Hárompercenként fertőződik meg HIV-vírussal egy fiatal lány

A legtöbb országban a lányok túl korán kezdik a nemi életet, sokakat idősebb férfiakkal való szexre kényszerítik.

Az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) az amszterdami AIDS-világkonferencián szerdán közölte, hogy a 15-19 éves korosztályban óránként harmincan kapják el az ADIS vírusát, kétharmadrészt lányok.

– mondta Henrietta Fore, az UNICEF főigazgatója.

Az ENSZ-szervezet szerint az alacsonyabb társadalmi státus a fő oka, hogy az AIDS-járvány leginkább a fiatal nőket sújtja.

a függelmi viszonyok miatt a kamaszlányok egy részének lehetősége sincs nemet mondani a kockázatos szexuális érintkezésre, emellett hiányzik a bizalmas tanácsadás és a szűrővizsgálat lehetősége is” – sorolta az okokat a főigazgató.

Hírdetés

A világon hárommillió 19 évesnél fiatalabb személy él az AIDS vírusával, csaknem kétharmaduk a 10-19 év közötti korosztályból kerül ki. 2010 óta csaknem minden korosztályban folyamatosan csökken az AIDS okozta halálozás, kivéve az idősebb kamaszokat, a 15-19 éveseket, akik körében stagnál az elhalálozások száma.

Tavaly 130 ezer gyermek vagy 19 évesnél fiatalabb tinédzser halt meg AIDS-ben a világon, 430 ezren újonnan fertőződtek meg egy év alatt.

Főleg a fejlődő országokban emelkedik a gyermekek és serdülők aránya a HIV-vel élők körében. Tíz HIV-fertőzött gyermek közül kilenc már Afrikában él.

A világon 37 millió ember fertőződött meg a gyógyíthatatlan – bár kezelhető – HIV-vírussal. A UNAIDS ENSZ-szervezet szerint a járvány kényes ponthoz érkezett, ahol emelkedik a kezeltek száma és csökken a halálozás, ugyanakkor magas az új fertőzések száma.

 


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »