A második világháborús német gyalogságot a kiképzés és a fegyverzet terén is példamutató erőnek tartják. Ebből a témából több, lényegesebb szempontból is megvizsgáljuk ezt az erőt, ami azóta is elismert maradt.
A Wehrmacht lövészszakaszainak szervezése, fegyverzete a világháború folyamán
Az 1939-es lengyelországi hadjáratban a Wehrmacht lövészszakaszai 3 lövészrajból és a törzsből álltak. A létszám 43 fő volt, a fő fegyverzetet pedig 3 géppuska alkotta. Ez alapvetően a többi korabeli hadsereggel összehasonlítva átlagoshoz közeli volt.
A tipikus második világháborús lövészszakasz-szervezés az 1940-43-as időszakban jellemző szervezés volt. Ekkor egy német lövészszakasz 4 lövészrajból, egy aknavetős rajból és a törzsből állt. A létszám 49 fő volt, a főfegyverzet pedig 4 géppuska és egy könnyűaknavető volt. Ez létszám és fegyverzet tekintetében is jelentősen erősebb volt, mint más korabeli lövészszakaszok, ugyanis akkoriban egy tipikus lövészszakasz létszáma 40 fő körüli volt, a főfegyverzet pedig 3 golyószóró volt.
Amúgy a géppuskákat tekintve a német gyalogságnak volt egy előnye, ami az volt, hogy univerzális géppuskákat (németül: Einheitsmachinengewehr) használtak. Ennek következtében a könnyű- és a nehézgéppuskáik gyakorlatilag megegyezőek voltak, ami miatt igény esetén a nehézgéppuskákat könnyűgéppuskákká alakíthatták és csatlakozhattak velük a rohamozó csapatokhoz. Ez egy 12 géppuskával rendelkező lövészszázad számára további 4 géppuskát jelenthetett, ami azt eredményezhette, hogy egy lövészszakasz 4 helyett akár 5-6 géppuskával is rendelkezhetett, ami az akkoriban jellemző 3 géppuskás/golyószórós lövészszakaszokhoz képest egy elég komoly számbeli fölényt jelentett. Az ellenséges országok erre technológiai okokból nem voltak képesek, mivel a legtöbb korabeli hadseregben a nehézgéppuskák különböztek a golyószóróktól, nem csak típus, hanem lőszer tekintetében is.
A Barbarossa-hadművelet idején már jelentős volt a géppisztolyok száma, ami szakaszonként elméletileg 5 volt. Ez 1941-ben soknak számított.
A veszteségek miatt a Wehrmacht 1943-ban már nem tudta feltölteni a lövészszakaszainak a létszámát az előírt szintre. Ezért ’43 végén komoly változások voltak a szervezést tekintve, ugyanis a szakaszok létszámát lecsökkentették 49 főről 33 főre. A szakasz általában egyszerre 3 géppuskát használt, ami visszaesés a korábbi szinthez képest, de így is átlagosnak volt mondható. Emellett az új lövészszakasz-szervezéshez hozzátartozott a 3 lövészraj 1-1-1 géppuskáján kívül további két géppuska, amik tartalékban voltak a veszteségek pótlására, vagyis a szakasz a kisebb létszám ellenére akár 5 géppuskával is rendelkezhetett, bár nem volt ez mindig így. A géppisztolyok száma ötről hétre nőtt, de 7 géppisztoly szakaszonként 1943-ban már nem volt sok. A géppisztolyok számának növelése viszont kompenzálta a létszám csökkenését.
1944 elején a szakasz géppuskáinak számát lecsökkentették ötről négyre, de az attól még komoly tűzerő volt.
1944 végén újabb szakaszszervezési mód alakult ki, a rohamszakasz. Ennek a létszáma az 1943-ban bevezetetthez hasonlóan 33 fő volt, de sokkal inkább alkalmas volt a támadásra, mivel a katonák nagy része (elméletileg) Stg44 gépkarabélyt kapott, ami jobb volt, mint bármilyen más fegyver. Emiatt egy ilyen szakasz nagy átütőerőt képviselt, bár a gyakorlatban nem volt annyi gépkarabély, hogy mindenkit azzal szereljenek fel. A gépkarabélyok mellett a rohamszakaszoknak volt két géppuskája plusz egy tartalék géppuskája is.
Az MG 34 univerzális géppuska (modern kifejezéssel: általános feladatú géppuska) felhasználási lehetőségei és a hozzá tartozó felszerelések
A német gyalogság egyik fő technikai előnye az univerzális géppuska (németül: Einheitsmachinengewehr) volt. Ez rugalmasságot adott a felhasználást tekintve a német erőknek, mivel több feladatkörre is fel lehetett használni. A Wehrmacht géppuskáit lehetett könnyűgéppuska (golyószóró), nehézgéppuska és légvédelmi géppuska feladatkörökben is használni.
Amennyiben a fegyvert golyószóróként használták, úgy a háború elején tipikusan a Patronentrommel 34 tárat használták hozzá, ami egy kettős csigatár volt. Ez abban a tekintetben technikai előny volt, hogy míg a korabeli golyószórók tárai 20-47 lőszert tudtak befogadni, addig egy Patronentrommel 75-öt. Ennek a tárnak a használata a háború folyamán csökkent, mivel voltak hátrányai is.
Nehézgéppuskaként a fegyvert háromlábú állványra (Lafette 34) szerelték, ami nagyobb pontosságot és tűzgyorsaságot tett lehetővé. Amennyiben a fegyvert könnyűgéppuskává akarták alakítani, akkor leszerelték az állványról és rászerelték a fegyverlábat, ami mellett még az irányzékot kellett átalakítani.
A fegyvert légvédelmi állvánnyal légvédelemre is lehetett használni. Általában egy szakasznak egy ilyen állványt adtak, ami hadosztály szinten több mint 80 légvédelmi állványt jelentett. Ez megmagyarázza, hogy a Wehrmacht hadosztályainak miért nem kellett külön légvédelmi géppuskás egységeket fenntartania.
Az MG 42-MG3 kapcsolat
A Wehrmacht valószínűleg egyik leghatásosabb és leghíresebb fegyvere az MG 42 géppuska volt. Ez a fegyver még napjainkban sem avult el a világháború óta eltelt több mint 70 év óta, aminek következtében több tucat ország hadereje használja MG 3, MG 1 és MG 42/59 neveken.
A Wehrmacht ugyan az MG 34 géppuskával technikai fölényben volt, viszont az MG 34-est nem tudták az igényelt számban gyártani. Erre a problémára volt a megoldás az MG42, ami forradalmi eljárással, forgácsolás helyett sajtolással és hegesztéssel készült. Ez jelentősen csökkentette a gyártáshoz szükséges erőforrásokat, ugyanis a gyártási költség 25%-kal, a munkaóra pedig 50%-kal csökkent. Ez lehetővé tette, hogy nagy mennyiségben gyártsák a Wehrmacht felfegyverzésére.
Az MG42 annyira hatásosnak bizonyult, hogy a világháború után újra elkezdték gyártani, és napjainkban számos ország alkalmazza. Az egyik fő tényező, ami eladja ezt a fegyvert, az a tűzgyorsaság. Míg a második világháború idején egy tipikus géppuska 450-600 lövés/perc tűzgyorsaságra volt képes, addig az MG 42 1200-ra. Ez még napjainkban is magasnak számít.
Szükségfegyverek a háború elején
A Wehrmacht ugyan több tekintetben is alapvetően modern volt, viszont a különböző egységek között jelentős eltérések voltak a felszerelés és a fegyverzet minősége és mennyisége területén. A legjobb felszerelést a páncéloshadosztályok, a légierő és a különleges egységek kapták. Emellett a gyaloghadosztályok egy része is jól volt felszerelve. Viszont az alacsonyabb prioritású egységeknél jelentős volt azon fegyverek aránya, amik nem voltak a legkorszerűbbek, ami miatt a Blitzkrieg folyamán jelentős volt a szükségfegyverek aránya.
A világháború elején a Wehrmachtnak 126 ezer géppuskája volt, aminek a nagy része (80 ezer) volt a legkorszerűbb MG 34-es típusú. A legfontosabb hadosztályok teljesen MG 34-esekkel voltak felszerelve, viszont a számokból látszik, hogy más típust is használtak bőven. A gyengébb minőségű géppuskákat elsősorban a másodvonalbeli és partizánvadász egységek kapták.
Az egyik szükségfegyver a világháború elején a Dreyse MG 13 volt. Ezt a fegyvert a ’20-as években tervezték és a ’30-as évek elején volt a Reichswehr fő géppuskája. A második világháború előtt már raktárakban voltak, de a mozgósítás után előszedték azokat és az egyéb fegyverek hiánya miatt újra hadrendbe állították azokat. Ez a fegyver nem volt használhatatlan, de az MG 34 összehasonlíthatatlanul korszerűbb volt a nagyobb tűzgyorsaság révén.
Egy másik szükségfegyver az MG 15 volt. Ez a géppuska eredetileg a Luftwaffe bombázóinak védőfegyverzete volt, de miután a Luftwaffe bombázógépei új védőgéppuskákat kaptak 1940-től, a leszerelt fegyvereket gyalogsági géppuskákká alakították és a Heernél hadrendbe állították. Ennek a géppuskának amúgy nagyon nagy volt a tűzgyorsasága. 1940-től 1943-ig gyártották a típust.
Az előbb említett két géppuskán kívül használtak más típusokat is (pld: Bergmann), köztük zsákmányoltakat is, amikkel leginkább az elfoglalt országokat biztosító egységeket szerelték fel. Ezek a fegyverek ezáltal jobb fegyvereket szabadítottak fel a front számára. A géppuskák rendelkezésre állása terén nagyjából 1941-re javult meg annyira a helyzet, hogy a fronton szolgáló egységeket teljesen univerzális géppuskákkal tudták felszerelni, és a korszerűtlen fegyvereket kivonták a frontszolgálatból, habár az alacsony prioritású egységeknél továbbra is előfordultak kevésbé modern fegyverek.
(Olvasónktól)
Források:
http://niehorster.org/011_germany/39_organ_army/kstn_0131b%28R%29.htm
TME-30-451: Handbook of German Military Forces 1943
https://en.wikipedia.org/wiki/General-purpose_machine_gun
http://niehorster.org/011_germany/44_organ/43-11-01/kstn_0131n.html
https://www.battleorder.org/volksgrenadiers-1944
http://www.lonesentry.com/manuals/german-infantry-weapons/mg34-machine-gun.html
https://www.haborumuveszete.hu/minden-ami-lo/793-az-mg3-tipusu-geppuska
https://modernfirearms.net/en/machineguns/germany-machineguns/mg-13-eng/
https://www.masodikvh.hu/haditechnika/kezifegyverek/nemet-kezifegyverek/1681-mg-15-geppuska
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
