Azonnal kirúgták a Suzuki-gyárból a munkást, aki szakszervezetet akart létrehozni

Azonnal kirúgták a Suzuki-gyárból a munkást, aki szakszervezetet akart létrehozni

Az esztergomi Suzuki-gyárban eddig egyáltalán nem működött szakszervezet, ám az utóbbi hónapokban egyre nagyobb igény mutatkozott erre a munkavállalók körében. Látható volt az elszántság a győri Audi esetében is, ahol végül jelentősebb béremelést sikerült kiharcolniuk hatnapos leállás után az alulfizetett dolgozóknak.

A Mérce azt írja, hogy nemrég a Vasas Szakszervezeti Szövetség alapszervezetét szerették volna létrehozni az esztergomi gyárban, de még mielőtt ezt hivatalosan is bejelenthették volna a gyár vezetősége felé, azok behívták, és

azonnali hatállyal elbocsátották a dolgozót, aki az alapszervezetet vezette volna.

Hírdetés

Természetesen a cég arra hivatkozott, hogy az illető munkájával nem voltak megelégedve, noha ezt némileg árnyalja a Vasas információja, miszerint az illető 14 éve dolgozott ott, panaszt soha nem kapott a munkájára, ráadásul egy nagyobb gyártási területért felelt.

A szakszervezetisek érthető módon arra a következtetésre jutottak, hogy a szakszervezet megalapítása miatt rúgták ki a munkást, pedig ilyet nem tehetnek. A menedzsment előre tudhatott az alakulásról, mert erről a titkári posztért induló munkatársuk előre szólt.

A lapnak László Zoltán, a Vasas alelnöke azt mondta, a dolgozókat nagyon felháborította a cég eljárása, így miután a kirúgott dolgozót biztonsági őrök kísérték ki a kapun, a kezdeti száz fős csatlakozói létszám helyett most folyamatosan jönnek a belépési nyilatkozatok.

(Fotó: suzuki.hu)


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »