Kezdjük a legegyszerűbbel! A legjobb csapat nyerte a vb-t?
Szerintem igen. A világbajnokságot megelőzően is elmondtam, a franciák lehetnek azok, akik odaérhetnek a végső győzelemre, mert nekik van a leghosszabb kispadjuk, és olyan kerettel rendelkeznek, hogy akár két aranyesélyes csapatot is ki tudnának állítani. Sőt, a Didier Deschamps keretéből kimaradt futballistákból is összeállíthatnánk egy erős csapatot. Viszont annak egy picit jobban örültem volna, ha a belgák játsszák a döntőt. Szurkoltam nekik, hogy az a munka, amit az elmúlt években elvégeztek, eredményekben is megmutatkozzon.
Tényleg nagyon kompakt focit mutattak be a vb-n, amikor védekezni kellett, abban voltak profik, amikor pedig támadtak, akkor gólokat szereztek. S ha ehhez hozzávesszük, hogy a franciáké volt a második legfiatalabb keret, ebből egy francia-korszak következtethetünk?
A francia válogatott már jó ideje eljut a világversenyek finiséig, de az látható, hogy ezzel a kerettel hosszútávon számolhatnak.
Sokak szerint azért is nyerhetett ez a csapat, mert Deschamps vissza tudott venni a sztárjátékosai arcából. Talán ezért is érhette az a vád őket, hogy nem nyújtottak emlékezetes alakítást. A totális csapategység a feltétele a sikernek a modern fociban?
Azért egy hosszan tartó jó sorozat is kell ahhoz, hogy valakiből világbajnok legyen. A franciák játékáról lehet polemizálni, de azt nem lehet elvitatni tőlük, hogy minden meccsre tökéletesen felkészültek. Például mind a 4 döntőben szerzett gól a horvát kapus, Danijel Subasic jobb kezére érkezett. Nem véletlenül lőtték azt a sarkot, hiszen az elődöntőben pont a jobb lába sérült meg. Manapság olyan elemzőrendszerek állnak a szakemberek rendelkezésére, amelyekkel centiméterről centiméterre kielemezhetik az ellenfél mozgását, gyenge pontjait. Mondok még egy példát, Az angolok Kolumbia elleni tizenegyespárbaja után a stáb elárulta, hogy a videóelemző ötből négy dél-amerikai játékos tizenegyesrúgásának az irányát előre megmondta, Jordan Pickford tudta melyik irányba kell vetődnie. Ilyen nüanszokon múlnak a sikerek, viszont a csapatok fejlődését pozitív irányba tereli.
Sőt, most már a bírónak is volt videója.
Én egy picit régimódi vagyok, vagy mondjuk úgy, más korban játszottam, de nekem nem annyira tetszik ez a sok játékmegszakítás.
A videóbíróval eltűnt egy klasszikus hibafaktor, ami után lehet, hogy szidták 10 percig a bíró édesanyját, de a játékvezetői tévedés a játék része volt.
Persze a másik oldalon ott van, hogy videóbíró nélkül minden harmadik játékvezetői ítélet kifogásolható volt, addig a videóbíróval csak minden kilencedik. Hibák így is vannak, emlékezzünk a Németország-Svédország meccsre, amikor egy szabad szemmel is látható 11-est nem adtak meg a svédeknek, és még csak vissza sem nézték az esetet. Az sem tetszett, hogy a játékvezetők eltolták magukról a felelősséget azzal, hogy sok esetben nem hoztak ítéletet a pályán, és arra vártak, hogy esetleg percekkel később jelezzen a videóbíró.
És Kylian Mbappé teljesítménye mennyire lehet egy új korszak kezdete? Úgy értem, hogy ő nem cselezte végig a pályát, nem passzolt százszor egy meccsen, viszont olyan sebességgel játszott, olyan fizikummal rendelkezik, amely még az Ön korában sem volt elvárható egy focistától.
Már régóta ebbe az irányba halad a futball, még ha ezt itthon nem is akarjuk észrevenni. Amikor ’98-ban kikerültem Németországba, már akkor is a sebesség és a dinamika volt a legnagyobb különbség a magyar és a nemzetközi futball között. Kaiserslauternben 1-1,5 hónapot kellett külön edzenem, hogy azt a tempót, ami a gondolati gyorsaságban is megnyilvánul, átvegyem.
Amikor Dárdai Palival, Király Gabival, Lisztes Krisztiánnal hazajöttünk Németországból a válogatott összetartásaira, az edzésen – nagyképűség nélkül mondhatom -, hogy egy picit szórakozhattunk, mert annyival gyorsabban járattuk a labdát azokkal szemben, akiknek nem volt szerencséjük külföldre igazolni.
A 2000-es években sok fiatal játékosnak segítettem Angliába kijutni, így volt szerencsém több sztárcsapat scoutjaival szoros kapcsolatot kialakítani. A Chelsea megfigyelője például elmondta, hogy náluk az elsődleges szempont a gyorsaság, mert azt egy bizonyos kor után már képtelenség fejleszteni. Ezért fiatalon is már versenylovakat keresnek tulajdonképpen. Ezt láthattuk a francia válogatottnál is. De Mbappé a kimagasló gyorsasága mellett technikailag is a topon van.
Klasszikus anekdota: amikor Halmosi Péter visszatért Angliából a Haladásba, Verebes Józsi bácsi űrlénynek nevezte, mert a pálya egész oldalát bejátszotta.
Magyarországon az is tévesen van berögzülve, hogy mit jelent az, hogy valaki technikás játékos. Nálunk még mindig az a kép él, hogy az a spíler, aki helyben húzogatja a labdát, vagy megállítja azt a fülén, biciklicseleket csinál. Valójában a labdarúgás nyelvén azt jelenti, hogy valaki technikás, ha egy játékos ekkora sebességgel át tudja úgy venni a labdát, hogy helyzetbe kerüljön. Ahhoz hogy versenyben legyünk a vb-n szereplő nemzetekkel, át kell vennünk ezeket a szempontokat. Hiszen ma már arról beszélgetünk, hogy a luxemburgi bajnokkal játszik a magyar bajnok ki-ki meccset.
Térjünk vissza a vb-döntőhöz. Horvátország a mi kutyánk kölyke, ennek ellenére vb-döntőt játszott. Mi a titkuk?
A szövetségi kapitányuk, Zlatko Dalic fogalmazta meg a legjobban, hogy a szenvedély, a küzdeni tudás, és a legminimálisabb esély megragadása jellemezte őket. Az egy hihetetlen produktum egy ilyen kis országtól, hogy úgy jutottak be a vb-döntőbe, hogy háromszor is 120 percet kellett játszaniuk. Ez egy nagyon szerethető történet volt…, a szerethető válogatott ez volt.
De gondolom, a küzdeni tudás önmagában kevés, hogy valaki vb-döntőt játsszon, szükség van egy szakmai háttérre is.
Nem is lehet összehasonlítani a magyarokat és a horvátok, ha azt nézzük, hogy Horvátország hány játékosa játszik külföldön, és milyen csapatokban nyújtanak meghatározó teljesítményt. És egy ilyen szereplés után ez a szám csak növekedni fog. Olyan merítési lehetőségük van, aminek az utoléréséhez kevés az a 2-3 év, amit Orbán Viktor miniszterelnök kijelölt. Nagyon-nagyon le vagyunk maradva.
Viszont azért abban hinni szeretnék, hogy Magyarországon is vannak még tehetségek, abban viszont már kevésbé hiszek, hogy megfelelő hazánkban az utánpótlás-rendszer ahhoz, hogy horvát szintű tehetségeket neveljenek ki, ezért látom sötétebben a jövőt.
Mindig bedobnak ugyan egy-egy nevet, most éppen Szoboszlai Dominikét, és mindig akad néhány tehetséges 17 éves, de azt ne felejtsük el, hogy ilyenkor is két-három fiatalról beszélünk. Ahhoz, hogy megközelítsük a horvát szintet, akkor zsigerből kellene mondani 30 ilyen kaliberű fiatalt. Ami viszont nincsen. Hiába lesz most olyan szövetségi kapitány Marco Rossi személyében, aki ismeri a magyar labdarúgást, hogyha nincs kiből válogatnia. Neki is az a 15-20 játékos áll a rendelkezésére, akik szerintem nem képviselnek már európai középszintet.
Belgiumból is egy tudatos építkezés után lett szerintem a világ egyik legjobb csapata. Nemcsak baromi jó játékkal rukkoltak elő, de megvan bennük a kellő önbizalom is. Például simán bevállalták Brazíliát is.
A belga keretben 12 Premier League játékos játszik, nemcsak kimagasló tudású focisták, de fizikailag is erősek. Ők adják a belga futballját alapját. Bár nem fognak soha spanyolos tikitakát játszani, de Romelu Lukaku ellen védekezni akkor sem lesz egyszerű, ha éppen nem lő gólt.
Eden Hazard saját magának vindikálta az aranylabdát. Igaza volt?
Nehéz eldönteni. Luka Modric ugyan elvitte a csapatot a döntőig, és vezére is volt a horvátoknak, Hazard viszont nemcsak vezéregyéniség volt, de gólokkal, gólpasszokkal is párosult a teljesítménye. Ha így nézzük a dolgokat, akkor lehet nálam egy picit a belga felé dőlne a mérleg nyelve.
Számomra nagyobb meglepetés volt, hogy az angolok bejutottak a négy közé, minthogy a horvátok vb-döntőt játszanak. Bár az is igaz, hogy több korosztályuk nyert az utóbbi időben világbajnokságot. De nevek alapján ennél eddig csak jobb angol csapatot láttam. Nincsen se Beckham, se Shearer.
Három utánpótlástornát nyertek az angolok, világbajnokok u17-ben, u20-ban, ami azt mutatja, hogy hihetetlen fejlődésen ment keresztül az angol foci. Már nem külföldiekre épül a klubfutballjuk sem. Egyébként előzetesen én se vártam őket a negyeddöntőbe, viszont jó érzékkel választották ki, hogy melyik ágra kerüljenek, az első komolyabb ellenféllel az elődöntőben találkoztak. Az angol csapatban viszont megvan a tudás, vannak olyan játékosaik, akik a nemzetközi kupákban is folyamatosan játszanak, és kimagasló teljesítményt nyújtanak. Ezekben a fiatalokban sok van. Ami viszont a torna végén látszott, hogy most még nem volt olyan játékosuk, aki hozta volna azt a kis különbséget, amit a belgáknál Hazard, Kevin De Bruyne jelentett. Harry Kane egyedül ehhez kevés volt.
Mit tanultak az angolok a futballról?
Ha megnézzük azokat a játékosokat, akik már odaértek a válogatottba, vagy az utánuk érkező fiatalokat, láthatjuk, az alapanyag azért náluk is adott. Említhetném például Phil Foddent a Manchester Cityből. Az angol fiatalok gyorsak, és hihetetlen technikával rendelkeznek, az utánpótlásban egy szisztematikus munka kezdődött el, s az angol futballba ömlő rengeteg pénzből sok jut a fiatalok képzésére.
A legjobb utánpótlás rendszer szerintem Angliában van kiépítve, nagyon sok játékost termelnek a felnőttfutball számára. Olyan jól működnek ezek az akadémiák, hogy az onnan kikerülő 17-18 éves fiatalok már képesek arra, hogy a felnőtt csapatokban játszanak.
Ezzel szemben Magyarországon, ahol nem is ezen a szinten termelünk, nem is ilyen termékek jönnek le a futószalagról, még a 20 éves játékosok nagy része is alkalmatlan arra, hogy felnőttcsapatban focizzon.
Szerintem kiöli a teljesítménykényszert a magyar fiatalok kötelező kvótaszerű szerepeltetése.
Azt én sem tartom jó dolognak, hogy megpróbáljuk bebizonyítani, hogy a hazai akadémiák jól működnek, ugyanakkor az sem jó, ha különböző szabályokkal megerőszakoljuk a rendszert, és meghatározzuk, hogy hol, mennyi fiatalnak kell játszania. Hiszek abban, hogy nincs olyan hülye edző még Magyarországon sem, akinél ott kopogtatnak az öltöző ajtaján a 17-18 éves kiváló tudású fiatalok, ám ő nem rakja be őket a csapatba. Valószínűleg azért nem kerülnek be a csapatba, mert nincsenek nagy számban ilyen játékosok, sőt, még kis számban sem.
Magyarul, nem valószínű, hogy az akadémiákról megfelelő számban kerülnek ki olyan játékosok, akik készen állnának a felnőttcsapatra. Ezt ki kell mondani. Ha pedig nem olyan a képzés, akkor meg kell nézni, hogy miért nem jó.
Ugyanakkor most is akadémiákról beszélünk, ami nálunk is a 15-18 éves korosztályt fedi le, pedig ameddig odáig eljutnak a játékosok, az is egy hosszú út, jó esetben egy 10 éves képzést ölel fel. Azokat az alapokat, amiket nem kapnak meg 6-12 éves korban a gyerekek, azok utána vagy egyáltalán nem, vagy csak rettenetesen nehezen pótolhatók. És ebből vegyük ki az olyan született zseniket, mint Gera Zoltán. Miért nem a 6-12 éves korosztályban nézzük a problémákat? Miért nem oda helyezünk forrásokat, amivel esetleg a tömegbázist is megnövelhetnénk?
Azért olyan edzőről viszont hallani, akinél az apuka fizeti be a gyereket, és nem a teljesítmény számít.
Ez szóbeszéd, persze minden ilyen történetnek van alapja, azonban bárkit is fizetnek be, a teljesítménynek előbb-utóbb elő kell jönnie. Ha valaki kitűnik a tudásával, akkor tök mindegy, milyen háttérrel rendelkezik. Szeretnék abban bízni, hogy nem azért nincsenek tehetségeink, mert a sok protekcióval rendelkező háttérbe szorítja a kimagasló teljesítményt.
Vissza a vb-hez! Négyből négy európai volt. Ez csak egy pillanatkép a világ futballjáról?
Szerintem igen. Az argentinok teljesítményét a válogatott körüli kaotikus állapotokkal magyarázhatjuk. Brazília szerintem esélyes volt a végső győzelemre is, az hogy egy ágra kerültek a belgákkal, és a franciákkal, az megnehezítette a dolgukat. Egyébként a brazil szakírók már a vb előtt arról beszéltek, hogy egyetlen csapat állíthatja meg őket, az pedig Belgium. Az ő futballjuk nem fekszik nekik, ha velük nem kerülnek össze, akkor a döntőig menetelnek. Uruguay is jó focit produkált. Nem hiszem, hogy az arányok felborultak volna, ez most így jött össze. Miközben Európának is voltak olyan válogatottjai, Németország, Spanyolország, amelyek elmaradtak a várakozásoktól.
A 2002-es világbajnok brazil keretet még a laikusok is fel tudták volna sorolni, viszont ezt a jelenlegi csapat esetében kétlem. Mint ahogy jó kérdés az is, hogy Neymar befért volna-e a Ronaldo-fémjelezte támadógépezetbe. Mintha elfogyott volna Brazília. Maradt egy gyors, olykor technikás, de iparos csapat.
Változott a futball. De Roberto Carlost Marceloval összehasonlítva hatalmas különbséget nem lehetne felfedezni. Mindkét játékosnak vannak olyan erősségei, amelyek egyedülállóak a világon. Coutinho is kifejezetten jó teljesítményt produkált, és a hátán vitte a csapatot, de kiemelkedő volt a védelemben Miranda, vagy előtte Fernandinho és Casemiro is. Lehet, hogy most nem akkora egyéniségek vannak náluk, de ha megverték volna a belgákat, akkor meg arról beszélnénk, hogy mekkora teljesítményre képesek a brazilok. Szerintem a tornán felfelé ívelő formát, mérkőzésről mérkőzésre jobb teljesítményt nyújtottak. Én nem látom ennyire tragikusnak a helyzetüket. Neymar is egy egyéniség, csak az ő produkcióját elvitte egy másik irányba – valljuk be őszintén – a róla teljesen jogosan kialakult negatív kép.
Érintettük Németország és Spanyolország bukását. Mindkét esetben korszakváltó a kudarc?
Szerintem ez is csak egy pillanatnyi állapot. Sokan kíváncsiak voltak arra, hogy a két nappal a vb előtt szövetségi kapitányt, és stábot váltó spanyolok mire lehetnek képesek, mennyire zavarhatja meg a rendszerüket ez a herce-hurca. Úgy gondolom, hogy pont az olyan nüanszokon mutatkozott az meg, hogy valami nincs rendben a fejekben, hogy nem tudtak kellően koncentrálni az oroszok elleni tizenegyespárbajban.
A németek teljesítménye szintén meglepetés, de a háttérben születtek olyan döntéseket, amelyek azt éreztetik, hogy Joachim Löw már hosszú ideje kapitánykodik, és nem ártana egy kis gondolati frissítés.
Számomra hatalmas meglepetés volt, hogy Leroy Sane kimaradt a keretből. Egy olyan játékosról beszélünk, aki bajnok lett a Manchaster Cityvel, aki 10 gól és 10 gólpassz fölé jutott, és a kanadai táblázaton ő volt a legeredményesebb német játékos. Az ilyen egyéniségek hiányoztak a válogatottból. Nem volt igazi gólvágó, Timo Wernerre, Mario Gomezre és Thomas Müllerre alapoztak, igaz utóbbi nem is mindig játszott. Nem volt most egy Miloslav Klosejuk, aki minden helyzetből betalál. Tony Krooson kívül nem volt vezéregyéniségük, aki fazont szabott volna a játékuknak.
Függetlenül attól, hogy kinek van igaza, de arról is lehetett hallani, hogy a politika igencsak beszűrődött a német öltözőbe. Ez is okozhatott zavart a fejekben.
Amikor egy végső győzelemre esélyes válogatott ilyen váratlan kudarcot vall, akkor igyekeznek magyarázatot, okokat keresni. Nem hiszem, hogy egyes játékosok politikai kiállásának bármilyen jelentősége lett volna a német csapat teljesítményére. Azt hogy ezt utólag el kezdték boncolgatni, azzal csak a kákán keresnek csomót.
Mintha Afrika is eltűnt volna. Egyetlen csapatuk sem jutott tovább, de szerintem még rosszul is játszottak.
A világbajnokságot megelőzően én is arra számítottam, hogy Egyiptom megelőzi Oroszországot. Szenegál szerintem tetszetős futballt játszott, és a focistái európai csapatokban szerepelnek. Ettől függetlenül jelenleg ez a realitás. Nem lesz mostanában afrikai ország vb-esélyes. De azt sem látom, hogy nőtt volna a különbség az európai és az afrikai futball között.
2022-ben minden idők legfurcsább, vagy másképp fogalmazva, legvisszásabb világbajnoksága következik, 48 csapattal, aranyvasárnapi döntővel.
Már 32 csapatnál is voltak olyan mérkőzések, amelyek nem biztos, hogy minden futball szerető számára befogadhatóak voltak. De láthatjuk a FIFA elmúlt döntéseit, most Oroszországban, ezután Katarban, majd az Egyesült Államokban lesz vb, ez nem szolgál különösebb kommentárra. Ebbe az irányba halad a sportág, majd kiderül, ez jó lesz-e vagy sem. Ahhoz kicsik vagyunk, hogy ezen változtassunk.
És tetszik ez az irány?
Ha azt látom, hogy a futball ettől jobb lesz, a mérkőzések élvezetesebbek lesznek, akkor azt mondom, hogy igen. Én igenis sokat kaptam ettől a világbajnokságtól, egy másodpercig sem gondolkoztam azon, hogy mi volt a háttérben, és mi volt a döntés alapja. és ez jó.
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »
