Orbán Viktor lavinát indított el

Orbán Viktor lavinát indított el

Az álmoskönyvek szerint nem jelent rosszat Tarlós István jövő évi sikeres főpolgármesteri újrázása szempontjából, ha Magyar Bálint, a volt SZDSZ-es liberális szörnyeteg, hivatásos Orbán-gyűlölő epét hány mérgében. Már pedig meglehetősen közel állhatott hozzá, amikor tudomására jutott, hogy a Liberális Párt (Fodor Gábor alakulata) is indít jelöltet Sermer Ádám személyében a 2019-es főpolgármester választáson.

Magyar valamit sejthet abból, hogy a marihuána melletti kiállás nem a legvonzóbb program a budapestiek megnyerésére. Bodnár Zoltán személyében 2014-ben is indítottak jelöltet, aki 2 százalékos eredményével szintén nem ostromolta a csúcsokat. Jobban izgatja azonban Magyart, hogy Sermer indítása a kormánypárt malmára hajtja a vizet, ami nem is kérdés. Érdemes idézni a közösségi oldalán közzé tett rövid kommentárját, hogy velőtrázó indulatát mindenki pontosan érzékelje: “Egyszer már indítottak önálló jelöltet. Akkor is megtették, ami tőlük telt, a Fidesz sikeréért. A ’migráns népszavazás’ során is igyekeztek a részvétel növelésével besegíteni a Fidesznek. Az meg külön haszon a Fidesznek, hogy liberálisnak nevezik magukat, holott csak kitartottak.”

Valószínűleg Magyar abban reménykedett, hogy a jövő évi önkormányzati választáson csak egyetlen ellenzéki jelölt áll majd szemben Tarlós Istvánnal, aki jó eséllyel legyőzheti majd, de csalódnia kellett. Többszörösen is, hiszen már most legalább öt indulóról tudni, s a Momentum, az LMP, a Jobbik pedig még nem vallott színt. A keret tehát még jócskán bővülhet, talán még a 2014-es méretet is eléri, amikor kereken 10-en álltak rajthoz. Mindez pedig azzal jár, hogy erősödik a papírforma realizálásának esélye. Mennél több kihívója lesz Tarlós Istvánnak, annál jobban aprózódik el az ellenzéki térfélre adott szavazatok száma, csökkentve az esélyüket.

Bár jelzem Magyar Bálintnak, hogy például a nyáron a Józsefvárosban induló elvtársa, a szintén ősszadeszes Győri Péter mellett egyetlen konkurens ellenzéki párt sem indult, mégis akkorát bukott Győri, mint az ólajtó. Arról nem szólva, hogy a közvéleménykutatások sem mutatnak sok jót az ellenzéknek, még akkor sem, ha összefognak és egy jelöltet indítanak. A Nézőpont Intézet legfrissebb adataiból ugyanis kiderül, hogy jelenleg a budapestiek 45 százaléka választaná újra Tarlós Istvánt, s ebben már ellenzéki szavazók is jócskán benne vannak. Nekik is fontos, hogy ne változzon az, ami már bevált és jól működik. Az LMP és a Jobbik nélküli egy közös baloldali, eddig meg nem nevezett jelölt pedig 30 százalékot szerezne. A Jobbik jelöltje 6, az LMP-é pedig 8 százalékot kapna.

Hírdetés

Szó van ellenzéki oldalon előválasztás megszervezéséről is, ám Puzsér Róbert – aki szintén úgy fest, komolyan gondolja a főpolgármester-jelöltséget – ezt ezerrel támadja és kijelentette, hogy semmiképpen nem vesz rajta részt. Neki az a nagyon demokratikus véleménye, hogy a választópolgárok igazodjanak hozzá, ne ő a választókhoz. Gondolom, Magyar Bálint is csettintett, amikor ezt meghallotta, hiszen ennél liberálisabb, az embereket ennél jobban semmibe vevő gondolatot ő sem tudott volna kiizzadni magából. Igaz, ez a legegyenesebb út a bukáshoz!

Elkezdődött tehát a kampány, aminek ezúttal is komoly értéke Orbán Viktor bölcsessége, előrelátása. Aki Donald Trump sikerét egyedüliként a világon előre meg merte jövendölni, az Tarlós István esetében pláne nem fog tévedni.  

Horváth K. József – https://leander.blogstar.hu

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »