Megéri-e zsidót ölni? – Egy mészárlásra adott reakció vizsgálata

Mint ismeretes, október 27-én, egy szombati napon, a 46 éves Robert Bowers besétált egy pittsburghi zsinagógába, és tüzet nyitott a jelenlévőkre, megölve 11 zsidót. Tettének indítéka a nem fehér bevándorlás támogatásában játszott jelentős zsidó szerep ellen érzett dühe volt. Legutolsó bejegyzése egy közösségi portálon így szólt: „A HIAS szeret megszállókat behozni ide, akik megölik a népünket. Nem ülhetek csendben azt nézve, hogy azok lemészárolják a népemet.”

Valamiért a muszlim terrortámadások kapcsán szokásos „toleráns” kórusokat most nem hallhattuk: „Nem minden fehér nacionalista gyilkos!”, „A legrosszabb a mészárlásban az, hogy most ártatlan fehéreket fognak megbélyegezni!”, „A fehér nacionalizmus a szeretet vallása!”. A Bowers tettére adott zsidó reakciót azonban érdemes egy kicsit nagyító alá helyezni, helyenként ugyanis meglepően nyílt és egyértelmű beismeréseket és kijelentéseket találunk, ahogy azzal egy időben pedig a további cenzúra és szabadságjogok korlátozásának és a további migrációnak az agresszív követelését is. Erre mindössze az elmúlt pár hétből számos példa szolgál, legyen az a legtekintélyesebb sajtóorgánumokban írott szó, rádióbeszélgetés, vagy akár rejtett kamerás felvétel…
 

Kezdjük azzal, hogy kijelentjük: Bowers meglátása helytálló. A HIAS, akiket megnevez, a Héber Bevándorlástámogató Társaság (Hebrew Immigration Aid Society), egy zsidó migránssegítő szervezet, akik nyíltan a korlátlan nem fehér bevándorlás segítői – mármint Amerikába. Az ilyen szervezetek előszeretettel pózolnak a moralitás, a humanizmus csillogó köntösében, de valós szándékaik ennél jellemzően öncélúbbak. Ezt teszi világossá a The Forward nevű tekintélyes zsidó lap által pár évvel ezelőtt leközölt cikk is, melynek címe eleve az, hogy Zsidók egyesülnek a bevándorlási reform iránti nyomásban. Ebben megszólal a HIAS vezérigazgatója, Mark Hetfield, és ki is jelenti: a migránspárti bevándorlásreformok iránti aktivizmus „nekünk stratégiai érdekünk”. De miféle stratégiai érdek lehet emberek megsegítésében, amit ők elvileg tesznek, ha a stratégiai érdek eleve öncélúságot feltételez? Erre választ kapunk vezető szerepeket betöltő zsidók számos korábbi kijelentéséből, de az alábbiakból, az elmúlt hetek megnyilvánulásaiból is világossá válik majd.
 

Weiss lapjában, a New York Timesban egy másik zsidó is beszélt a fehérek lecseréléséről, de ő még Weissnél is nyíltabban: Michelle Goldberg Lecserélhetjük őket című cikkében szintén a zsidókat nagyon érzékenyen érintő tavaly nyári néven nevezésüket emlegeti fel ismét, és szerinte „Jelenleg Amerika széttépi önmagát, amint egy elkeseredett fehér konzervatív kisebbség ragaszkodik a hatalomhoz, megrémülve attól, hogy egy kevert fajtájú, többnyelvű többség ellepi őket.” A múlt heti időközi választások kapcsán is világosan fogalmaz, rámutatva, hogy az áruló fehér liberálisokkal együtt a nem fehérek helyenként már politikailag is kiszoríthatják a fehéreket: „[A néger Stacey] Abrams célja, hogy egy afrikai-amerikai koalíciót állítson fel más kisebbségekkel és fehér liberálisokkal. A potenciál megvan: Georgia kevesebb mint 53%-a fehér. »Georgia egy kék [Demokrata, liberális] állam, ha mindenki szavaz«, mondta nekem DuBose Porter, a georgiai Demokrata Párt elnöke. Szombat reggel, Abrams azzal zárt, hogy a tömeget [a Republikánus Brian] Kemp demokráciáról vallott nézeteire emlékeztette. »Azt mondta, ha mindenki, aki szavazásra jogosult, elmegy szavazni, elveszti a választásokat«, mondta. »Bizonyítsuk ezt be!« Egy héten belül az amerikai szavazók azt tehetik a fehér nacionalistákkal, amitől azok a leginkább félnek. Megmutathatják, hogy le lesznek cserélve.” Itt Goldberg nyilvánvalóan faji szemüvegen keresztül tekint a választásra, támogatva egy fehérellenes kisebbségek általi „koalíciót”, ahogy az is világos, hogy a fehér nacionalisták „legnagyobb félelme” a faji lecserélés, amiről a hírhedt tavalyi felvonulás szólama is szólt, melyről cikként elnevezte. A fehérellenesség egyre kevésbé rejtett irányelv immár.

Szintén az elmúlt hetek eseménye, Amerikában és a választásoknál maradva, hogy Floridában immár elítélt bűnözők is szavazhatnak, amit eddig nem tehettek. A The Forward dicsekszik is azzal, hogy – meglepő módon – itt is zsidók vívták ki ezt az újítást, de azt is elárulják, hogy miért is jó ez nekik:

Valóban, a nem fehérek jellemzően balra szavaznak. Jellemző az is, hogy ilyenkor az elítélt bűnözők közötti nem fehér felülreprezentáltságot képesek felismerni a folyton ilyesmit tagadók, ahogy az is, hogy ilyenkor, amikor a szavazatukra van szükség, a nőket megerőszakolók jogaiért küzdenek az egyébként feminista zsidók és liberálisok. A fentiek rövid illusztrációjaként nézzük ennek az államnak, Floridának a 2016-os választási eredményeit, hogy még világosabb legyen, miért is jó ez a zsidóknak: Donald Trump 4,6 millió szavazatot kapott, Hillary Clinton pedig 4,5 milliót. A különbség közel 113 ezer szavazat csupán. Világos, hogy a messzemenően balra szavazó, túlnyomórészt nem fehér elítéltek ezt az arányt átbillentik majd 2020-ban. A zsidók minden fronton, minden módszerrel tesznek azért, hogy számukra megfelelővé tegyék az országot – még kevertebbé. (Mert, bár Trump puhány és zsidóbarát, számukra nem eléggé fehérellenes.)

Visszatérve a lövöldözéshez: az izraeli Háárecben is azt olvashatjuk a vérengzés kapcsán a Pittsburghi zsidókként úgy gyászoljuk a halottainkat, hogy menekültekért mozgósítunk című cikkükben, hogy „A mi nagy, virágos elnökünk »karavánról« kiáltott. A lövöldöző csatlakozott a csőcselékhez, kijelentve: a zsidók állnak mindez mögött. Erre a mi válaszunk: mi, zsidókként, minden egyes személyt, aki biztonságot és lehetőséget keres, szívesen látunk” – mármint Amerikában. Majd a szerző így zárja sorait: „Életem egyik nagy áldása, hogy a születés és földrajz véletlensége miatt egy olyan közösség része vagyok, amely emlékszik minderre, és mind egyenes cselekedeteken és egyszerű napi együttélésen keresztül a saját otthonát a világon bárhol élő mindenki más otthonává teszi. Tudom, hogy ezen halálok ellenére ez egy olyan dolog amiért továbbra is élni fogunk.” A „saját otthon” alatt persze itt a gazdanép hazája értendő.

A város zsidóinak migránspárti válaszához kapcsolódik, hogy a lövöldözést követően 11 pittsburghi zsidó csoport egy nyílt levelet tett közzé Trump elnök bejelentett látogatása kapcsán, melyben három pontot tartottak fontosnak, s ezek szerint az elnök nem szívesen látott vendég addig, ameddig az el nem ítéli a fehér nacionalizmust; abba nem hagyja a kisebbségek célbavételét és veszélyeztetését és abba nem hagyja a migránsok és menekültek elleni kirohanásait.
 

De miért jó ez nekik egyáltalán? A The Forwardhoz fordulunk ismét válaszért, melyben a New York Egyetemen újságírást oktató professzor, Peter Breinart a vérengzés másnapján így foglalta össze, miért is fontos a zsidóknak a fehér egység felforgatása és a népesség összekeverése:
 

A zsidók számára a tegnapi mészárlás tanulsága nagyon egyszerű és nagyon régi: a köztünk élő idegen védelmezése nem jótékonyság. Ez önvédelem. Minden alkalommal, amikor zsidók az amerikai muszlimoknak a saría törvénykezés követéséhez fűződő jogát védelmezik, a saját jogunkat is védelmezzük a háláchá törvények követéséhez. Minden alkalommal, amikor zsidók elutasítják azon politikusokat, akik démonizálják a latínókat, annál valószínűtlenebbé tesszük azt, hogy ezen politikusok minket is démonizáljanak. A »gyűlöld őket, ne minket« egy vesztes stratégia, mert ha egyszer hatalmat szereznek, a bigottok kiterjesztik a megcélzottak sorát. Azok számára, akik Amerikát egy fehér keresztény nemzetnek tartják, a zsidók sose leszek elég fehérek.

Breinart a The Atlantic oldalain is hasonlóan nyilatkozik pár nappal később:

Fontos beismerés ez több szempontból is: egyrészt mindez elismerése annak, hogy a zsidók képtelenek beilleszkedni és inkább az idegenekkel azonosulnak, mintsem a gazdanéppel, ami már önmagában elég lenne ahhoz, hogy útnak legyenek eresztve, másrészt mindez persze meg is nyilvánul a viselkedésükben: az idegennel való azonosulás és a fentebb is elmagyarázott félelem az, amiért a fehérekhez való alkalmazkodás helyett inkább a fehérek elkorcsosításában látnak megoldást ezen történelmi félelmük mentén. Ironikusan, pont ez a paranoid és ellenséges felforgatás az, ami miatt „démonizálva” lesznek, így ez egy olyan ördögi kör, amiből a zsidóság évezredeken keresztül bizonyította, hogy képtelen kitörni egészen a mai napig. Önvizsgálat és tiszteletteljes beilleszkedés helyett viszont inkább a gazdanép egységére és egészségére törnek, hogy atomizálva immár ártalmatlanítsák azt. A Rágalmazásellenes Liga korábbi vezetőjének, Abraham Foxmannak a zsidó Tablet magazinban leközölt pofátlan szavai jutnak az ember eszébe ennek kapcsán, aki úgy fogalmazta mindezt meg, hogy ők „Amerikát annyira felhasználóbaráttá teszik a zsidók számára, amennyire lehetséges.”

Breinart tehát a fentebb már idézett HIAS-vezető kijelentését visszhangozza itt, és ő végre azt is elárulta, miféle „stratégiai érdek” a zsidók számára a gazdanép atomizálása. Hasonlóan sok más zsidó vezető is nyilatkozott, nem ő az első, érdemes például olyanokra emlékezni, mint Bryan Caplan, a határellenes mozgalom egyik zsidó szószólója, közgazdász professzor, aki szerint azért célszerű felhígítani a heterogén és egységes fehér nemzeteket, mert így a félt és megvetett fehérek ereje csökken, majd a sok egymással versengő és ellenségeskedő kisebb csoport helyzete (melyben immár a fehérek is csak egy erőtlen darabka), nem teszi lehetővé azt, hogy bármelyik csoport hatalomra törjön (lásd itt). Ez az elmélet logikailag is defektes, mert egy kis csoport is kerülhet hatalomra sok (akár nagyobb) csoport rovására, de mindenesetre ez is öncélú és fehérellenes. Emlékezhetünk még a mára már klasszikus Barbara Lerner Spectre, egy svédországi zsidó szervezet vezetője által elmondottakra, miszerint a zsidók vezető szerepe által a fehér Európának át kell esnie a keveredés folyamatán, mert anélkül „nem marad életben” (lásd itt), Emlékezhetünk még a szintén svédországi Göran Rosenberg újságíróra is, aki szerint „Történelmileg a zsidók mindig virágoztak azokban a nemzetekben és birodalmakban, melyek multikulturálisak, sokszínűek és toleránsak voltak, míg rosszul jártak erős vagy nacionalista társadalmakban. (…) Az európai zsidóság jövője függ attól, hogy mennyire multikulturális, sokszínű és sokféle társadalmat sikerül formálnunk.” (Lásd itt.) De akár George Soros fiát is felidézhetjük, aki pár hónappal ezelőtt ismerte be, hogy apja aktivizmusa annak zsidó identitásából ered, mert szerinte a zsidók csak egy multikulturális társadalomban vannak biztonságban (lásd itt). Nem kell azonban még hónapokat se visszamenni az időben, a zsidó öncélúság mentén való társadalombomlasztás beismerése a lövöldözés kapcsán is előfordult, mint fentebb is láthattuk, de továbbra is a New York Times-nál maradva, annak egyik internetes rádióműsorában beszélgetett a zsidó Michael Barbaro az író Jonathan Weismannal, a lap washingtoni szerkesztőjével, mely beszélgetésből az alábbiakat tudhatjuk meg (17:45-nél):

Röviden: az elkorcsosulás gyengíti a gazdanép önképét és összetartozás-érzését, hogy ki kicsoda vagy micsoda, nem lesz fontos, az pedig biztonságos talaj a zsidók számára, mert egy öntudatos nép tisztábban lát és hamar kipenderíti a zsidókat, ha azok nem illeszkednek be – márpedig, mint tárgyaltuk, a zsidó képtelen beilleszkedni. Ezen korcsosulás fontos eleme pedig a nem fehér tömegek határok nélküli bevándorlása. Itt viszont megemlítendő, hogy a fajkeveredés és demográfia mellett ugyanezt a célt szolgálja a minden másféle korcsosulást okozó folyamat is: nemi szerepek és kapcsolatok, szexualitás és moralitás, az egész értékrend, de eleve a valóság átformálása, amikor már az ember olyan nemű, amilyennek „érzi magát”, az élvhajhászat cél és nem szégyen, a család teher, a karrier szabadság stb.

Egy hadviselésben a Bowers-félék cselekedete tulajdonképpen öncélú, és inkább a személyes kielégülés, dühkitörés esete. Az ilyen fegyelmezetlenséget semmilyen hadviselésben nem méltányolnák. A zsidóság egyik hatásos módszere az áldozati szerepben való mutatkozás: az erőtlen, elnyomott, bántalmazott, oktalanul gyűlölt, ártatlan és csak élni akaró csoport látszata, melynek álcája alatt kiharcolnak maguknak ilyen-olyan védelmeket, amely védelmek viszont a gazdanép korlátozását jelentik. Bowers, forró fejjel, sajnos pont ez alá adta a lovat cselekedetével, ráadásul az eleve paranoid zsidók az ilyen támadások láttán csak még inkább aktivizálják magukat: egy egész iparág épült a zsidók ijesztgetésére, mely kimutathatóan megnyitja pénztárcáikat és adakoznak szervezeteiknek. Erre példa az SPLC, a Capital Research cikkéből:

„A szélsőbaloldali Southern Powery Law Center (SPLC) a múlt évet közel félmilliárd dollárral zárta – 477 millió – miután egy meghökkentő 136 milliós összeget gyűjtött abban az évben, ismerte el a csoport egy új adóbevallásban. Honnan a pénzözön? Tekintve, hogy az Egyesült Államok nem volt színtere semmilyen jelentős civil zavargásnak az elmúlt évben, úgy tűnik, az SPLC profitál az egy tucatnyi apró szélsőjobboldali csoport miatti meg nem alapozott félelemkeltéséből, és abból, hogy helytelenül Trump elnököt egy rasszista majdnem-diktátornak állítja be.”

Tekintve tehát, hogy a zsidók az ilyen ritka esetek, és a folytonos riogatás miatt („erősödik az antiszemitizmus” – hányszor halljuk ezt hétről hétre?) csak jobban fognak adakozni és adott esetben aktivistaként tevékenykedni, az értelmetlen támadások jelentéktelen zsidó egyének ellen csak a zsidó elit és aktivizmus erejét növelik, s azzal együtt a fehér tömegek is inkább a (zsinagógában, vallásgyakorlás közben) megtámadottak mellé állnak. Pont ezt az áldozati szerepet kell támadni inkább, a fentiekben is bemutatott zsidó elkövetői szerep bemutatásával. A zsidók mára már mitikus, vallásos jellegű (iskolákban is oktatott és törvényileg védett) szenvedéstörténeteinek a szentként kezelése helyett inkább az általuk elkövetett borzalmak és bűnök bemutatását kell a hétköznapok részévé tenni. A bírálhatatlan zsidóság láthatatlan béklyóját kell levetni, és másokkal levettetni, egy olyan légkört kell megteremteni, ahol a zsidóság egy 2 százalékos kisebbségként, és se nem szent mártírként, se nem érintethetetlen elitként nincs kezelve. A hatalmuk ártalmatlanítása kell legyen a cél, ahhoz hogy idővel ezt a hatalmat és minden káros befolyásukat kirekeszthessük nemzeteink életéből – de a Bowers általi öncélú akciók csak a már megszerzett politikai helyzetüket segítik megerősíteni.

Úgy is mondhatnánk: egy szórólap, mely bemutatja a káros zsidó hatást, többet árt ennek a hatalomnak, mint egy bedobott zsinagógaablak. A cél tekintetében Bowers is több eredményt ért volna el, jobb híján, ha legalább szórólapokat osztogat hátralévő életében, mint 11 öreg zsidó megölésével, a börtönben ücsörögve haláláig.

Csonthegyi Szilárd – Kuruc.info