Tegnap alig fejeztük be az Izraelben akkreditált új magyarországi nagykövet, Benkő Levente legutóbbi jeruzsálemi megbeszéléséről szóló hír írását, a Má’áriv című izraeli napilap honlapján öles betűkkel szedett címmel újabb súlyos antiszemita eseményről szóló beszámoló látott napvilágot: „Magyarországon antiszemita kép jelent meg a zsidó hitközség elnökéről egy jobboldali magazinban.” Izrael budapesti nagykövete már ki is fejezte „megrendülését” a Figyelőben megjelent „bankós kép” miatt.
A helyzet drámaiságát az izraeli lap már az alcímében megfogalmazza: a Heisler András Mazsihisz-elnök feje körül röpködő húszezer forintos bankók díszítette fotómontázs „az Orbán Viktor miniszterelnökhöz közelálló személyek által megjelentetett Figyelő című gazdaság hetilap” címoldalán látott napvilágot. Igen, hiába élharcosa Orbán Viktor az antiszemitizmus elleni küzdelemnek, íme „Magyarországon újabb antiszemita megnyilvánulásra került sor, s ezúttal Heisler András, a zsidó hitközség elnöke ellen. (Az izraeli napilap nem tudja, hogy Heisler András pontosan melyik zsidó szervezet elnöke, míg a Figyelő nevét héberre „Figyelmeztetésnek” fordítja – H. J.) A Heisler feje körül szállingózó húszezresek alkotta kép a cikk szerzőjét, pontosabban az őt Budapestről informálókat a következő képzettársításra ösztökélte:
„A kép emlékeztet a második világháború korszakában megjelent antiszemita képekre, mert ennek a képnek is az üzenete az, hogy a zsidók uralják a gazdasági életet”.
Még tegnap, szombaton este, mihelyt kiment a szombat, az Izraeli Miniszterelnöki Hivatal (Bibi hivatala) azonnal ugrasztotta Reuvén ’Ezert, a kormányfő tanácsadóját, hogy beszéljen az izraeli állomáshelyét nemrégiben elfoglalt magyarországi nagykövettel, Benkő Leventével. Bibi tanácsadója sürgős megbeszélést folytatott a Figyelőben napvilágot látott, súlyosan antiszemita újságkép megjelenéséről. A megbeszélés folyamán Reuvén ’Ezer erélyes szavakkal ítélte el a Heisler Andrásról a Figyelőben publikált antiszemita kép megjelentetését. Netanjáhu tanácsadója ezen kívül követelte azt is, hogy a magyar kormány ítéljen el mindenfajta, a magyarországi belviszály során felmerülő antiszemita jelenséget.
A bankós kép ügyében már tegnap este megszólalt az éppen Binjámin Netanjáhu miniszterelnök által korábban megalázott Joszi ’Ámráni budapesti izraeli nagykövet is. (Mint ismert, Heislerék felbiztatása nyomán az izraeli nagykövet annak idején elítélte a magyar kormányt a George Soros ellen folytatott plakátkampány miatt, mert a zsidók szerint Soros antiszemita módon lett megjelenítve az utcai plakátokon. Néhány órával később azonban a Netanjáhu irányította Izraeli Külügyminisztérium Orbán Viktor pártjára állt… – H. J.) ’Ámráni nagykövet ezúttal is kapcsolatba lépett Heislerrel, s kifejezte „megrendülését” az antiszemita jelenség miatt. A nagykövet „gyalázatnak” nevezte a kép megjelentetését.
Mi meg kíváncsian várjuk, hogy hány darab húszbankóssal lehet majd jóvátenni ezt a legújabb „gyalázatot”.
Hering J. – Kuruc.info
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »