Közel négymillió állampolgár válhat jogfosztottá Indiában, mivel hiányoznak az állampolgárok jegyzékéből.
Hetvenegy évvel India felosztása után és 47 évvel azt követően, hogy a volt Kelet-Pakisztánból Banglades lett, a szubkontinens zavaros földarabolásának egyik öröksége újra kísért az országban. Az állampolgárok nemzeti jegyzékének közzététele által kiváltott válság az indiai Asszám államban 4 millió lakos állampolgárságát – és jövőjét – kérdőjelezi meg, s azzal fenyeget, hogy aláássa a békét a térségben.
1947-ben a távozó britek vallási alapon osztották fel Indiát: létrehoztak egy muszlim államot, Pakisztánt, a muszlim többségű tartományokból India keleti és nyugati részén. 1971-ben a pakisztáni hadsereg brutális népirtási kampánya nyomán tízmillióan menekültek Indiába, Kelet-Pakisztán kivált, és megalakult Banglades.
Amikor India ebben a háborúban győzelmet aratott Pakisztán felett, a menekültek nagy része a frissen függetlenné vált Bangladesbe ment, és azok, akik Indiában maradtak, könnyen asszimilálódtak. A következő években több millió menekült érkezett Bangladesből. A gazdasági nehézségek és a túlnépesedés elől menekültek.
Míg az indiai Nyugat-Bengál államba érkező bevándorlók könnyen beolvadtak a társadalomba, azoknak, akik az északkeleti Asszám államban telepedtek le – tekintettel a nyelvi, kulturális és vallási különbségekre –, sokkal nagyobb kihívásokkal kellett megküzdeniük. A föld és a munkahely elvesztése valós veszély volt, ezért a múlt század ’80-as éveiben a dühös asszámi diákok tömeges tiltakozásokat szerveztek, melyek gyakran erőszakba torkollottak.
Asszám szinte irányíthatatlanná vált. A bengáli muszlim bevándorlócsoportok brutális mészárlásai – az 1983-as összesen 3000 áldozatot követelt, az asszámi Nellie falu és más falvak lakosainak halálával végződött – megmutatták, milyen súlyos a válság. Végül 1985-ben, Radzsiv Gandhi miniszterelnöksége idején, az asszámi egyezmény vetett véget a feszültségnek azzal az ígérettel, hogy mindenkit deportálnak, aki 1971 után illegálisan érkezett ebbe a térségbe Bangladesből.
Könnyebb volt azonban megígérni, mint végrehajtani. A következő években a bíróságoknak mindössze pár ezer illegális bevándorlót sikerült azonosítaniuk, miközben körülbelül 20 millióra becsülték a számukat. Az asszámi egyezmény betartására nem volt konkrét cselekvési terv, ezért a probléma a következő évtizedekre is megmaradt.
2014-ben megválasztották a radikális hindu-nacionalista kormányt, élén Narendra Modival és az Indiai Néppárttal (BJP), és a folyamat újjáéledt. Amikor a bíróság által vezetett és a kormánytámogatást élvező gyakorlat a végéhez közeledett, júliusban egy másik tervezettel álltak elő. Egy olyan listával, melyen azok szerepeltek, akik be tudják bizonyítani, hogy a felmenőik 1971 előtt is asszámiak voltak.
A BJP úgy tesz, mintha ez egy semleges eljárás lenne, közben hangsúlyozza, hogy az egészet a Legfelsőbb Bíróság felügyeli – valójában az „idegenek” azonosítását ünnepli. Ez a lépés egyáltalán nem elfogulatlan, mivel meghatározza, ki birtokolhat földet, ki dolgozhat, és ki szavazhat a Néppárt irányította Asszámban. És lehet az összeírás végső formája bármilyen – még mindig van idő fellebbezni a megállapításai ellen és kijavítani a hibákat –, már most világos, hogy akiket végül kizárnak, túlnyomórészt vagy teljes mértékben bengáli muszlimok lesznek.
Ténylegesen elhangzott, hogy a fő cél a parlamenti választások előtt minél több bengáli muszlimot megfosztani a szavazati jogától. Egy közel 30 milliós államban, ha négymillió állampolgárt megfosztanak a szavazati jogától, az nagymértékben befolyásolja a választások eredményét, merthogy az indiai muszlimok körében a Néppárt támogatottsága gyér. Csakhogy szinte lehetetlen megkülönböztetni a bangladesi muszlimot az indiai bengáli muszlimtól. Egy ilyen lépés jogi következményeit – hogy ilyen sok lakost fosszanak meg a szavazati jogától – még ki kell értékelni, és bírósági eljárások várhatók.
Mindenesetre az összeírásból kimaradt bengáli muszlimok a szavazati jognál többet is veszíthetnek. Néhányan arról beszélnek, hogy Bangladesbe deportálhatják őket. Nincs semmilyen kétoldalú megállapodás a deportálásról, és Banglades egyértelműen fogalmazott: nem vállal felelősséget azokért, akik nem az ő területén tartózkodnak. Indiának nem lehet érdeke, hogy migrációs válságot robbantson ki, vagy ami még rosszabb, deportálásra kényszerítsen Bangladesbe, egy olyan országba, amelyik egyike azon kevés szomszédos országoknak, amellyel a BJP vezette indiai kormány jó kapcsolatot ápol.
Mégis előfordulhat, hogy az összeírásból kimaradt lakosokat elűzik Asszámból – annak ellenére, hogy több mint négy évtizedig éltek ott –, és nem kapnak menedéket. Olyan javaslat is elhangzott, hogy helyezzék el őket ideiglenes táborokban, amíg visszatérhetnek Bangladesbe. Az emberi jogok védelmezői hallani sem akarnak erről a megoldásról, mivel attól tartanak, hogy az a nap soha nem jön el. Még fontosabb kérdés, valóban igazolható-e az, hogy megfosztanak embereket olyan jogoktól, melyeket gyakorolhattak a demokratikus Indiában életük nagy részében.
Az összeírás nyomán keletkezett válság eddig erőszakmentes, de egyre nagyobb a feszültség, így annak a kockázata is nő, hogy erőszak lesz a vége. A kormány nehéz döntések előtt áll. Az 1971 óta tartó probléma kezelésére valóban az 1985-ös egyezmény a legjobb megoldás 2018-ban? Az indiai kormány ignorálhatja-e azok szabadságjogait, akik több mint négy évtizede az országban élnek? Bármennyire dicséretes is az indiai szuverenitás és állampolgárság védelme, vajon ez igazolja-e azt, hogy milliókat taszítanak a teljes bizonytalanságba? Bármit hangoztatnak szenvedélyesen mindkét oldalon, nincsenek egyértelmű válaszok ezekre a kérdésekre. Annyi azonban tisztán látszik, hogy most, amikor már a néppárti többség komoly aggodalomra ad okot, az összeírással kapcsolatban születendő kormányhatározat alakítani fogja a zűrzavaros indiai demokrácia jövőjét – vagy jó, vagy rossz irányba.
© Project Syndicate
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
