Bár idén ünnepeltük az 1848-as szabadságharc 170. évfordulóját, nem ez, hanem elsősorban a történelem elevenségének a megéreztetése volt a motivációja a Székely Mikó Kollégium fiatal történelemtanárának, Pénzes Lorándnak, amikor diákjait kutató terepmunkára, a világháború és a ’48-as szabadságharc hőseinek emlékezetét megörökítő emlékművek felleltározására buzdította. Ennek a munkának a szabadságharc helyi emlékeire vonatkozó részét a Háromszék nem alkuszik programsorozat nyitányaként, november 16-án a Bod Péter Megyei Könyvtárban megrendezett konferencián mutatta be, éppen abban a teremben, ahol 170 évvel azelőtt Gábor Áron kimondta: Lészen ágyú!
Pénzes Loránd a 2015–16-os tanévben indította el Hozd közel a történelmet programot, melynek keretében tavaly nyárig száznyolcvan, társadalomtudomány profilú osztályba járó középiskolás térképezte fel a megyében fellelhető világháborús emlékműveket. E munka közben fedezték fel, hogy sokszor ezeken örökítették meg a szabadságharc és hőseinek emlékezetét is, így egy külön projekt keretében felleltározták a ’48-as vonatkozású, önálló emlékműveket, az országzászló-talapzatra állított és világháborús emlékművekre utólag feltett emléktáblákat, honvédnévsor nélküli kopjafákat, illetve honvédeknek állított emlékműveket, hiszen ilyenek is akadnak. Például Bibarcfalván Borbáth László huszárkapitányé, Esztelneken Szacsvay József főhadnagyé, Uzonban Pünkösti Gergely őrnagyé. A diákok 108 településen kerestek, 55-ben pedig találtak is valamilyen emlékjelet. Munka közben saját családtörténetük mély kútjába, elődeik életébe is belenéztek, olykor nagy becsben talált családi relikviákat is kézbe vehettek… Leltárukból szemelgetünk az alábbi összeállításban.
Szoborállító bizottságok alakultak
Háromszéken, mint az egész Osztrák–Magyar Monarchia területén, a kiegyezés után nyílt lehetőség arra, hogy megemlékezzenek a közelmúlt történelmi eseményeiről és személyiségeiről. Szoborállító bizottságok alakultak, ahol a honvédegyletek tagjai a szabadságharc jeles eseményeinek megörökítésén, elesett honvédtársaik emlékének ápolásán buzgólkodtak. Azóta már eltelt néhány emberöltő, mely ezen emlékműveknek is megírta a maguk regényét – sérülésekkel, pusztulással, olykor feltámadással…
Az Eprestetőn az orosz túlerővel szemben 1848. július 5-én hősiesen csatát vesztő Gyertyánffy Ferenc századosnak és 500 katonájának 1871-ben állítottak obeliszket a helyszínen, amelyet 1936-ban az első világháborús román katonák kultuszát ápoló bizottság kezdeményezésére lebontottak, helyette maguknak emeltek emlékművet. Az eredetit 1942-ben visszahelyezték a helyére, 1957-ben a hegyivadász alakulat parancsnoka megsemmisítette azt, 1999-ben a város felállította hű mását az Ady Endre-iskola előtt.
Az 1854-ben kivégzett Váradi József és Bartalis Ferenc vesztőhelyén, az Őrkőn szintén az 1870-es években állítottak sírkövet, amelyet felsőbb parancsra 1936-ban leromboltak. A vértanúk hamvait 1943-ban költöztették át a református templom cintermébe.
Holtig honvéd – s még azután is
Az 1867-ben megalakult Rikán belüli Honvédegylet 1868-ban 4624 honvéd altisztet és közvitézt tartott számom. A Honvédnévkönyv szerint összesen 1990 igazolt honvéd volt Háromszéken, 1906-ra már csak 607 tagja maradt az egyletnek. A települések temetőiben az elhunytak sírkövein sokszor utaltak az illető szabadságharcos múltjára is.
A sepsiszentgyörgyi Erzsébet parkban 1874-ben avattak honvédemlékművet, amelyet a két világháború között, az akkori prefektus parancsára lebontattak. Az obeliszket és az eredeti carrarai márványból készült, megcsonkított oroszlánokat a múzeumba menekítették. Az obeliszk a bécsi döntéskor ugyan visszakerült a helyére, de ’44-ben a Maniu-gárdisták lefejezték az oroszlánokat, amelyek azóta is a múzeumkertben vannak. 1977-ben Sylvester Lajosnak, a megyei kultúrbizottság akkori elnökének közbenjárására Bukarestben készült oroszlánokkal pótolták a régieket. Ahogy Az őrnagy hazatér című könyvében elmesélte, egy protokollebéden sikerült kiprovokálnia az akkori miniszterhelyettes asszonytól, Tamara Dobrintól egy erre vonatkozó ígéretet, miután az pár pohár konyaktól már elég oldott hangulatba került. Igaz, ezek az oroszlánok nem azok az oroszlánok, nem alszik egyikük, és nem éber a másik, a forradalom előtti alvó nemzetet, illetve a szabadságharcban magára ébredt, figyelő magyarságot szimbolizálva.
A lehetséges maximuma
A Köpec–Barót–Ágostonfalva–Felsőrákos közti síkon zajlott 1848. decemberi véczeri csaták több száz elhunytja nyugszik tömegsírban. Tiszteletükre 1901-ben állították az első emlékművet, azt 1936-ban ökrökkel húzatta le Háromszék vármegye akkori prefektusa. A hetvenes évek elején Sylvester Lajosnak igen hosszas alkudozás sikerült ugyan kiharcolni egy obeliszk visszaállítását, ám azt a párttitkár utasítására napokon belül megsemmisítették.
Újabb, székely furfangot és diplomáciai cseleket sem nélkülöző tárgyalássorozat után kerülhetett 1973-ban a helyére a jelenleg is álló, bazaltból készített, törött pengéjű kard, az elbukott szabadságharc jelképe, Tornay Endre alkotása. Az emlékmű felirata: „Nem halt meg a hű székely nép, csak hazájáért ontotta honszerető vérét”.
Eresztevényen 1892-ben avatták fel Gyárfás Győző tervei alapján a Gábor Áron sírja fölötti emlékművet. A kommunizmusra nemigen volt jellemző a hősök emlékezete, mégis a Lábas Ház falára 1957-ben került fel a Váradi–Bartalis-emléktábla, és emlékművet is állítottak tiszteletükre az őrkői vesztőhelyen , Gábor Áronnak pedig ’59-ben plakettet készítenek Szentgyörgyön, ’71-ben szobrot Kézdivásárhelyen, majd ’73-ban Szentgyörgyön is. A rendszerváltozás után szintén neki állítanak először szobrot a ’48-asok közül – 1992-ben Vargha Mihály alkotását Bereckben. Sepsiszentgyörgyön az 1849. július 23-i, Gál Sándor vezette szemerjai csata emlékére állítottak földbe szúrt kardot ábrázoló, kopjamotívumos emlékművet 2001-ben, Szeles József tervei alapján. Demeter Lajos helytörténész szerint a földbe szúrt kard általában a vesztes csaták szimbóluma, a szemerjai azonban nem ilyen volt, az ellenfelek visszavonultak a harctérről. Az emlékmű kettős keresztje ugyanakkor az 1100 éves magyar történelemre is utal.
„Tudjuk, hogy a köztéri emlékművek átalakítása a politikai rendszerváltozások kísérőjelensége – mondta Pénzes a konferencián. – A kommunizmus idején az első világháborúban elhunyt katonák neveit is sorakoztató emlékműveket hagyták feledésbe merülni, de nem érték el céljukat: a rendszerváltozás után az emlékműállítás valóságos reneszánsza kezdődött el, amely főként a szabadságharc 150. évfordulója vagy a millecentenárium köré szerveződött. Napjainkban lelassulni, mondhatni szinte leállni látszik ez az emlékjelállítási folyamat. Kivétel: Zalánpatak.”
Bodor Tünde / Székely Hírmondó
Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »
