezért maradnak némán közömbösek, amikor keresztényeket gyilkolnak, és ezért szavazzák meg az abortuszt, a még meg nem született, vagy közvetlenül a születés előtt lévő gyermekek gyilkolását. Szemükben üzlet az élet, és üzlet a halál. Egyben hullarablók is, hiszen az anyaméhben meggyilkolt gyermekek szervei számukra jól jövedelmező árucikkek.
Szörnyű, irtóztató korban élünk és mégis, mintha csak álmodnánk… nem fogjuk fel. Mintha zombiként, agyatlanul „élnének” a Nyugat népei és mi is hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy minket ez nem érint, mi ebből kimaradunk, nekünk ehhez nincs közünk. A valóság azonban az, hogy vihar előtti csend van itt a Kárpát-medencében. Esély arra, hogy időt és ezzel életet nyerjünk.
Az esély azonban ott kezdődne, ha végre eldönthetnénk: kiben, miben bízhatunk. A hívő keresztény magyar számára évszázadokon át egyértelmű volt, hogy Rómában és a Római-katolikus Egyház vezetőjében feltétel nélkül bízhat, ám manapság ez a bizalom sem egyértelmű, ez a bizalom mára megingott. Egyre gyakrabban érzi azt a keresztény ember, hogy magára maradt, és ezt egyre sűrűbben hangoztatja is. Mert, amíg Róma püspöke az idegenekkel és a más vallásúakkal szembeni megértésről, elfogadásról prédikál, addig hű híveit, köztük a magyarokat is, magára hagyja.
Ökumenizmusról beszél, és arról, hogy mindegy, ki milyen vallású, amíg egy istenben hisz, addig bárki üdvözülhet. Mire hát a hit Jézusban, tisztelet a Szűzanya iránt, bizalom az egyházban – ha bárki üdvözülhet?
Az egyház már nem számít, lassan már nem lesznek vallások, csak egy egyetemes egyház, amelynek mindenki tagja, ahol csak bűnbocsánat, kegyelem, és szeretet létezik – mondják, mindezt törvények és isteni parancsok nélkül. Újítanak és átírnak mindent, akár a Bibliát is, ha úgy gondolják. Arra számítanak, hogy mi nem vesszük észre: mindent elveszítünk, amink volt és a nagy semmivel maradunk. Az egyház ma már nem evangelizál, hanem politizál, sokan pedig – köztük a papok egy része – is megtévesztve, vakon követik és hirdetik ezt az új, Pokolba vezető irányt.
Ennek az elvakultságnak legfőbb példája éppen Bergoglio érsek romániai látogatása. Sokan képtelenek felfogni, pedig oly nyilvánvaló, hogy Róma püspöke a liberálisok által lefizetett és irányított román elnök meghívására érkezik Romániába. A fő cél az ökumenizmus fejlesztése, az ortodoxokkal való kiegyezés és együttműködés, majd valamikor a későbbiekben az ortodoxok „Rómába terelése”. Ennek világos példája az ukrán szakadár ortodoxok azon szándéka, hogy Róma fennhatósága alá tartozzanak.
Most Bergoglio ugyanezt készíti elő Daniel pátriárkával együttműködve, a más országokban élő keményvonalas ortodoxok felháborodása ellenére, amely felháborodásuknak hangot is adnak Oroszországtól Görögországig. Ez hát a fő oka a romániai látogatásnak, no meg egy kis „érzékenyítő” beszéd a migráció elfogadására, hiszen Románia megnyerése ez ügyben kiemelkedő teljesítmény volna. Bergoglio tehát nem Székelyföldön lesz, amikor Csíksomlyóra látogat, hanem Romániában! Nem a székely és magyar katolikus híveket látogatja, hanem a Romániában élő híveket! Nem magyar vértanúkat avat boldoggá, hanem román, görög-katolikus román vértanúkat, ráadásul a balázsfalvi helyszín sem véletlen, hiszen ott kiáltották ki a „nagy egyesülést”!
Mára már kiderült az, ami már az elején sejthető volt, hogy a csángók magyar nyelvű miséje is szemfényvesztés csupán, hiszen cserébe Csíksomlyón engedélyezik a román nyelvű miséket – állítják a román egyházi hatóságok. Az sem véletlen, hogy amíg Románia minden szegletéből Csíksomlyóra sereglenek a románok(!), addig a csángókat arra kötelezik, hogy Jászvásárra menjenek „pápalátni”.
Ne kergessen tehát senki illúziókat, ne asszisztáljon ehhez senki, aki józan, kereszténynek és magyarnak vallja magát. Erdélyben a katolikus egyház (és nem csak!) tekintetében erőszakos beolvasztás folyik, amelyben a mostani vatikáni vezetés éppolyan tevékeny, mint a bukaresti hatalom. A templomainkban egyre gyakrabban hallhatjuk román nyelven a misét, ősi katolikus kegyhelyünket, Máriaradnát már teljesen átadtuk a román pasztoráció számára, és ez – valljuk be – nem egyedül a román hatalom bűne.
Ma a románok régi célkitűzése, hogy Romániában a társadalom homogénné váljon, most találkozik a jelenlegi vatikáni politika célkitűzésével, ami ezzel egyezik. A körülmények ismeretében a legnagyobb botorság ebben részt venni, ezt támogatni. Mind az erdélyi székely és magyar vezetők részéről, mind Magyarország kormánya részéről hiba, bárhogyan is segíteni ezt az eseményt, hiszen ez olyan volna, mintha magunk szorítanánk kést saját torkunkhoz…
Nem csak a „keresztények” gondja ez, hanem a „keresztyének” is, mert megmaradásunk a tét. Megmaradhatunk-e Krisztust követő magyarként a Kárpát-medencében? Hogy legyen a magyaroknak jövőre és lesz-e Feltámadás, hogy gyermekeink is befogadhassák egy majdani Pünkösdökön a Szentlelket, és hogy ne szóródjunk szét egy erőszakosan iszlamizált világban, mint homok a szélben…
A vatikáni politika nem először mutatkozik ellenségesnek a magyarokkal szemben. Ma a Szentszék legfőbb érdek hogy a székely-magyar nemzeti kisebbséget – amely valójában nem is az! – eltakarítsa a vatikáni politikai terjeszkedés útjából. Hiszen misem lenne nagyobb eredmény, ha egy ortodox vallású, homogén államban is erős lehetne a katolikus befolyás… Ám ez épp olyan ostoba és embertelen, Isten ellenes magatartás és politika, mint a kommunistákkal való kiegyezés 20. századi rémálma és az akkori enyhülési politika beteges gondolata miatt egykor megtagadott magyar főpapok cserbenhagyása volt. Ez ma is érezhető, hiszen Márton Áron boldoggá avatása 2019 júniusában vatikáni érdeklődés miatt – elmarad.
Czeglédi Andrea
Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »
