„Az öregnek tiszteletet, a fiatalnak utat adj.” (Tatár közmondás)
A kezed, minden testvéri – vita előtt a szíveden legyen!
Kotogu regéi betöltötték az egész gyermekkoromat. Legelőbb azt gondolná az ember, hogy csupán a történelembe való jártasságot szereztem a vele való „tanórákon”, de ha felnőtt ésszel utána gondolok; tanításai, erkölcsi és mentális útmutatásokként is megállották a helyüket!
Az öreg kun mondáinak szövése, okításainak következetessége a neveltetésem tudatos részévé vált, s meghatározták egész eddigi életemet. Talán furcsa hallani, de a legnagyobb tanításokat nem a főiskolai katedrán kaptam, hanem a mi fogalmaink szerint, hat elemit végzett idős férfitól.
Visszatekintve – ma már tudom – ő vált a nagyapámmá, a Don-folyónál hősként elesett helyett…
Kotogu már régen a Hadak Útján jár, ott voltam az orgoványi ravatalán. Gyerek voltam még és nem értettem az idősek beszédét. Kun süveg került a temetés alatt a fejemre, s a szeretet virágja, kun tulipán a kezembe.
Rég volt. talán igaz sem volt…
Amikor az égen villámok járnak az éjszakában, még ma is sokszor eszembe jut az idős barátom, s az a kor, amely örökre elmúlt. Ilyenkor térnek vissza az emlékeimbe Kotogu mondái és az a megmagyarázhatatlan ősi érzés, amelyet csak a puszta emberei ismerhetnek.
Kotogu a földre terítette le a subáját, majd rajta hellyel kínált. Fejet hajtottam a nálam idősebb előtt és neki kínáltam az első falatot a nagymamám által küldött ételből. Ő csak bólintott és átadta csontnyelű pásztorbicskáját, hogy megszegjem az árpacipót. Nagy tisztesség volt ez egy 8-9 éves fiúnak, a feléje való feltétlen tiszteletem okán, felnőttszámba vett engem, a taknyost. Zavaromat látva megsimogatta kócos kobakomat és szelíden mondta:
– Az öregtől a fiatal okosodik, míg a fiatal korosodik. Mögöttem sok esztendő, sok tapasztalat van, előtted sok-sok idő. Ami összeköt bennünket, az a vérünk és az, hogy szeretjük és tiszteljük egymást. S itt biza’ nem a kor számít, hanem, ami itt belül lakozik!
A meggyújtott kis tüzünk fényében néztem gyönyörű barnára cserzett arcát, ferde hasított szemeit, és kérges kezét, amellyel a szívére mutatott. Nem szóltam. Nem is tudtam, csak magam is a szívemre mutattam. Ekkor és így kezdett bele Kotogu az aznapi, nekem szánt történetébe:
…nincsen annál fájdalmasabb, amikor testvér feszül testvérnek, főként úgy, hogy mindkettőjüket megvezeti az igazi ellenség…
Az Úr 1097. évében a rusz fejedelmek nem egyeztek Bölcs Jaroszláv halála után, a kijevi fejedelem, Szvjatopolk a magyar király segítségét kérte, míg a vólhíniai Dávid mellé a kunok álltak. Végül a ruszok urai hátra vonultak, s valójában a magyarok és a kunok harcoltak meg helyettük.
A kunok seregét Bonyak, Tunopa és Monok vezette, míg a magyar hadakat, maga Kálmán király. Az összecsapás előtti hajnalon a kun fővezér, Bonyak kiment az erdőbe és ősi kun-szokás szerint a farkasokat hívta erős farkasüvöltéssel. A sűrű minden farkasa egyként válaszolt neki. Mikoron a vezér táborába visszatért, Dávidot szólította:
– Holnap legyőzzük a magyarokat, a farkasok velünk vannak!
Így is történt. Még pediglen úgy győzedelmeskedtek a kunok a magyarok felett, ahogyan a magyarok tették egykoron, minden ellenségük felett. Nyílzáport zúdítottak a magyarokra, majd megfutottak, maguk után csalva üldözőiket. A szétnyíló hungarus sereg közé ekkor beékelődött Bonyak és Tunopa két hadrendje és megosztotta Kálmán király seregét. Maga a király is csak úgy tudott megmenekülni, hogy nemesei élőfalként védve kimenekítették a csata hevéből.
Azt mesélték az öregapám idejében, hogy ilyen győzelmet nem látott még a világ. Sírt a vesztes és sírt a győztes is.
S a végén a ruszok nevettek egyedül…
Ahogyan vége lett Kotogu történetének a mi szemünk is megtelt könnyel.
Mint a szkítákkal, hunokkal, avarokkal, most a kunokkal és magyarokkal osztottak meg bennünket.
A tábortűz lassan kihunyt. Ekkor vettem észre, hogy mind az én kezem, mind az öreg keze – az egész rege alatt a szívünkön maradt.
A Teremtő Jóisten áldja meg Kotogu emlékét, és adjon egységet a magyarnak, kunnak, palócnak, székelynek, besenyőnek s minden nemzetségnek, mely a Kárpát-medence területén az ősi erkölcs szerint él!
A kezed legyen a szíveden!
(Zetényi-Csukás Ferenc)
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)
Forrás:internetfigyelo.wordpress.com
Tovább a cikkre »
