Magyarországon is egyre több projektben jelennek meg kínai befektetők, de ez a tendencia világszinten is. A látszólag bőkezűen mért és szinte végtelen pénz mögött egy olyan jövőkép áll, amelyben Pekinget egy globális kereskedelmi, befektetési és infrastrukturális háló hozza közelebb a világ többi részéhez.
A New York Times lényegében a világháború utáni, komoly diplomáciai és katonai szövetségeket hozó amerikai Marshall-segély modern változatának nevezi a kínai befektetéseket.
A lap közel 600 Kínához köthető projektet vizsgált meg, amelyekből nagyjából kirajzolódik az ázsiai ország terjeszkedési stratégiája. Mit építenek?
- 41 vezetéket, valamint egyéb olaj és gáz infrastruktúrához köthető létesítményt
- 203 hidat, utat, és vasútvonalat
- 199 atom-, gáz-, szén- és megújuló energiával üzemelő erőművet
A világban 112 olyan ország van, ahol kínai projektet futottak vagy futnak jelenleg is, a legtöbb ezek közül a BRI-hez (Belt and Road Initiative) tartozik. Ennek keretében a kínai kormány lényegében modern „Selyemutat” állít fel a vasút- és útépítésekkel.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pedig már júniusban sem titkolta, hogy ebbe az építkezésbe azért is vágott bele a kormány, mert Kína nagymértékben növelni akarja az Európába történő áruszállítást. Ennek módja egy Kelet-Kínából a görög Pireuszba vezető hajóút, ahonnan vasúttal vinnék tovább az árút a kontinens belsejébe. A miniszter szerint itt azért folyt a verseny, hogy mely országokon keresztül vezessen a kínai áruszállítási útvonal, és a Budapest-Belgrád gyorsvasúti vonallal ez a leggyorsabb szállítási útvonal Görögországból.
Szívesen adnak akkora kölcsönt, amilyet visszafizetni sem lehet
Egyrészt a belföldön már bejáratott technológiával olyan gátakat építenek Nigériában, Kolumbiában, Argentínában és Angolában, amelyek nagyobb vagy hasonló teljesítményűek, mint az amerikai Hoover Dam. Ráadásul emellett több olyan szegényebb vagy politikailag kockázatos országban is megjelentek, mint Laosz, Pakisztán és Szudán.
Másrészt Kínának „barátokra” és szövetségesekre van szüksége, és egyre inkább úgy tűnik, hogy ezt a bőkezűen mért, infrastruktúra-fejlesztésre adott pénzzel szeretnék elérni. Pakisztán, Sri Lanka és Malajzia három olyan ország, amely az Afrikát és a Közel-Keletet összekötő központi olaj- és kereskedelmi út mentén fekszik, és nem mellesleg hatalmas kikötőkkel rendelkezik – ezek pedig a jövőben akár Kína tengerészeti logisztikai központjai is lehetnének szövetségesként.
Peking tehát a szomszédokra koncentrál, nagyon szívesen adva rengeteg pénzt az óriási útépítési projektekre. Pakisztán már most nehezen tudja visszafizetni a kölcsönöket, és ezzel nincsen egyedül, a kritikusok ezt egészen egyszerűen kínai „adósságcsapdás” diplomáciának nevezik.
Ráadásul, ahogy az a gátépítéseknél is látszott, a nyugati kormányokkal szemben nem utasítják el a hitelnyújtást olyan kétes hírű országokban sem, mint Zimbabwe vagy Venezuela. (Persze a „finnyás” Amerika még most is ezer örömmel ad el fegyvert Szaúd-Arábiának, és az újságíró-gyilkosságig ez Merkelisztánt sem zavarta. A „Közel-Kelet egyetlen demokráciája” pedig akármilyen terrorral él, hatalmas Nyugat-kedvenc, ha nem így lenne azt antiszemitizmusnak hívnák… – a szerk.) Nicolas Maduro szeptemberben Pekingben sikeresen kialkudott öt milliárd dollárnyi hitelt, majd rá öt nappal később bejelentették, hogy 49,9 százalékosra nőtt a kínai részesedés a venezuelai olajvállalat Sinovensában.
Kínában már büdösek a szénerőművek, de a gyarmatokra még jók lesznek
A hozott milliárdok és a fejlesztések ellenére sem teljesen egyértelmű, hogy mennyire jár jól az az ország, ahová bekopogtat az ázsiai ország. A nagy külföldi befektetőknél mindig komoly faktort szokott jelenteni a munkahelyteremtés, csakhogy többször is előfordult, hogy a vállalatok a tengerentúli építkezésekre Kínából reptették be a munkásokat, ahol aztán kétes munkavédelmi előírások mellett, a helyi gazdasághoz nem igazán hozzájárulva húztak fel létesítményeket. Emellett annak ellenére, hogy Kínában egyébként már népszerűtlenek a szénerőművek, más országokban előszeretettel építik azokat.
A projektek megvalósulása sem mindig az igazi, Ecuadorban például 1 milliárd dollárt költöttek egy 12 milliárd dolláros kínai olajfinomító megépítésének előkészítésére még 2013-ban, az építkezés azóta sem haladt semmit.
(Privátbankár)
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
