Az 1956-os megtorlásban az ítéleteket népi ülnökök hozták, csak szavazategyenlőség esetén volt szava a tanácselnöknek. A Nemzeti Emlékezet Bizottsága kutatásából kiderül, hogyan került a halálos ítéletet hozó tanácsokba sortüzet elrendelő tömeggyilkos és rákosista belügyminiszter.
Az egyetlen bíró, akiről hidat neveztek el – így jellemezték a rendszerváltás előtt párttársai a Legfelsőbb Bíróság párttitkárát. De mégis melyik hidat? A vágóhidat. A morbid szójáték főszereplője Vágó Tibor, az 1956-os megtorlások egyik vezető alakja, aki a Mansfeld Pétert halálra ítélő bírói tanács elnöke is volt. A rendszerváltás idején halálos beteg vérbíróval Zinner Tibor történész készített kutatási céllal interjút. Akkor Vágó azzal védekezett, hogy a bírói tanácsban 4:0 volt a szavazati arány, mind a négy népi ülnök halált szavazott a tizenéves Mansfeldre. Neki pedig csak szavazategyenlőség esetén lett volna szava.
Vágó Tibor akkori kijelentésének értelme akkor világosodott meg, amikor a Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB) elkészítette az 1956-os megtorlás kivégzéssel végződő pereinek adatbázisát, lajstromba szedve az összes nyomozót, ügyészt, tanácselnököt, ülnököt és népbírát, akinek a halálos ítéletekhez köze volt. A mostani kutatás mutat rá arra, hogy a megtorlásban milyen fontos szerepe volt a mintegy 20 ezer népi ülnöknek és népbírónak (a két kifejezés egymás szinonimája). Ez persze semmiképpen nem jelenti a vérbírák erkölcsi felmentését, pusztán azt: a történészek újabb tettestársakat azonosítottak. Ők csak nevükben bírók, többségük két-három elemivel rendelkező, megbízható kommunista, és – mint azt Földváryné Kiss Réka, a NEB elnöke mondja – a politikai megrendelést ők szállították a bíróságokra. A tanácsoknak sok esetben egyetlen jogvégzett tagja sem volt, még az elnök is gyakorta csak egyéves bírói gyorstalpalót végzett. A jogi díszletek között zajló megtorláshoz a jogszabályi háttér már 1945 óta készen állt, annyi különbséggel, hogy akkor koalíciós alapon álltak össze a népbíróságok. Ötvenhat után viszont csak a kommunista állampárt küldte az embereket, így lett népi ülnök Rákosi Mátyás rettegett belügyminisztere; a Himnuszt éneklő tömegbe 1956 decemberében vadászrepülőről sortüzet vezénylő katona; a Köztársaság téren megölt kommunista férjét sirató özvegy. Vagy éppen az a pártvezető, akit a Corvin köziek elfogtak, majd elengednek, nem tudva, hogy utóbb ő fogja kimondani a halálos ítéletüket.
Tömeggyilkosból népbíró
A bíróság díszlet jellegét leginkább az mutatja meg, hogyan került a bírói pulpitusra Gyurkó Lajos katonatiszt, aki legalább hét esetben adott tűzparancsot fegyvertelen tömeg ellen. Ő a felelős a 47 azonosított halálos áldozattal járó salgótarjáni sortűzért, és a tiszakécskei tömeggyilkosságért, ahol vadászgépről lövette a Himnuszt éneklő tömeget. 1957 nyarától a Határőrség országos parancsnoka, majd novemberétől új szerepkörben (is) feltűnik: népbíróként összesen 27 emberre mond ki halálos ítéletet. Így egyebek között az ő szava is dönt a Mindszenty József bíborost, hercegprímást kiszabadító Pálinkás-Pallavicini Antal haláláról. Hét embert juttat kötélre Ledényi Ferenc (35 kivégzés) tanácselnöksége mellett a mosonmagyaróvári sortűzhöz is kapcsolódó másodfokú perben, amelynek során a győri forradalmárokkal számolnak le. Szakolczai Attila történész emlékeztet: azért „csak” 27 ember halála szárad Gyurkó lelkén, mert például Fekete Pál és a békéscsabai forradalmárok perében a vádlottak a Legfelsőbb Bíróságon felismerték a bírói pulpituson Gyurkót, és azonnal visszavonták a fellebbezést. Még azok is, akiket első fokon életfogytiglanra ítéltek, nehogy őket is kötélre juttassa. (Az ’56-os megtorlások során nem érvényesült az a több ezer éves jogi szabály, hogy az enyhítésért fellebbező vádlott ítéletét nem lehet halálbüntetésre súlyosbítani.)
Népi ülnökként vett részt a megtorlásban Györe József is, aki 1952–53-ban a legkeményebb Rákosi-diktatúra belügyminisztere volt. A forradalom idején a Corvin köziek elfogták, de nem esett bántódása. A megtorlás idején főállású, „laikus” népbíróként Vida Ferenc tanácselnökletével jogerősen kötélre juttatta Iván Kovács László Corvin közi parancsnokot.
A népbírók közé tartozik Lakatos Péterné is, akinek kommunista férje a Köztársaság téri pártszékház ostroma alatt halt meg. Lakatosné 17 halálos ítéletnek volt a részese, előbb a Fővárosi Törvényszéken, 1960-tól már a Legfelsőbb Bíróságon népbíráskodott. Később elvégezte a jogi egyetemet és Lakatos Rozália néven 1973-tól a Fővárosi Törvényszék „rendes” bírája lett. Ő volt Nagy Imre miniszterelnök egyik népi ülnöke.
Teljes a kép
A Perek56.hu címen megtalálható adatbázis alapján összeállított táblázatunk két összefüggésre is rámutat: egyrészt egyes népi ülnökök több ember haláláért felelősek, mint a legrettegettebb vérbírók, másrészt a lista élén álló ülnökök kivétel nélkül a rákosista pártelit tagjaiból kerültek ki. De miért telt évtizedekbe annak felismerése, hogy milyen fontos szereplői a jogi mezbe bújtatott politikai gyilkosságoknak? Ahogy Szakolczai Attila lapunkkal érzékelteti, a rendszerváltáskor az 1956-os mártírok nevének teljes körű megismerése volt a történészek célja, közben figyeltek fel arra, milyen sok akasztással végződő per koncentrálódik egy-egy tanácselnök körül. Ezek után éreztek rá a koncepciós ügyeket kreáló nyomozók kulcsszerepére, majd a halálos ítéletet kérő ügyészekére, a mostani adatbázis pedig adatokkal támasztja alá, hogy a kép a népi ülnökökkel együtt teljes. A népbírói rendszer 20 ezer emberrel való feltöltésére éppen azért volt szükség, mert a párt szerint a jogászok nem voltak alkalmasak a megtorlás levezénylésére. A kommunista diktatúra ezért a jogvégzetteket kinevezte „szakjogászoknak” és laikus „bírákra” bízta a döntést. Az Igazságügyi Minisztérium a legtöbb fatális ítéletet hozó Legfelsőbb Bíróságon felállított népbírósági tanácsokkal még így sem volt elégedett. 1957-ben megjegyezték: „a népbíró harcosabban, élesebben reagál bizonyos ellenforradalmi jelenségekre, míg a szakbíró olykor hajlamos a bizonyítékok aprólékosabb, gyanakvóbb megítélésére” – idézi Mikó Zsuzsanna doktori értekezésében a korabeli dokumentumot.
A perek mostani feldolgozásáig keveset tudtunk arról, milyen profizmussal tervezték meg a koncepciós ügyeket. Mansfeld Péter bírói tanácsában például összesen 154 halálos ítéletet kimondó ember ült. A Nagy Imre miniszterelnököt akasztásra ítélő Vida Ferenc vezette öttagú tanács 174 ember kötél általi haláláért felelős. A nagy értelmiségi kirakatperben, a Tóth Ilona medikust és társait egy el nem követett gyilkosságért bitóra juttató öttagú tanács tagjai összesen 199 halálos ítéletet mondtak ki, miközben a forradalomnak összesen 231 kivégzettje volt. A Nagy Imre-és a Tóth Ilona-per fontosságát jelzi, hogy több népbíró is közös volt az eljárásokban.
Ülnöki pályafutások
A karrierpályák is érdekesen alakultak. Györe országgyűlési képviselőként vonulhatott nyugdíjba, a sortüzes Gyurkó viszont nem tudott együtt konszolidálódni a Kádár-rendszerrel, belebukott a határőr-parancsnokságba, és 1962-től benzinkutasként dolgozott Pécsett. Maróti Károly ülnökként 66 embert küldött a halálba, majd karrierjét a közlekedési dolgozók szakszervezetének elnökeként fejezte be.
Hogy a halálos ítéletet hozó népbíráknak, népi ülnököknek mennyire nem volt közük a néphez, azt jelzi Marjai József példája, aki az 1956-os megtorlás utolsó három áldozatát juttatta – társaival együtt – kötélre 1961 júliusában. Szász Attila rendező 2014-es Berni követ című filmjében Marjai József életének egy másik szakaszát látjuk, ő volt az a kommunista diplomata, akit Svájcban túszul ejtett két disszidált szabadságharcos. A filmben Kulka János által megszemélyesített Marjai következő állomáshelyéről, prágai nagykövetként lett népbíró, s bár csak egyetlen perben hozott döntést, ennek következtében öten haltak meg, a Baross téri fegyveresek és a Köztársaság tériek közül hárman kötélen, két személy pedig a börtönben. (A tanácsot a legvéresebb kezű bíró, Borbély János vezette – aki a Rajk-perben és a Kádár-perben még ügyészként volt jelen.) Marjai később moszkvai követ, MSZMP KB-tag és miniszterelnök-helyettes lett, Borbélynak viszont korábbi ügyészi munkája miatt távoznia kellett a Legfelsőbb Bíróságról.
Az egy-két kivétellel zárt ajtók mögött lejátszott eljárás kegyetlenségét jelzi, hogy akár 16 éves gyerekeket is ki lehetett végezni. Mansfeld Péternél sem kellett volna megvárni a 18 éves kort, a szabályozás már a szovjet megszállás óta érvényben volt. Emellett a kegyelmi kérvény felterjesztéséről ugyanaz a tanács döntött, amely jogerős halálos ítéletekről. Gyakran arra is nemet mondtak, hogy a szintén kommunistákból álló Elnöki Tanács elé kerülhessen egy-egy ember sorsa.
Az adatbázis jelenleg a halálos ítéletekkel végződő perekben teljes, vagyis a 20 ezer ülnökből mindössze 207 életútja ismert, de Földváryné Kiss Réka szerint a információs kárpótlás elve alapján a cél az, hogy az egész megtorló gépezet működését feltárják. Jelentős változás történt ugyanis az elmúlt évtizedben a történészek szemléletében. Szakolczai Attila mondja lapunknak, hogy a rendszerváltás után úgy tekintettek ezekre a perekre, mint amelyekből összeállítható 1956 története. Mára megértették, hogy a koncepciós eljárásokból egyetlen dolog tárható fel: a koncepciós eljárások és a megtorlás természete.
Élő Anita
Válasz.hu
Forrás:internetfigyelo.wordpress.com
Tovább a cikkre »
