Bokrok helyett fura járművekből fognak mérni a 30-as tábla huszárok – persze etikusan, ahogy eddig is tették

Bokrok helyett fura járművekből fognak mérni a 30-as tábla huszárok – persze etikusan, ahogy eddig is tették

Nem fogják közzétenni a mérések tervezett helyszínét és "fura" járművekből is mérni fognak – jelentette be az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) közlekedésrendészeti főosztályvezetője pénteken Budapesten.

Óberling József a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: az intézkedés nem azt jelenti, hogy "bokorban megbújva" vagy a "lakott terület kezdetét jelző táblánál" fognak mérni (hát persze hogy nem, eddig sem történt ilyen soha – a szerk.), de nem jelentik be előre az intézkedések helyszínét és idejét, illetve civil személygépkocsik mellett a közlekedők számára "furcsa járművekből" is ellenőriznek. Kérdésre válaszolva hozzátette: ezek lehetnek akár teherautók vagy lassú járművek is.

Mint elmondta: azt tapasztalják, hogy a közlekedők egyre inkább csak akkor tartják be a szabályokat, ha közvetlen rendőri ellenőrzést tapasztalnak. Ennek nyomán, ebben az évben már 398-an haltak meg az ország útjain és ha ez így folytatódik, az elmúlt évek legrosszabb baleseti statisztikájával zárul az esztendő.

Ebben a helyzetben már korábban megkezdték civil autók bevetésével is a közlekedési ellenőrzést. Ennek keretében nemcsak a gyorshajtást szankcionálják, hanem például azt is, ha valaki nem veszi figyelembe a tilos jelzést, vagy szabálytalanul használja a gyorsforgalmi út leállósávját – sorolta Óberling József.

Hírdetés

Azt hazudta: továbbra is etikus módon hajtják végre az ellenőrzéseket. Olyan helyeken, időben és módon koncentrálják a sebesség-ellenőrzéseket, ahogy azt a közlekedés biztonsága megkívánja – fogalmazott az ezredes.

Arról is szólt, hogy ez az eljárás megfelel a nemzetközi, az európai gyakorlatnak.

(MTI nyomán)

Csökkentjük az emberek terheit: egy laza mozdulattal emelte meg az autópályadíjat a kormány

A rendőrök több rejtett eszközzel vadásznának az autósokra a közutakon

Pintér pénzbehajtói civil autókkal kényszerítenek gyorshajtásra – részben el is ismerték


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »