A „wind walking”, azaz a szárnyas séta a repülés hajnalának egyik őrült, ám annál felkapottabb mutatványa volt. A Vintage Everyday által összegyűjtött, 1920-as években készült képeket nézegetve rögtön felmerülhet az olvasóban a kérdés: volt valamilyen biztosíték, amely védte a pilótafülkéből kisétáló, kiugró, leereszkedő, a szárnyakon ülő vagy éppen teniszező embereket? A válasz pedig az, hogy olykor igen, ám a következő fotókon (és úgy általában az 1920-as években) nem.
A legkorábbi ismert wind walkingezésre 1911-ben került sor, amikor Samuel Franklin Cody ezredes által tervezett biplánból kimászott a szárnyakra a 26 éves Ormer Locklear. A cél ekkor még nem a szórakoztatás volt, hanem hogy bemutassák a repülőgép stabilitását, vagyis hogy akkor sem történik semmi gond, ha a középvonaltól számítva több mint három méterre kisétál az utas a szárnyra. Egy másik történet szerint Ormer valójában az első világháború éveiben azért ment ki a szárnyakra, hogy egy mechanikai problémát hozzon helyre.
Az biztos, hogy 1918. november 8-án Locklear a Texas állambeli Barron Field közelében, hatalmas nézősereg előtt már a szórakoztatás miatt mutatta meg bátorságát, és helyezte át székhelyét a szárnyakra. Ez beindította a lavinát, és számos fenegyerek lépett fel hasonló mutatványokkal.
A nagyérdemű mulattatása mellett gyakorlati haszna is lett a wind walkingnak, ugyanis mindez lehetővé tette a levegőben történő tankolást, aminek köszönhetően sorra dőltek a repülés távolsági rekordjai.
Habár a nagy úttörő, Ormer Locklear 1920-ban egy baleset következtében meghalt, a show folytatódott. A mutatványosok már nem csupán kimásztak a szárnyra és onnan integettek, hanem szó szerint sétáltak a lemezeken, teniszetek, kézen álltak, leereszkedtek a kerekekig vagy a Mission Impossible-filmek látványvilágát megszégyenít módon szálltak át a mozgó repülőgépről autóra, vonatra vagy akár hajóra is.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
