Sokan kérdezik tőlem, hogy Angela Merkel és a németek vajon megbolondultak-e akkor, amikor négy éve másfél millió migránst engedtek be országukba.
Válaszként ilyenkor egy német közmondást hozok fel, amely szerint minden őrültségben van rendszer. Tudatos döntés volt, mint ahogyan az is tudatos, hogy Berlin és Brüsszel európai szinten akarja a migrációt kezelni, vagyis nem mondott le a kötelező betelepítési kvóta megvalósításáról.
Nyugat-Európában valóban nem bontják ki a valóság minden részletét. Gyurcsány Ferenc hírhedt-híres szavai egy az egyben igazak a berlini és brüsszeli bevándorláspárti politikusok új beszédére.
Ezt az újfajta beszédmódot Angela Merkel ezoterikus csúcsokra vitte, amikor tudatosan ködösen fogalmaz, vagy egy mondatban elmond valamit és annak az ellenkezőjét is.
Előbbire példa a Wir schaffen das! (Megcsináljuk!), utóbbira pedig egyik kedvenc fordulata, miszerint „A 2015-ös tömeges beáramlás nem ismétlődhet meg, de Németország jól tette, hogy barátságos arcát mutatta a világnak!”.
A következőkben lerántjuk a leplet ezekről a tervekről, és a számtalan tanulmányból és politikusi nyilatkozatból összerakjuk Berlin és Brüsszel nagy migrációs projektjének forgatókönyvét. Tudom, hogy sokan unják a témát, de őket emlékeztetném a 2016-os magyar népszavazásra, vagy a 2017. őszi német választásra, amikor a bevándorláspárti politikusok csak az emberek döntése után álltak elő a farbával.
Brüsszel csak a népszavazás után indította meg a 160 ezer migráns szétosztásából való kimaradás miatt a kötelezettségszegési eljárást hazánk ellen, de a CDU és a CSU is megvárta a választást, és csak utána egyeztek meg egy évi 180-220 ezres német migránskvótáról.
Ez feltehetően most is így lesz, az uniós választás után újabb bevándorláspárti előterjesztések várhatók. Nézzük, mi rotyog a Soros-hálózat és az uniós migránspártiak boszorkánykonyhájában!
Egyre több tanulmány jelenik meg arról, hogy az európai országok mekkora (egyébként valós, minőségi) munkaerőhiánnyal küzdenek. Mások a majdani nyugdíjfizetés problémáiról értekeznek.
A helyzetet látva a tanulmányírók a megoldást kizárólag a bevándorlásban látják, a magyar kormány gyermekvállalást támogató programját kifejezetten támadják, mondván az „drága”, és a ma születő gyerekek amúgy is csak leghamarabb húsz év múlva állnak munkába.
A nyugati sajtóban egyébként is lebeszélik az embereket a gyermekvállalásról. Egy európai csecsemő élete során 58 tonna szén-dioxidot termel, ezért jobb, ha meg sem születik! – harsogják.
A halál kultuszát hirdető magazinokban már kevés a tudatos gyermektelenség, ma már a „gyermekmentesség” a trendi, vagyis az olyan szállodák és éttermek, ahonnan kitiltják az egyébként is csak hangoskodó és zavaró gyerekeket. Ezek után egyedüli megoldásként felvetik, hogy mennyivel észszerűbb Európán kívülről fiatalokat beengedni, akik – a remények szerint és minden eddigi nyugat-európai tapasztalat ellenére – megfelelő integráció után minden problémánkra gyógyírt kínálnak.
Arról már sokan beszéltek, hogy a Berlin és Brüsszel által propagált európai megoldás kizárólagossága szembemegy azzal a közkeletű demokráciafelfogással, amely elvárja, hogy legalább két egyenrangú alternatíva közül lehessen választani.
Merkel „humanitárius imperatívuszról” beszélt, vagyis a gazdag európaiaknak arról az erkölcsi kötelezettségéről, hogy be kell fogadniuk a szegény polgárháborús menekülteket.
Akik kétezer eurót fizetnek egy embercsempésznek azért, hogy biztosan Európába jussanak, azokat nehéz menekültnek tekinteni.
Orbán Viktor és a visegrádiak az európai szolidaritással szemben a rugalmas szolidaritás modelljében hisznek, amelyben a befogadáspárti tagországok kinyithatják kapuikat az idegenek előtt, de a másként gondolkodó országoknak több más megoldás is adott.
Hazánk az EU határainak védelmére fordít több energiát, hogy a schengeni külső határok védelmével belül fennmaradhasson a mozgás szabadsága.
Már ha az osztrákok, a németek és a franciák nem ellenőriznének minden megengedett határidőt túllépve saját belső határaikon.
A rugalmas szolidaritás modelljében nem a migránsokat (és idővel családtagjaikat) hozzák Európába, hanem a támogatástviszik a nélkülözőkhöz. Ezért épülnek a Hungary Helps program segítségével iskolák, kórházak és templomok a Közel-Keleten, hogy az embereknek helyben is javuljon a helyzete és ott maradjanak. Erre a visegrádi országok hajlandók több pénzt áldozni, hiszen nem elég nemet mondani a migrációra, hanem alternatívákat is kell mutatni.
A berlini és brüsszeli politikusok erről hallani sem akarnak, és ezt az alternatívát is elhallgatják, hiszen a két változatot egymás mellé rakva az ő bevándorláspárti tervük könnyen kifutó modellé válik, mint Olaszországban. Ezért most cseppenként adagolják terveiket, amelyek bevándorlókontinenssé változtatnák Európát. A német mintákat követő tervek első lépéseként a Frontex venné át a határok menedzselését, azaz mindenkit beengednének, aki a határainkon menedéket kér. A magyar tranzitzónákba beengedett mostani napi tíz ember helyett így naponta százával és ezrével érkeznének.
Második lépcsőként a menedékkérelmek elbírálását venné át egy uniós hivatal, így a frontexesek által beengedett menedékkérők sorsáról nem a magyar törvények, hanem az 1968-as szellemiségű politikai korrektség alapján döntenénk.
A Soros-hálózat füzeteiből kiolvasott és gyorstalpalóin elsajátított mesék alapján az így beengedett migrásoknak máris nagyobb lenne a maradási esélyük, elég például homoszexuálisnak vagy traumatizáltnak vallani magukat. Brüsszel azt már régen megtiltotta, hogy e mesék valóságtartalmát pszichológusok vizsgálják.
Szintén német mintára a menedékkérőket a Juncker-képlet alapján osztanák szét a tagállamok között. Az elutasított menedékkérőket sem toloncolnák haza.
A kibocsátó országok nem is fogadják vissza őket, hiszen örülnek, hogy megszabadultak lakosságfölöslegüktől, de Brüsszel nem is nagyon forszírozza a hazautazásukat, hiszen ezek az emberek – megint csak német mintára – „sávot váltanának”, és elutasított menedékkérőből átvedlenének munkakeresővé, akiknek két évük lenne új hazájuk nyelvének és egy hiányszakmának az elsajátítására.
Az integrációs erőfeszítéseket a családegyesítés mellett azzal is ösztönöznék, hogy a beáramló tömeg idővel állampolgárságot kapna, így biztosítva egyben a bevándorláspárti politikusok szavazóbázisát.
Minderről persze az uniós választás előtt nem beszélnek. Senki sem támogatja az illegális bevándorlást! – harsogják. Mint láttuk, itt nem is illegális bevándorlásról van szó, hiszen a jövevény a hivatalos eljáráson megy végig.
Az Európai Parlamentben csak másodszori szavazással elfogadott humanitárius vízum is egy ilyen legális bevándoroltatási eszköz. Berlin és Brüsszel legális és tervezett bevándorlást akar, a hazai balliberális ellenzék már ezért teheti le az ünnepélyes nagy esküt a határkerítés megtartására, mivel a fenti modell szerint már nem a zöldhatáron, hanem a határátkelőkön vagy repülővel hoznák be a migránsokat.
Hogyan jön a Soros-hálózat a képbe? A veterán spekuláns migrációs terveinek van egy közös pontjuk. Az EU vegyen fel évi harmincmilliárd euró hitelt a migráció kezelésére.
Azt nem mondja, hogy kitől, de biztosan lenne rá tippje. Ne legyenek kétségeink! Ha ezek a tervek megvalósulnak, a bevándorláspárti brüsszeli politikusok a kötelező kvótával a migráció költségeit is szétterítik a tagországok között. Május 26-án erről mondunk véleményt, most még van esélyünk az őrület megállítására.
Kiszelly Zoltán
A szerző a XXI. Század Intézet regionális igazgatója
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
