Több ezer disznó tetemének bűze terjengett Tiszaföldváron

Több ezer disznó tetemének bűze terjengett Tiszaföldváron

Egy nyilvános, tiszaföldvári Facebook-csoportban közzé is tettek olyan fotókat, amelyeken több tucat disznó teteme látható egy árokban.

A közösségi oldal csoportjában arról írnak, hogy az esetet jelentették a Kormányhivatalnál, ahol már meg is kezdték a kivizsgálást. A Szoljon.hu az ügyben felkereste a megyei rendőrséget is, amely közölte, a megkeresésig nem érkezett bejelentés vagy feljelentés.

Az Index azt írja, a település polgármestere nem tud az ügyről, de szerinte az sem egyértelmű, hogy a fotók hol és mikor készültek.

Hírdetés

A közösségi oldalra feltöltött képeket állítólag egy a város szélén működő sertéstelep egyik volt dolgozója készítette még augusztus 20-án.

A férfi az Indexnek elmondta, a telepen hátul mostanra legalább 3000 disznó tetemét ásták el, amelyet vékony földréteg borít. Ha kiásnák ezeket a gödröket, minden kiderülne. A dögök miatt állítása szerint már a trágyát sem viszik el a telepről azok, akik eddig vitték, mert állati tetemekkel kevert.

Arról is beszámolt, hogy beszélt a tisztifőorvossal is, aki arra kérte, vegye le a képeket, de szerinte teljesen mindegy már, hiszen azok a Facebookon elterjedtek. Azt ígérték neki, hogy rendesen ki fogják vizsgálni a dolgot, de ő ebben nem igazán bízik – írja az Index.

Fotó: Facebook


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »