Az európai etnikumok megszüntetése a cél

Az európai etnikumok megszüntetése a cél

Ez már a XIX. század végén a szabadkőművesség célja volt. A svéd szélsőséges háborgása-hőbörgése ehhez a valaha titkos, ma már nyílt programhoz igazodik. Ne szülessenek magyar gyerekek, hiszen akkor fennmarad a magyar nemzet.

„Riasztó, ami Magyarországon történik. Most Orbán azt akarja, hogy több magyar gyerek szülessen. Ez a politika a harmincas éveket idézi” – értékelte Annika Strandhall svéd szociális ügyekért felelős miniszter a magyar családvédelmi programot.

Elüthetnénk azzal, hogy a 42 éves nő mentális zavarokkal küzd.

Valószínűleg ez is késztetést adott a sületlenség kimondásához. De sokkal valószínűbb, hogy politikai boszorkánykonyhában sütötték ki a sületlenségnek látszó propagandamondatot.

A Katolikus Egyház, a nemzetek és a családok megszüntetése.

Ez már a XIX. század végén a szabadkőművesség célja volt. A svéd szélsőséges háborgása-hőbörgése ehhez a valaha titkos, ma már nyílt programhoz igazodik. Ne szülessenek magyar gyerekek, hiszen akkor fennmarad a magyar nemzet.

Ez pedig neki – bevallja – „riasztó”…

A magyar gyerekek születése riasztó egy svéd szélsőséges számára, miközben „az arab világ 2015-höz képest 2030-ra népességében 30 százalékkal nő majd, és az arab világ népessége meghaladja az Európai Unió népességét úgy, hogy mi Európában ráadásul csökkenünk.”

Ezt Orbán Viktor mondta Sarm-es-Sejkben.

Az Európai Unió és az Arab Liga első alkalommal megrendezett csúcstalálkozóján az is elhangzott: „Mi azt szeretnénk, hogy a jövőben a legitim politikai vezetők közösen szabjanak irányt az eseményeknek, ezért a mai közös deklarációnk rendkívül értékes.”

Hírdetés

Legitim politikai vezetők…

Hát igen: a szabadkőműves páholyok nem sorolhatók a legitim politikai vezetőségekhez. Éppúgy, mint ahogy az sem legitim, ha Amerikából Brüsszelbe utazik egy tőzsdespekuláns, és titkos megbeszélést folytat egy csúcsvezetőként nagy jövedelmet húzó isiászossal.

A svéd propagandista mérget is fecskendezett.

„Ez a politika a harmincas éveket idézi” – mondta a szélsőséges. Nem a sztálini rémuralomra utalt. Nem arra, hogy a kommunizmusnak eddig 140 millió áldozata van, és nem arra, hogy a Gulágon 50 millió ember szenvedett, közülük 20 millióan meghaltak.

Ez a kettős mércést nem érdekli.

És az sem, hogy  „az amerikai baby boom alatt, az 1946 és 1964 között született 76 millió gyermeknek köszönhetően az USA történetének legnagyobb lélekszámú generációja lépett színre.”

Ezekről nem hallott, hiszen csak 1975-ben született.

A propagandaközpontban pedig csak „a harmincas éveket” tanították, amelyeket most a magyarországi tervek idéznek föl szűk elméjében. Az amerikai baby boom alakítóinak nem jutottak eszükbe a harmincas évek.

Szabadon szülhették gyerekeiket az asszonyok, sőt a lányok is.

Európában azonban ezt nem tehetik – az európaiak. A migránsok korlátlanul szaporodhatnak, az európaiak nem, mert egy szélsőséges propagandistának ez utóbbi a harmincas éveket juttatja kicsire zsugorodott eszébe.

Az európai etnikumok szűnjenek meg, vagy legalább keveredjenek.

Ne maradjanak nemzetek az egykor keresztény kontinensen. Ezért „dolgoznak” fizetett propagandisták, ezért címkézik az európai demokratákat, ezért „harmincas éveznek”, és tesznek sunyi utalásokat.

Pedig jól védett lakóparkjuk, állami testőrségük is a végét járja.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »