A Jobbik találkozása a padlóval – videóval

A Jobbik találkozása a padlóval –  videóval

A nagy ellenzéki összeborulás-showban a rendező nem mindig a legjobb embereket találja meg egy-egy szerepre.

Úgy látszik, a Gyurcsány bábáskodásával színpadra kerülő nagy ellenzéki összeborulás-showban a rendező nem mindig a legjobb embereket találja meg egy-egy szerepre.

Szél Bernike emlékezetes alakítása után (aki a legrosszabb időket idéző szociális demagógiával, rikácsolva üldözött egy kompetens, a provokációra is békésen válaszoló államtitkárt) most a jobbikos Rig Lajos bizonyított politikusi inkompetenciából és a tisztességes szervezetek elleni rágalomhadjáratból.

Hírdetés

Azt a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálatot sikerült a magyar Országgyűlésben alaptalan rágalmakkal illetnie, amelynek egy jelenlegi és három volt köztársasági elnök a fővédnöke, és amely nemcsak a hazai, de a nemzetközi megítélés szerint is kitűnő munkát végez a bajba jutott és nehéz sorsú gyermekek megsegítésében. Mindezt ráadásul úgy, hogy a hiányolt beszámoló két kattintással elérhető az egyesület honlapján.

A baloldali demagógián edződött, éjjel-nappal hazudozó Gyurcsány Ferenc is megirigyelhetné Rig Lajos alakítását! Kedves Jobbik: pártpolitikai célokra, a kommunistákat idéző silány propagandára használni egy tekintélyes gyermekvédő szervezetet? Van lejjebb?

Az Oscar-díjas alakításról készült összefoglalónk itt megtekinthető:

https://www.youtube.com/watch?v=t4jJiuIJH3Q


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »