Az 1960-as évektől az 1990-es évekig Stefan Mandel román-ausztrál amatőr matematikus 14-szer nyerte meg a lottófőnyereményt. Az embernek statisztikailag nagyobb esélye van arra, hogy megegye egy cápa, belecsapjon a villám, vagy olimpiai aranyérmet nyerjen, mint hogy akár egyetlen alkalommal is elvigyen egy lottófőnyereményt. Mandel azonban kijátszotta a rendszert, és idővel meg is gazdagodott.
Mandel saját bevallása szerint „hétvégi matematikus, nem túl tanult könyvelő”, aki elégedetlen volt az 1960-as évek Romániájában tapasztalható életszínvonallal – fizetése alig volt elég saját maga, felesége, és két gyermekük eltartására. Ebben a helyzetben a szocialista rendszerben a szóba jöhető opciók a valamely nyugati országba történő disszidálás, vagy a fizetés illegális tevékenységgel történő kiegészítése voltak. Mandel talált egy harmadik módszert: a lottó kijátszását.
Ahogy később elmondta, „a megfelelően alkalmazott matematika egy vagyont is képes garantálni.” Az ő esetében ez pontosan így is történt. Az első dolog, amire rájött, igen egyszerű volt: a lottót kijátszani akkor lehetséges, hogy ha a főnyeremény háromszor akkorára duzzadt, mint amekkora a potenciális nyerő számsorok száma. Ha tehát egy lottósorsoláson hat darab, 1 és 40 közti számot kell választani, akkor 3 838 380 lehetséges kombináció van. Ebben az elméleti helyzetben Mandel megvárta volna, amíg ennek – megszorozva egy szelvény árával – háromszorosára, azaz például 1 dollárba kerülő szelvények esetén 11,5 millió dollárra nem emelkedett.
A magyarázat egyszerű: ebben az esetben minden egyes kombinációhoz ki lehet tölteni egy szelvényt, a minden számot eltaláló szelvénnyel kiváltani a főnyereményt, és ezzel megháromszorozni a szelvényekre költött pénzt. Természetesen valójában nem háromszorozódna meg a pénz, mivel további jelentős költségeket is vonna magával egy ilyen művelet, amelyeket szintén fedezni kell – főként emiatt volt Mandel szabálya a háromszoros érték.
Miután talált egy olyan sorsolást, amely megfelelt a feltételeknek, Mandel megkörnyékezett egy csoport „befektetőt”, akik mind kisebb összeggel járultak hozzá a „művelethez”. E „befektetők” hozzájárulásaiból aztán Mandel több millió szelvényt nyomtatott ki minden egyes kombinációval (erre ekkoriban még lehetőség volt számos országban), majd különféle lottózókba vitte őket, hogy hitelesítsék őket. Miután valamelyik számsor eltalálta a főnyereményt, a pénz felosztásra került Mandel és a „befektetők” között.
Mandel először még Romániában próbálta ki a módszert, „befektetői” a barátai voltak. A rengeteg szabadidő, amelyet az elméleti matematika tanulmányozásával töltött, szó szerint kifizetődőnek bizonyult: körülbelül 19 000 dollárnak megfelelő összeget nyert, amely elég volt arra, hogy a hatóságok megvesztegetésével elhagyhassa családjával az országot, és új életet kezdjen nyugaton. Ezt követően bevetette a módszert Nagy-Britanniában és Ausztráliában is az 1970-es és 1980-as évek folyamán.
Az eljárásnak volt számos hátulütője is. Mandel eredetileg kénytelen volt kézzel kitölteni minden egyes szelvényt, amely nagyban megnövelte a hibázás esélyét. Az első, Romániában nyert összeg ráadásul igen hamar összezsugorodott – mire barátai megkapták megbeszélt részüket, körülbelül 4000 dollárnyi pénzt tudott megtartani későbbre. Ez az arány a későbbiekben sem lett sokkal nagyobb – egy 1987-es, 1,3 millió dolláros nyereményből például az adózás és a „befektetők” kifizetése után mindössze 97 000 dollár maradt az eredeti összegből. Miután letelepedett Ausztráliában, némileg tudta finomhangolni módszerét.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
