Magyarként talán mindannyian egyszerre vagyunk egy kicsit Tiborczok és Tiborcok is, viszont az utóbbi mozgatórúgóinak működését időszerű lenne ismét górcső alá venni. Jó ok erre a jelenlegi, az országra zuhant tespedtség és apátia.
Hiszen Tiborcz (István) útja, döntése szinte teljesen mértékben alátámasztható – és csak ízlés kérdése, hogy ki vállalná be 32 éves korára, hogy milliárdos vagyon felett diszponáljon. Jól döntött akkor, amikor a 2010-es választási győzelem éjszakáján elvitte a rábízott tortát leendő apósának, és minden bizonnyal jól döntött akkor is, amikor vissza/megvásárolta Mészáros Lőrinc gigacégének egyötödét – az Orbán-család számára.
Tiborcz ezt csak elszúrni tudja: ha mondjuk elbukik egy üzletet, vagy összedől egy felújított kastélya, esetleg nem világítanak a LED-lámpái, vagy mondjuk, gyereket csinál a titkárnőjének. De neki ennél minden bizonnyal több esze van, így nem úszhatja meg, hogy örökösként lépjen fel az Orbán-dinasztiában, ha esetleg valamikor megürül a trón.
Ha egy filmen látnánk a vasi fiú szárnyalását, minden hibájával, vélt vagy valós önteltségével, lehet, még szurkolnánk is neki, főleg, ha a szereposztás előtt kapunk valami erkölcsi feloldozást pluszban (vö.: Jordan Belfort történetét A Wall Street farkasa című eposzban – egy kicsit azért mindenki irigykedett rá és viszolygott tőle, egyaránt).
Na, de mi a helyzet Tiborccal?
Ha csak Katona József drámája, a Bánk bán kitalált szereplőjét nézzük, akkor tudjuk, Tiborc úgy kerül bele, és lesz alakítója a történelmi eseményeknek, hogy elmegy lopni a Visegrádi Palotába.
Mert lopásra kényszerül az egykori dicső és remek katona. Idejutott.
És Tiborc egyáltalán nem panaszkodni indult a bánhoz, nem abban gondolkodott, hogy majd az ura (térségi országgyűlési képviselője, a térségi országgyűlési képviselő rokona, stb.) segít rajta, esetleg meghallgatja őt, hanem a jobb megélhetés/a túlélés érdekében hozzá akart jutni a hatalmasok vagyonához.
De lebukott. S szerencséjére nem tömlöc várta, hanem csak ismét kihasználták a szolgalelkűségét.
Az irodalom szerint Tiborcban a szabad ember méltósága a jobbágy alázatával keveredik.
Most minimum 2,8 millióan (mínusz mondjuk 150 ezer, aki jól él a NER-ből), hol méltósággal, hol alázattal követik, ahogy Tiborcz 32 évesen a milliárdosok gondtalan életét éli, és közben esetleg azon csóválják a fejüket, hogy a „magyar királyi pár” Horvátországban eldobott egy kakis pelust, miközben ők nemhogy nyaralni nem mennek, de a busz is csak naponta kétszer fordul a szomszéd faluba, ahol egyáltalán még van körzeti orvos. De muszáj méltóságot mutatniuk, hiszen az ő szavazatuknak köszönheti Tiborcz, hogy Tiborcz lehet.
Meg, ugye még a NER-ben sem lehet 2,8 millió milliárdos. Ebbe is illik beletörődni.
De vajon miért csak akkor találkozhatott ura és hű szolgálója, amikor utóbbinak elfogyott a kenyere? Miért érezte a legutolsó pillanatig is fontosabbnak a saját szabadságánál a szolgaságot Tiborc? Miért nem tűnt fel neki az igazságtalanság? Miért nézte el a korrupciót (igen, akkor is volt), miért fogadta el azt, hogy neki nyomorognia kell, miközben harcolt ezért a rendszerért?
Vajon nem volt senki, aki erről szóljon neki? Vagy volt, csak nem figyelt rá, mert a szolgai hűség kizárta az ellenvélemény befogadását, elismerését?
És vajon találkozhat-e még a valóságban Tiborcz és Tiborc? Lopni menne a szolga, vagy panaszkodni? És vajon volna-e most olyan bán, aki ezért nem vetné őt tömlöcbe?
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »
