Eldőlt a CEU sorsa

Eldőlt a CEU sorsa

A CEU december elsejéig adott határidőt a kormánynak, hogy aláírja a New York állammal az előkészített egyezményt, ami biztosítaná az intézmény budapesti működését. Ez azonban nem történt meg. Az RTL Klub híradója úgy tudja: az intézmény vezetése hétfőn bejelenti, hogy Bécsbe költöznek.

Az intézmény nem nyilatkozik, hétfőre fórumra hívták az egyetem hallgatóit, és nemzetközi sajtótájékoztató is tartanak.

Enyedi Zsolt, a CEU rektorhelyettese korábban az InfoRádiónak arról beszélt: a CEU mindent megtett, hogy megfeleljen a magyar jogszabályoknak. A Bard College-ban a társadalmi egyenlőtlenségekkel foglalkozó szakirányú továbbképzés folyik, New Yorkban pedig nemzetközi tanulmányokat oktatnak.

Hírdetés

A kormány azt hangoztatja, hogy a Közép-Európai Egyetem marad. Enyedi Zsolt szerint ez félrevezető, mert egy egyetemi közösségről van szó, és a magyar részlegben jóval kevesebb program van akkreditálva, jelenleg körülbelül 10, míg az amerikai részben több mint 50.

Úgy fogalmazott, hogy a Közép-Európai Egyetem itt maradása nem jelent mást, mint az egyetem drasztikus megcsonkítását.

Közben a Kossuth téren befejezték demonstrációjukat a CEU-ért tüntető diákok. Jelképesen eltemették az tudás szabadságát, a mindenkinek hozzáférhető oktatást.

igjufnier


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »