Sok topvezető még akkor sem vonul vissza, ha egyébként simán megtehetné. Otthon lábat lógatni ciki, dolgozni viszont trendi. Ráadásul még jól is esik.
Niki Laudának ennyi elég lett volna a munkából mára, de ez végeredményben mindegy is. Még Hamburgba kell repülnie, hogy a Lufthansával tárgyaljon. Menet közben ad egy interjút az osztrák televíziónak, amelyben rutinosan eldarálja az érveit, aztán beszáll a magánrepülőgépébe, egy Bombardier Globalba. Vele tart az ügyvédje és két menedzsere, akik a Niki Airline-t irányítanák – már ha egyáltalán övé lesz a cég. A repülőt ezúttal is Lauda vezeti, a többiek belehuppannak a szürke bőrfotelekbe. Az ügyvéd kioszt egy papírt a benyújtandó ajánlat vázlatával, majd kávéval és szalámis szendviccsel kínálja a többieket. Valamit adni kell a dolgozóknak.
2018. január 16., kedd van. Néhány nappal korábban csődeljárás indult a Niki ellen. A légitársaság a roncshalmazzá vált Air Berlinhez tartozott, s most harmadszor próbálják eladni. Először a német Lufthansa, majd a spanyol Vueling vitte volna a céget, de a bíróság mindig új eljárás mellett döntött. Most tehát megint „nyílt a meccs”. Lauda, aki 2003-ban alapította a Nikit, a korábbi két csődeljárás során is pályázott, de szerinte a felszámolók nem akarták őt. Mindenki ellene van. Az üzemi tanács terrorizál, a cégvezetés pedig nem engedte bepillantani az üzleti számokba.
Minél nagyobb az ellenszél, annál inkább nekifeszülök
– mondja. Hiába, ő mindig is ilyen volt. Niki Lauda februárban töltötte be a 69. évét. Háromszoros Forma– 1-es világbajnok. Egyszer majdnem bennégett az autójában, de hat héttel később már ismét versenyzett.
Küzdő típus – nemcsak a sportban, hanem az üzletben is. Első légitársaságának, a Lauda Airnek 1991-ben lezuhant egy gépe Thaiföldön, 223-an vesztették életüket. Lauda azonban innen is felállt, és tíz év múlva jó áron adta el a céget. Csakúgy, mint később az Air Berlinnek a Nikit. Kőgazdag, és van egy gyönyörű felesége, már a második. Ha akarná, egész évben süttethetné a hasát ibizai birtokán. Ő azonban inkább felszámolókkal és az üzemi tanáccsal viaskodik. „A legrosszabb dolog az unalom” – vallja. Szabadon dönthet arról, hogy mit csinál, és ezt a szabadságot ki is használja: „Minden őrültséget megteszek, ami eszembe jut.” 2018. január 22., hétfő: a hitelezők 15 órán át tárgyalnak a vevőjelöltekkel. Hajnali öt órakor végül eldől, hogy Lauda visszakapja a Nikit. Negyvenhétmillió eurót ígér érte, amit saját zsebből áll majd. Gyorsabb ez így, mint ha nekiállna partnert keresgélni. Ő pedig tudja, mi az a gyorsaság.
Niki Lauda 69 évesen visszavásárolja a cégét, a 80 éves Roland Berger átveszi a becsődölt Alno konyhabútorgyártót, a 82 esztendős Luciano Benetton pedig még egyszer visszatér, hogy segítsen szanálni legendás divatcégét. Azt mondja, az üzleteik ma már olyanok, mintha „a kommunista Lengyelországban” lennének, és ezt nem nézheti tétlenül. Ott van még a napkirály, a SolarWorld napelemipari céget megalapító Frank Asbeck, és persze a bizniszpunk Richard Branson, a Virgin-csoport vezetője. Ők egyszerűen nem tudják abbahagyni.
A 67 éves brit vállalkozó egy kis lemezkiadóból csinált 22 milliárd dolláros óriáskonszernt.
Ő kelt át a leggyorsabban az Atlanti-óceánon – előbb hajóval, majd hőlégballonnal –, és ő szelte át sárkányszörffel a La Manche csatornát. Még aggastyánként is az égbe vágyik: a Virgin Galactickal turistákat fuvarozna az űrbe, jövőre pedig ő maga is részt venne egy űrtúrán.
Persze nemcsak a nagy öregek nem tudják letenni a lantot, hanem a húszasharmincas startupkirályok sem. Bár már fiatalkorukban multimilliárdosok lettek, mégis tovább dolgoznak. Aki eladja a cégét és visszavonul, azt ebben a közegben lenézik. A 90-es évek nagy álma, a nyugdíjba vonulás ötvenévesen ma már ciki. Inkább futtassunk fel még egy céget! Aztán még egyet! Ha összejött egy deal, már készüljünk is a következőre! Nem a birtoklás a lényeg, hanem a cselekvés. Nem a pénz tesz boldoggá, hanem az üzlet. Az új mottó: „Dolgozz keményen, és maradj is kemény!”
A buzgóság fővárosa Berlin, amely tele van olyan fiatal vállalkozókkal, akiknek nem is kellene dolgozniuk.
Ferry Heilemann például már 25 évesen bebiztosította a jövőjét a bátyjával együtt: a DailyDeal utalványokat kínáló online portált 114 millió euróért adták el a Google-nak. A szerződést egy pénteki napon írták alá. Este megünnepelték, hétfőn már megint bent ültek az irodában. Ferry a pénzből végül vásárolt egy Porsche 4S Cabriót, bátyja kiköltözött a koleszből, fél év múlva pedig még nyaralni is elmentek. Egy pillanatra sem merült fel azonban, hogy kiszálljanak az üzletből. „Akkor azt gondoltuk, a Google segítségével futtathatjuk fel igazán a céget” – mondja Ferry.
Az amerikai keresőóriás azonban szűk két év alatt megunta a startupot, és be akarta zárni. Ezt a testvérek nem hagyták, visszavásárolták a céget, és ezzel visszakapták vállalkozói szabadságukat. Két évvel később azonban megint túladtak rajta. Ferry ki akart törni Berlinből, az irodai életből, és egy hátizsákkal beutazta Latin-Amerikát. A MacBookját azért magával vitte, s már útközben elkezdte építgetni új cégét, a FreightHub logisztikai szolgáltatót. Néha nyolc-tíz órát gubbasztott a számítógép előtt a hotelben. „Szeretem megvalósítani a dolgokat – mondja. – Akkor vagyok igazán elégedett, ha látom, hogy haladok.” Nekikezd valaminek, és megvalósítja, aztán nekikezd valami újnak, és azt is véghezviszi. „Ez annyira beszippantja az embert, hogy mindig tovább csinálja” – magyarázza. Olyan ez, mint a függőség. A FreightHubnak ma már nyolcvan dolgozója van, és folyamatosan terjeszkedik. Hosszú távú befektetés, mindig foglalkozni kell vele – mondja Ferry. A Porschéjét amúgy már eladta, mert alig használta.
Christian Reber szintén tudja, mi az a függőség. A 31 éves cégalapító – tornacipő, szövetnadrág, 30 eurós Uniqlo pulcsi – mindig is a startup szcéna csodabogara volt, amikor pedig eladta a Wunderlist tennivalók appot kifejlesztő, sorozatban harmadik cégét a Microsoftnak, hirtelen hős lett. Bennfentesek szerint 150 millió euró ütötte a markát, s övé maradt a vállalat 19 százaléka. Ennek ellenére nem akar visszavonulni, sőt, elkezdte felépíteni negyedik vállalatát: új berlini irodájában már össze is csavarozta az IKEA-asztalokat.
Nagyon király megint belevágni valamibe
– meséli. Reber már családapa, van egy birtoka Mallorcán, a szülei pedig a segítségével mehettek idő előtt nyugdíjba. Neki ilyesmi eszébe sem jut: az ő élete akkor teljes, ha cégeket épít. A 150 milliós dealt egyébként soha nem ünnepelte meg. Azt mondja, akkor nagyon kimerült volt, és bár egyedül döntött az eladásról, mégis úgy érezte, hogy egy (fizikailag) gyenge pillanatában elszakították tőle a cégét. Vereségként élte meg az üzletet, a Wunderlistet ugyanis mindig többnek szánta szimpla to-do alkalmazásnál. Abból a pénzből most egy olyan új céget épít Pitch néven, amely éppen a Microsoft PowerPointjának teremtene konkurenciát. A Pitch azonban nem egy átlagos startup, ezt az is sejteti, hogy az udvaron két Tesla áll. Reber sem akar már állandóan az üzlettel foglalkozni: inkább hetente négyszer sportol, és próbálja mindennap öt órakor befejezni a munkát. Persze csak addig ilyen laza, amíg nyerésre áll.
Jean-Remy von Mattnak viszont esze ágában sincs kiszállni a cégéből. A 65 éves vezető 27 évvel ezelőtt alapította meg a Jung von Matt reklámügynökséget, amely azóta kultikus hírnévre tett szert, 2010-ben Cannes-ban pedig elnyerte a legjobb független ügynökségnek járó díjat. A JvM anno szexi szlogenekkel hódított, azóta azonban nagyot változott a világ: az ügyfelek ma már a Google, a Facebook és az Amazon algoritmusait lesik, miközben 18 éves véleményvezérek adják meg a hangot. Úgy tűnik tehát, hogy a Von Matthoz hasonló zseniális csábítók ideje lejárt. Az 1200 fős ügynökségben ő az egyetlen, aki már elmúlt hatvan. Miért nem vonul vissza? – kérdezik a szakmában. Erre általában azt válaszolja,
még nem talált magánál jobbat,
és addig marad, amíg hasznos a cégnek. Márpedig egyelőre hasznos, hiszen neki neve van: könnyen eléri a cégvezéreket, a legfontosabb vevőkkel pedig továbbra is személyesen találkozik. „Még mindig ő a mi rock ’n’ roll arcunk” – mondja az egyik vezetője. Az ügynökség az élete: naponta bejár az irodába, és minden fontos döntésben benne van. Aki pedig nem felel meg neki, annak mennie kell. Állandó jelenlétének azonban hátrányai is vannak: még ma is dominálja az üzletet, ő a pótolhatatlan nagyvezér, akinek még utódja sincs kijelölve. Minek is lenne, hiszen ott van ő.
Más vezetők azért nem vonulnak vissza, mert nem tudják megemészteni a sikertelenséget. A német zöldenergia úttörője, az egykori napkirály, Frank Asbeck már másodszor ment csődbe, mégis újrakezdi, ráadásul gyakorlatilag a régi cégnévvel: SolarWorld Industries. Asbeck társalapítója volt a német Zöldek pártnak. Tud sármos és vicces lenni, hallgat a megérzéseire, mások tanácsaira viszont már kevésbé. Hitelezőinek adóssághegyet hagyott hátra.
Az 1998-ban alapított SolarWorldöt egy évvel később már tőzsdére vitte, és a világ egyik legnagyobb napelemipari cégévé fejlesztette. Piaci értéke elérte az ötmilliárd eurót. Aztán jöttek a kínaiak – mondja Asbeck –, akik dömpingáraikkal tönkretették a vállalatot. Iparági szakértők szerint azonban nem lehet mindent a távol-keleti konkurenciára fogni: a SolarWorld nem volt elég innovatív, túl magas költségekkel dolgozott, és túl kényelmessé tették az állami szubvenciók. 2013-ban jött az első csőd, amelyből Asbeck egy új befektető segítségével felállt. Tavaly májusban, miután elvesztett egy 800 millió dolláros pert a tengerentúlon, ismét bebukott a cég. Asbeck azonban most sem adta fel, és a csődvagyonból visszavásárolta két németországi gyárát. Azért csinálja tovább, mert végre nyerni akar.
Eközben Ekkehard Streletzki betonból és üvegből épít „szobrot” Berlin közepén.
Ha elkészül, 175 méterével az Estrel Tower lesz a német főváros legmagasabb épülete és – reményei szerint – Berlin új jelképe. A 77 éves, ősz hajú vállalkozónak nem ez lenne az első rekordja: övé a berlini Estrel, Európa legnagyobb hotelje és kongresszusi központja. „A méret nagyon fontos” – mondja. Láthatóan elégedett az alkotásával, és élvezettel vezet körbe labirintusszerű birodalmában. A szobákat és az átriumot nemrég újították fel 19 millió euróból, a műalkotásokat a felesége választotta ki. A hotelben – Las Vegas-i mintára – még egy koncertterem is van, ahol sztárok lépnek fel. Streletzki a hatvanas években Szaúd-Arábiában és Iránban tervezett toronyházakat és bevásárlóközpontokat, a vasfüggöny lebontásakor pedig féláron kínálta szobáit gigantikus berlini szállodájában. Az új toronyban 814 szoba és egy kongresszusi terem lesz, a beruházás összértéke 500 millió euró. A projektet ő maga felügyeli. „Én az építőiparból jövök. A bélyeggyűjtés nekem unalmas” – mondja.
Nem tudnak nemet mondani Lauda, Von Matt és társai nem akarnak leállni, hiszen saját birodalmukat építették fel. De olykor azok sem vonulnak vissza, akik egész életükben „csak” alkalmazottak voltak. Gerhard Cromme egykor a Thyssenkrupp acélipari óriást vezette, most pedig az Auto1 online használtautó-kereskedés felügyelőbizottságának az elnöke. „Mindenki azt csinálja, amit szeret” – magyarázza a 75 éves üzletember. A zene, a sport, az ókori tudományok nem igazán érdeklik. Az új, digitális világ annál inkább. Lenyűgözi a fiatalok dinamizmusa, elkötelezettsége – a fanatizmus, amivel évekig dolgoznak egy ötleten, hogy az egyszer majd nagyot szóljon. Ő a tapasztalatával, az áttekintőképességével, a belső nyugalmával, a lényeglátásával, a kapcsolataival segíti őket. Időskorára azért ő is lazább lett: már nem jár be fél nyolcra az irodába, többet olvas és utazik, gyakrabban jár színházba, mint korábban.
A legendás tanácsadó, Roland Berger is csupán a cégének intett búcsút, az üzletnek nem. Legutóbb többedmagával alapított egy bankot, és megmentette a becsődölt konyhabútorgyártót, az Alnót. „Ez csak úgy jött” – állítja. Nem tudott nemet mondani. A 80 éves üzletember szerint két oka van annak, hogy manapság senki sem akar nyugdíjba menni. Egyrészt hatalmas igény van tapasztalt vezetőkre, és nem csak a felügyelőbizottságokban. Másrészt nagyon jól megfizetik őket.
Ne áltassuk magunkat. Hiába milliomos valaki, ha nincs többé rendszeres havi bevétele, akkor nagy dolgokat nem engedhet meg magának
– mondja Roland Berger.
Niki Lauda minden reggel fél hatkor kel. Most már muszáj: márciusban a Ryanair segítségével elindította új légitársaságát, a LaudaMotiont. A cégben az ír fapados 25 százalékos tulajdonrészt szerzett, amit fokozatosan 75 százalékra fog növelni. Lauda minden részletre figyel, mindent józanul kiszámol. Érzelgősségnek helye nincs. Magát a Niki márkát meg sem vásárolta, a Lauda név neki elég. „Az »egész Niki-balhé« pont belefért a naptáramba” – mondja az egykori autóversenyző, akinek még ma is 10 százalékos tulajdonrésze van a Mercedes Forma–1-es csapatában. Március 20-án felszállt az első LaudaMotion-járat, néhány nappal később pedig elindult a Forma–1-es szezon. Ezután nem is lett volna ideje egy ilyen mentőakcióra. Végtére is nem nyugdíjas.
A cikk a Manager Magazin júniusi számában jelent meg
(Munkamániás főnökök)
Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »
