Hadházy Ákos: Hogy érezze a kormány a törődést

Hadházy Ákos: Hogy érezze a kormány a törődést

Nyomás alatt kell tartani a kormányt folyamatosan – mondta az Új Szónak adott interjújában Hadházy Ákos. A független képviselőt Szél Bernadett-tel, Varju Lászlóval, Vadai Ágnessel és más ellenzéki politikusokkal erőszakkal távolítottak el a köztelevízió épületéből.

Hogy érzi magát az elmúlt napok eseményei után?

Nyilván nagyon sok negatív élmény is ért az utóbbi napokban, de a mérleg kifejezetten pozitív. Nagy élmény volt, és fontosnak is tartom, hogy vasárnap este a hidegben sok ezren megtették velünk azt a hétnyolc kilométeres túrát a rendszer szívéhez, lelkéhez, vagy nemi szervéhez, mindegy, hogy nevezzük. Hétfőn pedig ugyanennyien kijöttek a közmédiához, arra a helyszínre, amit szándékosan raktak el budapesti léptékkel „a világ végére”. Ez nekem nagyon sok erőt adott.

Fizikailag hogy van?

Az egyik ujjam ízülete fáj nagyon a jobb kezemen, nehezen tudok vele fogni. Amikor a korlátba kapaszkodtam, úgy megrántották, hogy azóta is érzem. De inkább az izomláz a jellemző – nem gyakran szoktam lépcsőre mászni.

Történt valami még bent az épületben, ami nem került bele az online közvetítésükbe, amit mi nem láthattunk, de fontos volt?

Hírdetés

A legfontosabb eseményeket mindenki láthatta. A biztonsági őrök folyamatosan próbálták megakadályozni, hogy a tévé fontosabb részeibe eljussunk. Először egy látogatórészbe küldtek minket, ahová tulajdonképpen bárki bemehet. Onnan csak csipkártyával lehet eljutni a szerkesztőségekig, a vezetők irodáiig. A belső átjárókat mindenhol biztosították, és hiába kértük, nem engedtek minket át. Végül teljesen véletlenül tudtunk átjutni. Észrevettem, hogy a másik épületszárny ajtaját kinyitják, gyorsan odamentem és bementem rajta. Szóltam Szél Bernadettnek, ő is bejött, majd szóltunk a többieknek is. Egyszer csak jött a biztonsági őrök főnöke káromkodva, hogy „A k…va életbe, miért nem zárjátok már be az ajtót?”, de kiderült, hogy rossz a zár, így be sem lehet zárni. Lakatosokat hívtak, de őket Varju László elég erélyes fellépése megakadályozta. Így tudott minden képviselő bejönni. Ez volt a B épület, a C épülethez úgy jutottunk el, hogy észrevettem, hogy az egyik vészkijáratnál ácsorognak a biztonsági őrök, amikor látták, hogy mi is látjuk őket, egy paravánnal el akarták takarni az ajtót, de ez már nem állított meg minket, bementünk oda is, ekkor lett mindenki valóban nagyon ideges.

Tettek feljelentést?

Szél Bernadett-tel elmentünk hétfőn az Országos Rendőr-főkapitányságra, és megtettük, hivatalos személy elleni erőszak miatt. Ha netán visszautasítaná a rendőrség a feljelentést, akkor magánváddal is megteszem majd újra. Mivel fegyveresen követték el hivatalos személy ellen az erőszakot a biztonsági őrök, ez egy kettőtől nyolc évig terjedő büntetési tétellel járó bűncselekmény.

Hogy értékeli, hogy önökön kívül a DK-tól a Jobbikig minden ellenzéki párt részt vett az akcióban? Lehet ez egy új ellenzéki összefogás kezdete?

Nekem jó volt látni, hogy azok az ellenzéki kollégák, akik korábban elutasították az együttműködést, most érzik, hogy a társadalom részéről erős elvárás van erre. Az extrémebb jellegű szavazói csoportokban is megvan az igény a közeledésre mások felé. Én azt szoktam mondani, az együttműködés szükséges, de nem elégséges feltétele egy váltásnak. Az evidens, hogy az ellenzéknek együtt kell mozognia, de ebbe beleértem a civileket, a parlamenten kívüli világot is. Eredményt akkor érünk el, ha tartósan kemény nyomást tudunk gyakorolni. Az igaz, hogy a Parlamentbe, az Európai Parlamentbe és a helyhatóságokba is csak választás útján lehet bekerülni, de jelenleg a tisztességes választások feltételei nem adottak: amíg nincs valódi közmédia, amíg a kormány tartja ki az emberek többségét elérő sajtót, amíg a Nemzeti Választási Bizottság Fidesz által kinevezett tagokból áll, és amíg az ilyen ügyeket a közvetlenül a kormány alá rendelt közigazgatási bíróságok bírálják majd el, addig nem választás van, hanem színjáték. Színjátékban pedig nem kell részt venni. Fontos, hogy a kormány érezze a törődést a magyarok részéről, de az iskell, hogy a kormány lássa: részünkről sem csak színjátékot lát. Én biztosan nem szimuláltam a tévészékházban sem, amikor lefeküdtem a földre, akkor is egy nagyon súlyos szívritmuszavarral küzdöttem. Felfokozott állapotban voltam, és enyhén szólva nem éreztem jól magam. A kormánynak azt kell látnia, hogy az ellenzék sem szimulált, sem a Parlamentben, sem az utcán.

Jön a karácsony, sokan tartanak attól, hogy januárra kifullad a mostani lendület.

Amit eddig csináltunk – remélem, a héten még lesz egy-két kedves szavunk a kormány felé –, azt mindenképpen folytatni kell. Az európai ügyészségért folytatott aláírásgyűjtés szépen folyik, de ezt is tovább kell vinni majd. Én úgy érzem, jóval több az emberekben az elszántság annál, hogy „eszünk egy kis bejglit meg halászlevet, aztán lenyugszunk januárra”. Szerintem ők is folytatni fogják.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »