Egyik-másik olvasóm kifogásolta, hogy Egyiptom, illetve Mózes vonatkozásában jelentősen eltérek a jelenleg elfogadott akadémikus állásponttól, ill. adatoktól. Ez a későbbi írásaimban is így lesz, hiszen a mai hivatalosított történelemkönyveket bárki elolvashatja, de az ókori egyiptomi, bizánci, görög és római, sőt a középkori történetírók írásait kevésbé. Hasznosnak tűnhet, ha a kedves olvasó megismeri az ókori írókat, írásaikat, véleményüket az egymásnak ellentmondó kortörténeti besorolásaikkal egyetemben. A tárgyalt korhoz, néphez, történelmi személyhez stb. időben közelebb éltek, mint mi; így tájékozottabbak, esetenként kortársak, sőt az események szenvedő részesei is lehettek. A hivatalosított értékeléseket, összegzéseket mellőzve, Seneca szavaival élve: „Vocem mittere in alteram partem!” vagyis „Hallgattassék meg a másik fél is!”x x x A görög történetírók elsődleges forrása Manethón volt, bár Mózes népével való együttélés tapasztalatai alapján a későbbi írók is hozzátették a maguk véleményét: Jobbára kitaszított vagy tisztátalan egyiptomiaknak tartják a hébereket[1]; sajátos szokásaikat, az emberekkel szembeni idegenkedésüket, gyűlöletüket kényszerű száműzetésükkel magyarázzák.
Ókori mészkőbánya a Nílus-völgyében (Qaw el Kebir, Egyiptom, Középbirodalom, fényképezte: James Harrell – ngu.no)
Macedóniai Nagy Sándor (Kr.e. 356-323) kortársa, az Egyiptomban élt abderai Hekataios[2] „Egyiptom története” c. munkájában „sem filo- sem antiszemita” felhangon[3], hanem tárgyilagosan ír Mózesről és az idegenekről: Midőn Egyiptomban döghalál tört ki, a baj okát az istenség haragjának tudták be. Sok és különböző származású, az egyiptomiakétól eltérő vallási szokásokat, áldozatokat gyakorló idegen lakott Egyiptomban. A hatásukra az egyiptomi istenségek ősi szolgálata bomladozott. Úgy vélték, addig nem múlnak el a bajok, míg az idegen származású embereket el nem távolítják.[4] Hierosolyma/Jeruzsálem (térkép, Braun, Georg – Hogenberg Frans, Cologne/Köln, 1572 – raremaps.com)
Az egyiptomiak, hogy megtisztítsák az országukat, összeszedtek mindenkit, kiknek testén fehér rüh és fekély volt, s elátkozottakként a határon túlra kergették őket. E kitaszítottakból lett a zsidók népe. Jeruzsálem környékén telepedtek le, és továbbörökítették az emberek iránti gyűlöletet. A föld minden népe közt ők az egyedüliek, kik a többivel nem házasodnak, velük közösséget nem vállalnak, sőt mindegyiket ellenségnek tekintik. Idegennel nem ülnek asztalhoz, s barátságos érzelemmel sem viseltetnek irántuk.[5]
Hekataiost idéző Diodorus Siculus képe (festmény-részlet, Kr. u. 800, Biblioteca di Agira, Szicilia – ast.wikipedia.org) A kivándoroltak legnemesebb és legvitézebb része Danaus, Líbia királya és Kadmus, Théba királya vezérletével Hellasba ment.[6]Mózes, a „belátásra és vitézségre nézve a legkiválóbb” vezette tömeg az Egyiptomtól nem messze fekvő, eladdig lakatlan (sic!) Judéába tört.. Az országot elfoglalván több várost építtetett, többek között a híres Jeruzsálemet. (sic!) Tekintélyes szentélyt emletetett, istentiszteletet és különféle szokásokat vezetett be, törvényeket hozott. A hónapok számának megfelelően az Egyiptomból kivándorolt néptömeget 12 törzsre osztotta. Az egyesített nép élére állítható legalkalmasabb és legszebb férfiakat papokká tette, hogy szent dolgokkal, istentisztelettel, áldozatokkal foglalatoskodjanak. Rájuk bízta a törvények és a szokások betartását, továbbörökítését. A papok fontos ügyekben bíráskodhattak is. Istenképeket nem állított fel: nem hitte, hogy az istennek emberi alakja lenne, sőt úgy vélte, hogy földet környező ég az egész mindenség egyedüli istene és ura. Az áldozatokat és az életvitelt más népektől eltérően rendezte: A száműzetés végett népénél embergyűlölő és barátságtalan életmódot hozott szokásba. Törvényeinek végére odaírta: Ezeket hallotta Mózes az istentől, s ezeket mondja a zsidóknak. E törvényhozó gondoskodott a hadiveszteség pótlásáról: arra kényszeríté az ifjúságot, hogy mind férfiasságban, mind a nehézségek elviselésében gyakorolja magát. A szomszédos népek ellen hódító háborút indított. A meghódított földet szétosztotta, ám a papoknak nagyobb részt juttatott. Senkinek sem engedte meg, hogy a saját részét áruba bocsássa, nehogy valamelyik kincsvágyból megszerezze, és elnyomja a szegényebbeket. Népét a szaporulat érdekében kényszerítette, hogy a gyermekeket felnevelje, hiszen ez amúgy is csekély költséggel járt. A házasodásra és temetkezésre más népekétől teljesen eltérő törvényeket hozott.[7] Mészkőbánya (Tourah/Tura, Mokottam, Egyiptom, Karl Richard Lepsius: Memphis, à l’ombre des pyramides, XIX sz. második fele – commons.wikimedia.org)
A mások iránti gyűlölet rút törvényeit Jeruzsálem alapítója, a zsidó népet összehozó, megszervező Mózes hozta. Kr. e. 167-ben Antiokhosz IV. Epiphanes, Egyiptom szelukida uralkodója legyőzte a zsidókat. Elfoglalta Jeruzsálem városát, a várost, behatolt a templom legbelső részébe, ahova csak a főpapnak volt bejárása. Ott talált rá a kezében könyvet tartó, hosszú szakállú, szamáron ülő ember kőből faragott szobrára. Antiokhosz e szobrot Mózes képének tartotta. Próbálta rávenni a templom papjait, töröljék el az embertelen szabályokat: Sertést áldozott a templom oltárán. Disznóvérrel hintette be Mózes képét, a könyvet meg sertéshúsból készült levessel. Még a templom örökké égő lámpáját [örökmécsest?] is eloltotta. A főpap és a többiek kénytelen-kelletlen ettek ugyan a sertés húsából, de a próbálkozása sikertelen maradt.[8]
Zeusz és a szamárfüllel ábrázolt Typhon feketealakos hidraként (részlet, kerámiaedény, 46 cm, Kr. e. 540-530, Staatliche Antikensammlungen, München – en.wikipedia.org)
Az egyiptomiak szerint a szamár, a gyakran szamárfüllel ábrázolt Typhónnak[9], a szír és az arab törzsek istenének állata; Plutarkhosz megjegyzi, Typhóntól származik a természet minden gonosz eseménye. Az egyiptomiak minden szabálytalan, rendetlen és állhatatlan dolgot vele hoztak kapcsolatba; ő volt minden erkölcsi rossz, hazugság és rágalom szerzője, atyja.[10] Metszett kőkerék (?) (Dendera, Egyiptom – ancient-origins.net)
[1] A „héber” kifejezés a nyelvre vonatkozik, de a régebbi történetíróknál népnév.
[2] Nem keverendő össze a milétoszi Hekataeus-szal!
[3] Bloch, S. Renè: Antike Vorstellungen von Judentum. Der Judeneskurs des Tacitus im Rahmen der Griechisch-Römischen Ethnographie, Franz Steiner, Stuttgart, 2002. 38. p.
[4] Diodorus Siculus/Diodori Siculi/sziciliai Diodórusz: Bibliothcae Historicae libri qui supersunt…, Tomus I-IV, Semptibus Jacobi Wetsteinii, Amstelodami [Amsterdam], M.D.CCXLVI [1746] , Lib. 40. Fragm. 3.
[5] Diodorus Siculus i. m. Lib. 34. Fragm. 1.
[6] Diodorus Siculus i. m. Lib. 40. Fragm. 3.
[7] Diodorus Siculus i. m. / Lib. 40. Fragm. 3.
[8] Diodorus Siculus i. m. Lib. 34. Fragm. 1
[9] A görög mitológiában Typhón, Gaia és Tartaros fia. Az egyiptomiak szerint azonos Széth-el, a zűrzavar, a sivatag és a pusztítás istenével.
[10] Plutarkhosz/ Plutarch’s: Moralia – Isis and Osiris, Translated: Frank Cole Babbitt; Vol. I-XVI. Harvard University Press, W. Heinemann, Cambridge, Mass, London, 1927, Vol. I. 36, 50, 19, 54.
Forrás:martonveronika.blog.hu
Tovább a cikkre »
