…Az egyik póluson felhalmozódó felfoghatatlan gazdagság, amely együtt jár az emberi létezés külső és belső természetének mind végzetesebb kifosztásával, a másik póluson a megfosztottság olyan sötét örvényeit hozza létre, provokálja ki, amelyek most már az egész világot elpusztítással fenyegetik…
Bogár László: Davosi dilemmák
Sokasodnak a vészjósló jelei annak, hogy a globális elit kezéből kifutnak a világ alapvető folyamatai, azok irányítása
Számos dilemma gyötri mostanában a globális elit lelkét, ez jól látszik azokból az elég borús hangulatú felszólalásokból is, amelyek elhangzottak a svájci luxus üdülőhelyen, Davosban minden évben megrendezett Világgazdasági Fórum idei konferenciáján. Támad a populizmus és a nacionalizmus ismételgették az ott összegyűlt politikusok, üzletemberek s a közgazdaság tudomány hírességei – és ez ellen most már határozottan kellene fellépni.
Az elemzéseikből azonban nem nagyon derül ki, hogy miért is lázadnak az eddig viszonylag engedelmes munkaerő és fogyasztóerő „állatként üzemeltetett” választópolgárok. Csak az, hogy lázadni csúnya dolog, és ennél csak egy csúnyább dolog van, ha akad politikus, aki ezt megpróbálja megérteni és megoldani az elégedetlenséget kiváltó bajokat, mert ez populizmus és nacionalizmus, ami tilos.
És ezzel ennek az intellektuálisan nem túlságosan emelkedett beszédtérnek a bűvös köre be is zárul. Pedig, ha valaki lehetőleg előítéletek nélkül próbál rátekinteni a világra, az viszonylag könnyen segíthet a világelitnek annak megértésében, hogy miért is lázad a káosz felé sodródó világ. Hogy korunk világgazdaságának erőforrásáramai miként is működnek, azt jól demonstrálja az Oxfam nevű nemzetközi szervezet davosi konferenciára időzített éves jelentése. Abból kiderül, hogy azért feltehetőleg nem mindenki elégedetlen a világon, hiszen már messze háromezer felett jár a dollármilliárdosok száma, és az elmúlt év során nagyjából kétnaponta újabb olyan személy jelentkezett a klubba, akinek a magánvagyona meghaladta az egymilliárd dollárt.
A dollármilliomosok száma pedig már negyvenmillió felett van, és hasonló gyorsasággal növekszik. Az Oxfam adatai szerint a világ huszonhat leggazdagabb emberének kezében annyi pénz van, mint a 3,8 milliárd legszegényebb földlakó összvagyona, pedig 2017-ben még a negyvenhárom leggazdagabb emberre volt igaz ez az egyenlőség. Az sem érdektelen összefüggés, hogy leggazdagabbak, tehát a dollármilliárdosok vagyona tavaly összesen 900 milliárd dollárral (250 ezermilliárd forinttal) nőtt, ami napi 2,5 milliárd dolláros (700 milliárd forintos) növekedésnek felel meg, miközben a világ legszegényebb felének összvagyona átlagosan tizenegy százalékkal csökkent.
Ráadásul az elmúlt évtized során nemcsak, hogy megkétszereződött a dollármilliárdosok száma, hanem az őket terhelő adók is jelentősen csökkentek. Ami azt jelenti, hogy globálisan az adóbevételek egyre csökkenő része származik a leggazdagabbaktól, és ez önmagában még nem is feltétlenül volna katasztrófa, ha az ily módon egyre inkább nyertessé váló gazdagok a náluk „hagyott” pénzt nem kizárólag a hedonista gyönyörök fokozására költenék, hanem arra is, hogy a kevésbé szerencsés többség legalább emberhez méltó feltételek között dolgozhasson azért, hogy életkörülményei némileg javuljanak.
Ennek azonban egyelőre nem sok jele mutatkozik, az okok azonban viszonylag egyszerűek. Az, hogy a most már így is felfoghatatlan dimenziójú magánvagyonok tulajdonosai az egyre szédületesebb tempóban növekvő gazdagságukat a politikai befolyásuk még ennél is gyorsabb növelésére „váltják” át. Így aztán, nem meglepő módon, a politikai osztály engedelmesen tovább javítja gazdagodásuk feltételeit, és még gyorsabb gazdagodásuk nyomán a folyamat láncreakciószerűen gyorsítja tovább önmagát. Jellemző többek között, hogy a dollármilliárdosok éves átlagos vagyonnövekedése az elmúlt évtized folyamán tizenhárom százalékos volt, miközben a világ átlagos éves vagyonnövekedése alig haladta meg a két százalékot.
És tény az is, hogy az elmúlt évtized vagyonnövekedésének több mint nyolcvan százaléka a legfelső egy százalékhoz jutott. Az anyagi vagyonok és az a gigantikus és rohamosan növekvő „szimbolikus” vagyon, amit a befolyás növekedése jelent, egyre értelmezhetetlenebbé teszi a helyzet megoldását. Természetesen nem arról van szó, hogy a tehetségben, képességekben, tudásban meglévő különbségeknek ne kellene megjelenniük a jövedelmekben és vagyonokban is. Csakhogy a globalitás „szép új világában” a minden elképzelhető határt túllépő jövedelmi és vagyoni különbségek most már olyan pusztító hatásúak, hogy az ebből adódó egyre súlyosabb konfliktusok a káosz felé sodorják a világot.
Amikor József Attila azt írja, hogy „aki szegény, az a legszegényebb”, akkor ezzel azt fejezi ki, hogy az anyagi szegénység egy határon túl olyan lelki, erkölcsi, szellemi lepusztulással is járhat, amit aztán egy idő után már semmilyen módon nem lehet visszafordítani. És a fent leírt folyamatok rohamos gyorsasággal sodorják az emberi világot éppen ebbe az irányba. Az egyik póluson felhalmozódó felfoghatatlan gazdagság, amely együtt jár az emberi létezés külső és belső természetének mind végzetesebb kifosztásával, a másik póluson a megfosztottság olyan sötét örvényeit hozza létre, provokálja ki, amelyek most már az egész világot elpusztítással fenyegetik.
Lett volna tehát miről tárgyalni a világ urainak Davosban, ám a jelek szerint ők valamilyen gyors, könnyű és főként „olcsó” megoldásra, pontosabban megoldásnak látszó intézkedésekre vágynak, és erre ösztönzik az általuk „instruált” lokális uralmi elitet. Csakhogy, amint a régi vicc tartja, nincs olyan súlyos probléma, amire ne lehetne olyan választ adni, ami könnyű, gyors, olcsó és… rossz.
MHO
Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »
