Angela Merkel tegnap (kedden) eddigi legszörnyűbb perceit élte át. Nagyon fontos lett volna számára, hogy a CDU-CSU frakció újraválassza a 69 éves Volker Kauder frakcióvezetőt, aki immáron 13 éve van ezen a poszton és Merkel jobbkezeként tartják számon. Ám szenzáció történt: Kauder alulmaradt a teljesen ismeretlen Ralph Brinkhausszal szemben, aki Merkel közvetlen kérése ellenére is részt vett a megmérettetésen, ráadásul néhányan még ki is nevették, hogy egyáltalán vállalja a jelölést.
A keddi titkos szavazáson végül Brinkhaus győzött, a frakcióból 125 támogató szavazatot kapott. A konklúzió pedig mindenki számára egyértelmű volt: nem Brinkhaus mellett, nem is Kauder ellen szólt a végeredmény, hanem elsősorban Merkel ellen.
Hiába állt ki a sajtó elé Merkel rendületlen tekintettel és hanggal kommentálni a végeredmény, a német véleményvezérek már temetik politikai karrierjét. A Der Speigel a „búcsú a hatalomtól” kifejezésekkel kommentálta a szavazás eredményét, hozzátéve, hogy szerintük „a nagykoalíciónak már nincs jövője”.
A Frankfurter Allgemeine Zeitunk „béna kacsaként” jellemezte a német kancellárasszonyt. Más kommentátorok szerint bár Merkel nem az a fajta politikus, aki önként benyújtja lemondását, már le kéne lépnie, hiszen kezdi elveszteni az ellenőrzést saját párta és kormánya felett. Mások azt várják, hogy ismételten bizamat szavaztatna magának a parlamenttel.
A német Bundestagban a frakcióvezető igen nagy befolyással bíró pozíció, hiszen a pártoknál több száz,különböző régiókat képviselő politikust kell felügyelniük. Hatalma felívelő szakaszában ezt Merkel is felismerte, és 2002-ben – miután a CDU hajszállal veszítette el a választásokat – kiszorította posztjából az akkori CDU-s frakcióvezetőt és párttársát, Friedrich Merzet. Ezzel a lépéssel bizonyította erejét a többiek szemében, akik úgy vélték, hogy Merkel immáron túlságosan befolyásos ahhoz, hogy bárki szembeszálljon vele.
Később azonban ezt az eredményt megfejelte azzal, hogy Kaudert juttatta frakcióvezetői posztra, aki rendkívül hűségesnek bizonyult Merkelhez, és aki miatt a CDU-ról gúnyosan úgy beszéltek, hogy az már nem is párt, hanem Merkel személyes fanklubja (a német szójáték eredetije: Merkel-Wahlverein).
Kauder sosem akart versenyre kelni Merkellel, sőt, inkább kiegészítették egymást. A kancellárasszony keletnémet, Kauder nyugatnémet születésű. Merkel hűvös és tartózkodó, Kauder közvetlen és barátságos. merkel liberális, aki a CDU-n belül fokozatosan tolta el politikáját balra, Kauder pedig a konzervatív szárny embere volt, aki az ideológiai kérdéseket feszegető szavazásoknál eltakarítatta a hajthatatlan képviselőket.
Merkel épp Kaudernek köszönhetően tudta politikáját igazítani mindig a legtöbb embernek tetsző mederbe – például mikor a fukusimai katasztrófát követően a CDU a zöld pártként reagálva bezáratta összes atomerőművét, vagy mikor gyakorlatilag kisajátították a szocdem SPD összes választási programját. Közben pedig Kauder mindig megnyirbálta a nagyszámú frakció lázadó csoportjainak szárnyát, ha a szükség úgy hozta. És azt is beszélik, hogy épp Kaudernek köszönhette Merkel, hogy épp bőrrel megúszta a görög mentőcsomag megszavazása körüli politikai feszültséget.
A Kaudert a CDU-n belül a legkatolikusabb protestánsként emlegetik, aki elsősorban Merkel embere, és minden más szempont csak ezután jöhet szóba. Hogy mi okozta a vesztét?
Mikor a tavalyi választásokon Merkel pártja nyolc százalékpontot vesztett, mindenki azt várta, hogy Merkel meghátrál, és a frakció élére egy fiatalabb jelöltet ültet, jelezve, hogy negyedik ciklusában már más kártyákkal kíván játszani. csakhogy ő megint Kauder mellett döntött, a nehéz időkben nyilván a leghűségesebbre volt szüksége. Egyedüli jelöltként is a CDU 30 százaléka elutasította, ami az első, váratlan kritika volt párton belül az újraválasztott Merkel számára.
A nyár elején már látható volt, hogy már Kauder sem tud rendet csinálni a párton belül. A CDU egyre több képviselője vélte úgy a CSU-val együtt, hogy a migránsokat meg kell állítani az államhatárnál, és hogy nem szabad többet beengedni (ha nem kapnak menedékjogot). Ekkor egy pillanatra úgy tűnt, hogy Merkel és Horst Seehofer belügyminiszter közti vitába a kancellárasszony belebukik. Talán így is lett volna, ha az egykori német pénzügyminiszter, a nagy tiszteletnek örvendő Wolfgang Schäuble nem lép közbe, és nem nyugtatja le az elégedetlenkedő CDU-s képviselőket. Kauder csak hallgatott, tehetetlenül.
A német szokások szerint egy év után újra bizalmat szavaznak a választások után megválasztott frakcióvezetőnek. Alapesetben ez csak formalitás lett volna. Arra ugyan Merkelék is számítottak, hogy a frakció képviselőinek 40 százaléka tüntetőleg nem szavazza meg az idős politikust, de az teljesen váratlanul érte őket, hogy egy újabb politikai intés helyett az egész frakció fellázad. Kauder bukása példanélküli, és mindenki tudja, hogy a szavazás eredménye gyakorlatilag egy bizalmi szavaz volt Merkellel szemben, amin elbukott.
Hogy mi tartja még mindig pozíciójában? Hogy nincs releváns ellenfele, alternatívája. Margaret Thatchernek ott volt a magabiztos Michael Heseltin. A mai CDU azonban személyileg annyira elhasználódott, hogy Merkel tegnapig komolyan számolhatott politikai halhatatlanságával.
A tegnapi csapás még annál is nagyobb, mivel Brinkhaus nevét, aki közvetve legyőzte Merkelt, eddig a néemtek többsége először hallotta életében. Az 50 éves, karizma nélküli politikus adottságait legfeljebb a pénzügyi szakmai körök értékelték.
Összességében a fentebb lejrt körülmények csak a központi probléma tüntete. Ugyanis a német nagykoalíciónak csak az ad létjogosultságot, hogy nincs alternatívája. Jelenleg a CDU népszerűsége mindössze 28 százalékos, utoljára 20 éve értek el ilyen szörnyű eredményt. Ehhez a migrációs politikán túl a Chemnitz-i események is hozzájárultak.
És újabb feszültségek várhatók. október közepén tartományi választásokra kerül sor Bajorországban, ahol a kormányzó CSU hatalmas zakót kaphat. Merkel és Seehofer eddig sem jöttek ki túl jól, az utóbbi években azonban a CSU (a CDU kistestvére) egyre inkább úgy érezte, hogy ő a legfőbb szenvedő alanya Merkel elhibázott menekültpolitikájának. Így Merkel helyzete enyhén szólva is ingatag.
Merkel végjátéka kísértetiesen hasonlít a CCDU vergődésre Helmut Kohl utoltós kancellári éveiben, akinek politikai erejét felemésztette a pozíció megtartásáért vívott küzdelem. És ahogy Kohlnál, úgy Merkelnél is érvényes, hogy a kormányzás célja egy olyan kancellár minden áron történő megtartása, aki saját pártja számára sokkal inkább akadály, mint vezér. A különbség az, hogy míg Kohlról az álarc csak negyedik kormányzati ciklusa végén került le, Merkelről már az elején.
Postoj.sk, Martin Hanus: Začiatok jej konca
Nyitókép: postoj.sk
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »
